Mengyán Albertet az egyetemi éveim óta ismerem, egy ideig egymás szomszédságában éltünk Szegeden. Ő akkor még orvostanhallgató volt, én pedig a mérnöki kar padjait koptattam. Tisztán emlékszem arra, hogy már akkoriban is igazi lokálpatrióta volt, akit erős érzelmek fűznek szülőföldjéhez, Vajdasághoz. Később mindkettőnket más-más irányba sodort az élet, és – mint ahogyan sok ismerősöm esetében, az ő esetében is – jobbára a közösségi oldalakon megosztott bejegyzései alapján tájékozódtam életének alakulásáról. Láttam, hogy megszerezte az oklevelét, amiért nagyon keményen megdolgozott, munkába állt, amit a legnagyobb elhivatottsággal és odaadással végez, illetve azt is, hogy a szabadidejének nagy részét motorozással, illetve más országok és kultúrák megismerésével tölti. A legutóbbi olaszországi túrájáról készült beszámolóit olvasgatva és fotóit nézegetve határoztam el, hogy felkeresem, és arra kérem, meséljen az élményeiről, a munkájáról és arról, hogyan egyeztethető össze a világjárás és az orvosi hivatás.
Bari, a város, ahol mindig pezseg az élet
Mesélj, kérlek, a legutóbbi utadról. Miért döntöttél úgy, hogy Olaszországot választod úti célként?
– Az eredeti tervem egy hosszabb, legalább három hetet igénylő, több ezer kilométeres út lett volna az idei évre, ám az időm szűkössége miatt úgy döntöttem, helyette egy korábban elmaradt, rövidebb, ám annál izgalmasabb utazásomat pótolom be, Olaszországot járom körül. Először Horvátország felé indultam, ahol adódott egy kis technikai problémám, elkezdett csepegni a fékolaj, így mire ezt orvosolni tudtam, már besötétedett. Ezért az első estét Zágráb környékén töltöttem. Második nap Szlovénián viszonylag gyorsan áthaladtam, és már meg is érkeztem Olaszországba. Így jutottam el Bolognáig, onnan pedig Rómába. Két estét töltöttem ott, ebből az egyik napon tipikus gyalogos turistaként fedeztem fel a várost. Ezután Bari felé vettem az irányt, ahol szintén két napot töltöttem. Onnan hajóval keltem át az Adriai-tengeren és Dubrovnikban szálltam ki, ahonnan Mokra Gorára mentem, ahol szintén aludtam egy napot, és így érkeztem vissza Topolyára. Ezt az utat nyolc nap alatt tettem meg, összesen 2700 kilométert vezettem két keréken.
Mennyire sikerült új kultúrát és új embereket megismerned az út során?
– Azért szeretek motorral utazni, mert ha busszal vagy repülővel megy az ember, akkor nincs elég ideje arra, hogy megismerje az adott országot. Nem mondom, hogy így sokkal jobban sikerül, viszont én ténylegesen átvágtattam az országon, és úgy érzem, ezáltal sokkal több helyi emberrel volt alkalmam találkozni, és nem csupán a kifejezetten turistalátványosságoknak számító helyeket tudtam megtekinteni. Olaszországon már többször mentem keresztül motorral, a mostani azonban kifejezetten olasz túra volt. Érdekes volt találkozni az északi és a déli mentalitással. Bariban este is tudtam motorozni a városban, ami szintén különleges élmény volt, valamint alkalmam adódott arra is, hogy összebarátkozzak két szintén motoros illetővel.
