2024. június 13., csütörtök
MAGYARORSZÁG 20 ÉVE AZ EURÓPAI UNIÓBAN (4.)

Elpusztul vagy megmenekül Európa?

A „renitens” Magyarország folyamatos nyomás alatt áll. Az unióban eljutottak odáig, hogy a törvényesen járó források folyósításának a fölfüggesztésével igyekeznek „jobb belátásra bírni” a kormányt: jogállamisági elvárások leple alatt próbálják kikényszeríteni a baloldali-liberális fordulatot.

Végül a múlt év decemberében az Európai Bizottság jóváhagyta 10 milliárd euró támogatás felszabadítását, majd márciusban újabb 2 milliárdot. De még mintegy 20 milliárd be van fagyasztva.

Már mind többen és mind gyakrabban kimondják az EU-ban, hogy politikai okok állnak a háttérben, amikor Magyarországot büntetik. Az igazi ok, hogy a magyar kormány ellenáll az ellenőrizetlen migrációnak és a migránsok befogadásának; Ukrajna háborús támogatása helyett két év óta, a háború kezdete óta a békét hirdeti; az LMBTQ-jogokat nem akarja korlátlanul kiterjeszteni és legkevésbé sem népszerűsíteni a homoszexualitást. Ez utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy 2021 májusában a kormány benyújtotta a Covid-járvány miatt létrehozott helyreállítási alaphoz szükséges tervet, Ursula von der Leyen, az EB elnöke pedig júliusában Magyarországra jött volna, hogy aláírja az erről szóló megállapodást. Azonban az út elmaradt. Az újságok arról cikkeztek, hogy ez azért történt, mert júniusban elfogadta az országgyűlés a gyermekvédelmi törvényt, ezzel többek között a szexuális propaganda kitiltását az iskolából. Ursula von der Leyen idén januárban kijelentette, hogy az LMBTQ-jogokkal és a migrációval hozható összefüggésbe jelentős összeg további visszatartása. Erre Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár azt közölte, hogy az LMBTQ-jogok és a migrációs politika nemzeti hatáskörbe tartozó kérdések, ahogyan a felsőoktatási, illetve kutatási szabadság is, ami azt jelenti, hogy ezek olyan területek, ahol az Európai Uniónak semmiféle beleszólása nem lehet. Az uniós szerződések erről egyértelműen rendelkeznek.

Egyébként 2021-ben az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott egy állásfoglalást, amelyben kimondják, hogy Magyarország már nem teljes értékű demokrácia, hanem választási autokrácia, egy hibrid rezsim. Ember legyen a talpán, aki ezeket a fogalmakat értelmezni tudja: szabad választáson négyszer (akkor még csak háromszor) egyhuzamban kétharmaddal nyer egy pártkoalíció, és az már nem demokrácia? Igaz – mint már említettük –, nem liberális, „csak” nemzeti konzervatív. 

Tény, hogy a fősodortól eltérő politika erős hátterű kormányzással nem kedvez az uniós irányvonalnak: a számos, több pártból összetákolt nemzeti kormányok könnyebben megoszthatók, egymással is alkudozásra kényszerülnek, így végül akár ártó kompromisszumok által is beterelhetők a karámba.

Végül említsünk meg még egy szempontot, ami szálka lehet az uniós bürokrácia vagy elit szemében: a magyar kormány keleti nyitása, legfőképp a Kínával kialakult jó gazdasági kapcsolatok. Miközben Amerikának nagy vetélytársa Kína, az unió pedig az USA erős befolyása alatt áll, nyilván nem „illik” a keleti kapcsolatokat túl erősre fűzni. Bár Kína nélkül már nehezen tudna bárki is boldogulni.

De lássuk, hogy milyen folyamatok állnak az Európai Unió gyengülésének, romlásának, deformálódásának a hátterében!

TÖBB EURÓPA KELL?

Eddig szándékosan nem említettem Soros György amerikai üzletember szerepét az unió politikájának a befolyásolásában, illetve a néhány uniós állam jobboldali kormányának a leváltásában, mert túl nagy terjedelmet igényelt volna. Köztudottan szabad bejárása volt a brüsszeli székházba, az is kétségtelen, hogy a nyílt társadalom eszméjének a propagálójaként nevéhez kötődnek olyan civilnek mondott szervezetek, amelyek igyekeznek – nem éppen civilként – a nemzetállamokat balra, illetve liberális irányba fordítani. Olyan nagy rendszernek élenjárója ő, amely valóban „ki akarja fordítani Európát önmagából”. Ebben azonban jelentős szerepet vállalnak más amerikai, akár a kormányhoz köthető szervezetek és személyek is. Gondoljunk csak az USA jelenlegi budapesti nagykövetének nyíltan kormányellenes és az ellenzékkel paktáló megnyilvánulásaira. A magyar ellenzéki képviselőkre gyakorolt hatásuk is kétségbevonhatatlan. Ők gyakran élen jártak – különösen a Momentum – a Magyarország elleni szankciók meghozatalában, így a pénzforrások fölfüggesztésében is. Érthető, hogy emiatt sokan hazaárulónak tekintik őket.   

A nyílt társadalom eszméje azonban már egy évszázada megjelent társadalomrendező filozófiai elméletként, amikor Coudenhove-Kalergi gróf a páneurópai gondolatot fölvetette. Ő és követői abban hittek, hogy a nemzetállamok fölszámolásával majd békében élnek együtt a különböző népek, így elkerülhetők a háborúk. Elképzelésük szerint Európa népeit színes népekkel kell összekeverni, így létrejönne egy önazonosság és nemzeti hovatartozás nélküli népesség, amelyen a hatalmi elit könnyen tud uralkodni. Tehát egyesülniük kellene az európai államoknak. Ezt igényli és hangoztatja mostanában a magyar balliberális oldal is, amikor „több Európát” követel (DK, Momentum). Ha hozzátesszük, hogy Kalergi szerint csak egy, a nemzetállamok felett álló világkormány lehet képes a kollektív biztonság és a szabadságjogok garantálására, akkor világossá válik, mire megy ki a játék. A kis államoknak nem lenne beleszólásuk saját életükbe (a nagyoknak sem teljesen), „világkormány” döntene a sorsukról. A nemzetek föladnák kultúrájukat, hagyományaikat, vallásukat, előbb-utóbb alighanem a nyelvüket is. Már most olyan törekvések vannak az unióban, hogy nem konszenzussal (tehát „vétójog” nélkül), hanem többségi szavazással kellene döntéseket hozni minél több témában, amivel elvennék a kis országok egyetlen lehetőségét, hogy rendkívüli esetben is meg tudják védeni érdekeiket. 

A nyílt társadalom beteljesülése tehát az európai civilizáció fölszámolásával és világhatalmi uralommal járna, és itt aztán igazán föltehetjük a kérdést: Mit is jelent az európai értékek kifejezés? Mert az európai közösség alapító atyái Schumann és Adenauer az integrációt kizárólag az európai kultúra alapjául szolgáló zsidó-keresztény értékrend megőrzésével tudták elképzelni, a nyílt társadalom eszméjének követői viszont ezekre az értékekre úgy tekintenek, mint a véleményük szerint ártalmas nemzettudatra.

A puding próbája az evés? Úgy tűnik, az Európai Unióban már nem, hiszen bebizonyosodott, hogy a migráció következtében párhuzamos társadalmak alakulnak ki, szó sincs arról, hogy a muszlim népesség föladná vallását vagy kultúrája más elemeit (minek is tenné?), tehát a multikulturális rendszer nem működik, ennek ellenére az utóbbi néhány évtizedben újjáélesztett nyílt társadalom eszméjét az unió liberális vonulata helyesli. Ez lenne az új világrend, legalábbis Európában.

Magyarország a nemzetek feletti hatalom helyett erős nemzetállamok szövetségeként képzeli el az uniót. 