Ez már nem az első motoros túrád volt…
– Valóban, az idei már az ötödik nagyobb túrám volt, először 2021-ben jártam egy barátommal Erdélyben, az volt az első hosszabb utam. A második évben szintén egy barátommal Észak Olaszországban jártunk, érintve Ausztria egy kis részét, majd Szlovénián és Horvátországon keresztül jöttünk haza. Akkor inkább Észak-Olaszország hegyvidéki részét jártuk körbe. 2023-ban édesapámmal elmentünk egészen az Atlanti-óceánig. Franciaországban Bordeaux városa után érintettük az Atlanti-óceánt, majd elmotoroztunk Barcelonáig és természetesen haza. 2024-ben pedig Törökországot próbáltuk bejárni. Elmotoroztunk egészen az iráni határ mellett lévő Dogubayazit városig. Elhaladtunk az örmény határ mellett is, ami egy konfliktuszóna, és ez már önmagában igen érdekes volt, illetve bejártuk az egész kurd földet és Anatóliát is. Utána elmentünk egészen Grúziáig, és Batumiból visszafelé a Fekete-tenger közelében jöttünk haza, ami óriási élményt jelentett számunkra.
Az Angyalvár előtt Rómában
Egy-egy túra előtt hogyan döntöd el a pontos úti célt? Mi játszódik le benned az oda vezető út során?
– Az úti cél általában egy-egy új ötletből születik meg, ami éppen kipattan a fejemből. Ilyenkor mindig nagy bennem a lelkesedés, ezért azonnal elkezdek nézelődni, hogy az adott ötlettel kapcsolatban mit lenne érdemes megnézni. Ilyen tekintetben egyébként nagyon spontán vagyok, nem igazán szoktam előre tervezni. Szeretem, hogy útközben is jönnek bizonyos fordulatok, sokszor még aznap sem tudom, hogy pontosan hol fogok éjszakázni. Nagyon ritkán foglalok előre bármit is, mert nem szeretem, ha időhöz vagyok kötve. Valójában nagyon szeretek sátorozni és kempingezni is, így tehát az sem jelent gondot, hogy sátorban töltsem az éjszakát. Pontosan azt szeretem a motorozásban, hogy akkor megyek, amikor akarok, és addig maradok, amíg akarok, mindenféle kötöttség nélkül.
Többnyire egyedül vagy társaságban szeretsz utazni? Ha társaságban, akkor kivel?
– Ami engem illet, én kifejezetten kedvelem a társas motorozást, akár úgy, ha valaki ül mögöttem, akár úgy, ha többen megyünk barátokkal. Ilyen hosszú utakra azonban a baráti köröm nem igazán szeret menni. Persze, erre is volt ellenpélda, ugyanis az unokatestvérem Sutomoren rendezte meg a legénybúcsúját, és mivel a társaság nagy része motoros volt, így nem is volt kérdés, hogy azzal kelünk útra. Egy kicsit sajnálom, hogy messzebbre nem akarnak elmerészkedni velem. Tudni kell azonban azt is, hogy két-három motorral még nehezebb egy ilyen hosszú út, hiszen ha már többen vannak, akkor sokkal nagyobb szervezést igényel az egész, ráadásul könnyen szétszakadhat a társaság, vagy egyéb nehézségek is adódhatnak. Idén például már attól sem tartottam, hogy egyedül tegyem meg ezt az utat, mivel úgy éreztem, már van annyi rutinom, hogy ez is egy új kaland legyen számomra, hiszen korábban mindig valakivel együtt indultam útnak.
Sokszor posztolsz az utazásaidról a Facebook-oldaladon. Mit szeretnél átadni és üzenni az ismerőseidnek?
– A barátaim olykor szurkálódnak is velem, hogy közlési kényszerem van, ami talán részben még igaz is lehet. Szeretek beszélgetni, szeretem megosztani a gondolataimat és az élményeimet másokkal. Ez azonban egy kicsit túlmutat ezen, hiszen sok olyan visszajelzést kaptam már akár a közeli ismerőseimtől, akár ismeretlen emberektől is arra vonatkozóan, hogy mennyire izgatottan várják a beszámolóimat egy-egy utazás során. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak olyan pillanatok, amikor nem volt kedvem írni, ilyenkor azonban mindig az motivált, hogy vannak olyan ismerőseim, akik igenis várják, hogy leírjam, mi mindent láttam, illetve milyen élményeket szereztem a nagyvilágban.
Idén 2700 kilométert tett meg nyolc nap alatt
Mi az az elengedhetetlen rutin vagy szokás, amit minden út előtt megteszel?