AMERIKA SZOLGÁLATÁBAN

Amikor az unió ballépéseit vesszük szemügyre, első kérdésként az vetődik föl, hogy kinek az érdeke. Kinek az érdeke a háború, a „leválás” az orosz energiáról, Ukrajna mesterkélten gyors közelítése az EU-hoz… Válaszként két dolgot biztosan állíthatunk: Európának nem érdeke; az Egyesült Államoknak – amely jelentős befolyást gyakorol Brüsszelre – pedig biztosan érdeke. Amerikában már többször kimondták, hogy nagy veszélyt jelent számukra, ha túl szorosra fűződnek az orosz és az európai gazdasági erők. Tudjuk, hogy Németország jelentős mértékben az olcsó orosz energiára építette gazdasági fejlődését, és persze a többi országnak is hasznára vált. Mivel az agresszort büntetni szándékozó uniós intézkedésekkel ez megszűnt, a csövön érkező gáz helyett nagyra nőtt a drágább amerikai cseppfolyós gáz vásárlása (a klímavédelem ilyenkor mellékes), a német–orosz (meg más EU-s) kapcsolatok pedig mélypontra süllyedtek. Hogy közben még az Északi Áramlat vezeték is fölrobbant? Baj helyett ezúttal a szerencse nem járt egyedül az amerikaiak számára, ha még kellett is hozzá némi segítség.

Hogy Amerika sok pénzzel támogatta Ukrajna remélt győzelmét? Néhány hónappal ezelőtt, amikor az újabb összeg jóváhagyása elakadt, a külügyminiszter azzal az érvvel igyekezett meggyőzni a képviselőházat, hogy ennek a pénznek legnagyobb része úgyis visszakerül az Egyesült Államokba, hiszen újabb fegyverekre lesz szükség. Egyébként sem készpénzzel fizettek, hanem árut szállítottak.

Az a törekvés, hogy Ukrajna mielőbb kerüljön be az unióba, legkevésbé sem Európát szolgálja. A háborúnak előbb-utóbb vége szakad, ahhoz pedig, hogy az ország működni tudjon, rengeteg pénzre lesz szükség. Az USA és a nemzetközi nagytőke pedig régóta jelen van befektetésekkel, tehát nagyon jól jönne számukra, ha az unió (nyilván fölvett hitelekkel) támogatná a tagországának az újjáépülését.

Arról nem is szólva, hogy szinte az összes eddigi ország nettó befizetővé válna a lerombolt Ukrajnával szemben, tehát a mezőgazdasági támogatások oda vándorolnának. Ez is jól jönne azoknak a külföldieknek (egyebek között amerikaiaknak) is, akik már megszerezték az ukrán termőföldeket.

Tapasztalhattuk, hogy az elmúlt hónapokban mekkora fölbolydulást okozott egész Európában a gazdák körében részben az ukrán termények beáramlása. Mi történne akkor? Aligha lehetne elviselni az európai agráriumra mért megsemmisítő csapást. Tudjuk, hogy az ország sokáig esélytelen lesz még a fölvételre, de hát arra is kevesen számítottak, hogy szinte hónapok alatt tagjelöltté váljon, és csupán Orbán Viktor próbált tenni az észszerűtlen lépés ellen. Amikor nem ura önmagának az unió, számítani kell meglepetésekre.

HINNI KELL(ENE) A JÖVŐBEN

Harminc évvel ezelőtt a tagállamok révén cselekvő Európa nyakon ragadta a történelmet, és kijelölte saját helyét a világban, most a helyzet pont fordítva áll: a történelem sodrása ragadja nyakon a lendületét elveszítő és céljaiban elbizonytalanodó Európát – írta Sándor Lénárd a Mandineren.