– Az utóbbi időben a plébánosunk áldását szoktam kérni az út előtt. Idén például szentmisére mentem, kifejezetten onnan indultam az útra. Ez számomra rendkívül fontos minden út előtt.
Lokálpatriótaként milyen érzések kavarognak benned a hazaút során, illetve akkor, amikor újra hazaérkezel?
– Világjáró embernek tartom magam, azonban nem tagadom, hogy sokszor már néhány nap után úgy érzem, jó lenne otthon lenni. Persze ez kicsit sem gátol meg abban, hogy utazzak vagy világot járjak. Rövidebb és hosszabb ideig is tartózkodtam már külföldön, életvitelszerűen azonban nem szeretnék külföldön élni. Engem az vonz, hogy új kultúrákat ismerhetek meg, amihez, ha kell, akár többször is szívesen visszamegyek egy-egy helyre, kétségtelen azonban, hogy minden utam során a legjobb érzés az, amikor messziről megpillantom a topolyai templom tornyát.
Nehéz elképzelni, hogy délelőtt még fehér köpenyben vagy a kórházban, délután pedig már bukósisakban szeled a kilométereket. Hogyan fogalmaznád meg, mit jelent számodra a motorozás?
– A motorozás már az egyetemi éveim alatt is jelen volt az életemben. Számomra ez egyfajta szabadságérzés, kiszakadás a hétköznapokból, és ha úgy adódik, menekülés a problémák elől. Szerintem nem kötelező egy orvosnak úgymond könyvmolynak lenni. Előbb voltam egyébként motoros, mint orvos, úgyhogy ezt senki kedvéért nem adnám fel. Valójában remélem, hogy a Jóisten is úgy akarja, hogy még nagyon sokáig tudjak motorozni. Az én esetemben az egyik nem zárja ki a másikat, nekem ez egy életforma, amit semmiért nem adnék fel.
|
ÚTINAPLÓ Az örök város: Róma Az idei utam során nem sok helyet írtam fel a bakancslistámra. Szeretek spontán lenni. Megyek, amerre látok. Szállást is jobbára csak aznap este foglalok, miután már elfáradtam. Nem lehet könnyű velem utazni, azért is döntöttem úgy, hogy most egyedül jövök. Sokáig fent vagyok, későn ébredek, de hosszú, szívós kilométereket képes vagyok megtenni étlen-szomjan. Nekem ez nem nyűg, hanem maga a szabadság. Ha több időm lenne, még olykor sátoroznék is, mint a korábbi években. Szóval Róma. A motort ma a garázsban pihentettem. Sok helyet meg akartam nézni és egyszerűen nem lett volna praktikus mindig le-fel szállni a motorról, bezárni (továbbra sem bízom az olasz utcákban), sisak fel, sisak le, stb. Vettem inkább egy 24 órás Róma-bérletet. Utólag belegondolva, három darab menetjegy elég lett volna, ehelyett neten vásároltam mindenféle kedvezményt (tévedésből) 18 euróért, majd ekkor tudtam meg, hogy érvényes jegyem még nincs, ami további 8 euró volt. Ebből azért kijött volna pár menetjegy. Mindegy, lapozzunk! Aki minden fillért sajnál, az ne induljon útnak, mert ilyesmi sajnos benne van a pakliban. Ennél nagyobb baj ne érjen! A városnak mondhatni a peremén foglaltam szállást, de nagyon jó az összeköttetés. 5 perc séta után felültem a metróra, ami egyenesen a Vatikán mellett tett ki. Egy tucat megálló volt útközben. Gyalog két óra lett volna, mert legalább 10 kilométert kellett volna csak a város szívéig sétálnom. Nem lehetetlen táv, de úgy nem lett volna kivitelezhető, hogy élvezzem is. Először a Vatikánba látogattam el. Rengeteg a turista, időbe telik bejutni. Ez kissé zavaró azok számára, akik vallásos lelkülettel érkeznek ide, de a lelki békét magunkban kell keresnünk, ettől a külvilág nem tarthat minket távol! A Szent Péter tér hatalmas. Láthatjuk, mennyi ember fér el rajta, amikor pápát választanak a bíboros atyák. A Szent Péter Bazilika is impozáns, a maga 60 ezer fős befogadóképességével, a gyönyörű szobraival és freskóival, de a rengeteg turista miatt nehezebb ezen épület falai között egy kis csendet találni. Szent Péter Sírjánál is sok a nézelődő, de azért akad pár hívő katolikus is, aki térdét hajt az első pápa hamvainál. A pápai állam után megnéztem pár római nevezetességet, amelyeket motorral már tegnap este is körbejártam. Az Angyalvár gyönyörűen magasodik a Tiberisz partja fölé, a hozzá vezető híd tele van gyönyörű, angyalokat formáló szobrokkal. Természetesen nem hagyhattam ki a Négy Folyó szökőkútját, a híres Trevi-kutat, a Pantheont, a Forum Romanumot vagy a Colosseumot sem. Ez utóbbi három igencsak izgalmas volt számomra, mert élek-halok a történelemért, az ókori római történelem pedig a kedvenc témáim között van. Órákat tudnék még írni a nap eseményeiről, de beszéljenek helyettem inkább a képek! Érkezés Bariba A ma reggeli ébredés olyan jól sikerült, hogy 10 perccel a kicsekkolás határideje előtt ébredtem. A recepciós jó fej volt, úgyhogy nem kellett kapkodnom. Egy „reggebédelés” és a motor századszori felmálházása után útnak eredtem délnek. Először Nápoly felé tartottam, majd Bari felé vettem az irányt. Innen már országúton nincs nagyon hova tovább, úgyhogy sejthetitek, hogyan fogok visszajutni a Balkán-félszigetre. Róma és Bari között az út gyönyörű, bár inkább csak Nápoly környékéig, utána ellaposodik a táj. A hotel, ahova érkeztem, ideális. Tiszta, helyi viszonylatban nem túl drága, a főút mellett van, mégis jól elkerítve. Itt díjmentesen használhattam a mélygarázst, úgyhogy nyugodtan alhatok. Persze, mielőtt a motornak is jó éjt kívántam volna, elmentem szétnézni a város szívébe. Mivel éhes voltam, kerestem egy gyorséttermet, lehetőleg helyi ételekkel. Sikerült is egy helyet találnom, ahol csak nagyjából fél órát vártam, mire sorra jutottam. Itt aztán volt mindenféle tengeri herkentyű, de a bébicápás menü sajnos elfogyott, úgyhogy polipos szendvicset ettem. Az íze nem rossz, de ha ránéz az ember, elmegy az étvágya. Enni kell, nem nézni! Miközben egy jó helyet kerestem a vacsorám elfogyasztásához, összebarátkoztam két helyi motoros sráccal. Mentünk is egy kört a városban. Nem mondom, mi odahaza elég vadul vezetünk, de az olaszok konkrétan a szembe sávban, át a piroson, ha kell, fel a járdára, a sebességkorlátozást csak a tankönyvből ismerik, stb. Figyelni kell rendesen, mert sok a robogós, akik cikáznak az úton. Ezzel csak az a baj, hogy az ő robogójuk fele annyit sem ér, mint egy komoly túramotor, de a mi fizetésünk jóval alacsonyabb, szóval azért ésszel kell vezetni és olykor hagyni őket „győzni”. Ami a várost illeti, pezseg benne az élet. Igazi mediterrán nagyváros. Csecsemőtől az aggastyánig mindenki kint van az utcán. Közösségi életet élnek. Így kellene ezt otthon is, nem pedig délután négytől bezárkózni a házakba! A holnapi nap programja egyelőre rejtély a számomra, csak azt tudom, hogy estére a kikötőben kell lennem! Üdv. mindenkinek odahaza! Ui.: Talán majd holnap készítek pár rendes képet a városról, de ma csak át akartam élni a város kínálta lehetőségeket. (Mengyán Albert Facebook-bejegyzéseiből) |
Nyitókép: Albert szenvedélyesen szereti a motorozást és mindazt, ami vele jár (Fotó: Mengyán Albert)