Vajon reménykedhetünk-e kedvező változásokban? Kétségtelen, hogy az uniós országokban mind többen fordulnak el a balos és liberális, főként pedig a zöld pártoktól, a jobboldaliak pedig előretörnek. Ezt mutatják az utóbbi választási eredmények és a közvélemény-kutatások. Ezek a folyamatok nem vonatkoztathatók el az unió működésétől, melléfogásaitól sem. A folyamatok utalhatnak arra, hogy a júniusi európai parlamenti választások is változást hoznak: megerősödnek a szuverenista, konzervatív erők. Ez biztosra vehető, csak az a kérdés megválaszolatlan, hogy elegendő lesz-e az eredmény érdemleges fordulathoz. A szakemberek szerint radikális változásra nem lehet számítani. Orbán Viktor gyakran hangsúlyozza, hogy Magyarország helye az unióban van, de ahhoz, hogy demokratikusan működni tudjon, meg kell változtatni az EU-t. 

Magyarországnak nem sokkal később, júliustól fontos szerep jut, mivel fél évre átveszi a soros elnöki tisztséget. Ennek túl nagy jelentőséget nem kellene tulajdonítanunk, de azért is érdemes megemlíteni, mert a korábbi hónapokban számos elképzelés született arról, hogy miként kellene „kiskorúsítani” Magyarországot, azaz megvonni tőle az elnöklés jogát. Ha nem is örökre, legalább most, amikor a parlamenti választások után igencsak belendül a politikai élet: alakulnak a képviselői csoportok, tisztségviselőket választanak… Tehát a brüsszeli elit tart attól, hogy a mostani fősodor számára kellemetlen hatással lehet a magyar elnökség. 

Mindezek mellett novemberben elnököt választanak az Egyesült Államokban. Európa jövője számára kedvezőbbnek tűnik, ha Donald Trump szerezné meg az elnöki tisztséget, Magyarország számára még inkább biztató lenne, mivel nagyon jó kapcsolatot ápol a magyar miniszterelnökkel. És nyilván nem azzal foglalkozna a budapesti amerikai nagykövet – együttműködve az ellenzékkel –, hogy miként lehetne leváltani a kormányt.

Azt azért ne higgyük, hogy Trump valóban egy-két nap alatt véget vetne az orosz–ukrán háborúnak, de biztosan a békekötést szorgalmazná. Azt se higgyük, hogy fölvirágoztatná Európát, hiszen számára az Egyesült Államok az első, de politikája remélhetőleg kevesebbet ártana, mint a jelenlegi elnöké. 

Áttekintésünk végén érdemes azt is megjegyezni, hogy az uniónak nem az a legfőbb baja Magyarországgal, hogy „letért a demokrácia útjáról”, hanem az, hogy az Orbán Viktor által vezetett, az elvárásoktól eltérő politika ellenére (vagy éppen azért) négyszer megválasztották, a legnagyobb a támogatottsága. Az pedig ijesztő lenne a fősodor számára, ha más országok is követnék a példáját, ha látnák a polgárok és vezetőik, hogy van más demokratikus út is, mint a liberális. Ettől függetlenül elfogadhatatlan, hogy egy érdekszervezetben – ha nem is teljesen azonosak a tagállamok érdekei – egy országgal szemben a többség úgy viselkedik, mintha ellenség lenne. Régebben napirendre sem kerültek olyan témák, amelyek esetében előre látható volt, hogy nincs egyetértés, mostanában viszont erővel igyekeznek legyőzni azt, aki nem osztja a többségi véleményt. 

Záró fejezetünket Sándor Lénárd gondolatával indítottuk, zárjuk hát az egész sorozatot is a Mathias Corvinus Collegium Nemzetközi Jogi Műhelyének vezetőjével: Európa sziklákon álló és sok vihart átélő civilizáció, s öröksége a nemzeti közösségekben élő megmásíthatatlan valóság. Ez a lenyűgöző szellemi örökség Európa körelőnye. Ezzel szemben az európai országok együttműködése jogi konstrukció: jövője azon múlik, képesek-e megóvni ezt a civilizációt és nemzeti közösségeit… Európa bajban van, s ma nincs idő több időt veszíteni: európai hangot kell adni az uniónak.

Nyitókép: A 23. Budapest Pride felvonulásának résztvevői a fővárosi Városligeti fasorban 2018-ban (Fotó: MTI/Mónus Márton)