2024. július 20., szombat

Meghurcolták, majd kivégezték őket

1944 őszén a plébánosokat is odacsapták a többi halálraítélthez

A kúlai születésű Scherer Lőrinc cservenkai plébánosért és a többi ártatlanul kivégzett bácskai papért és szerzetesért mutattak be emlékmisét 2023. október 31-én a kúlai Szent György katolikus templomban.

A szentmisét 19 paptestvér jelenlétében ft. Fazekas Ferenc kinevezett szabadkai megyés püspök  celebrálta. A mise keretében elhangzott, az 1944. évi vérengzések évfordulója kapcsán a szabadkai egyházmegye minden templomában – nem csak azokban, ahol a helyi plébános vagy a helyi lakosok mártíromsága miatt eleve számon tartják e gyászos évfordulót – misével emlékeznek október 31-én, a kommunista diktatúra papi áldozatainak emléknapján.

A '44-es délvidéki megtorlások következtében 17 bácskai pap és két ferences szerzetes halt vértanúhalált. Név szerint: Berger Antal, Dupp Bálint, Haug Antal, Köves István, Müller Péter, Novotny József, Ognjatov Stjepan, Petrányi Ferenc, Plank Ferenc, Scherer Lőrincz, Szabó Dénes, Takács Ferenc, Unterreiner Károly, Varga Lajos, Virág István, Weinerth Péter, Werner Mihály, valamint Kőrösi Krizosztom és Kovács Kristóf ferences szerzetesek.

 

A szentmisét követően Horváth Endre, ludasi-hajdújárási plébános lapunknak elmondta, három olyan helyen is szolgált (Cservenka, Szivác, Csonoplya), ahol a vértanúhalált halt papok voltak. Csonoplyán kezdett el mélyebben foglalkozni a témával, ugyanis a szenttamási születésű, Kúlán nevelkedett, majd Csonoplyán szolgáló Haug Antal plébános is az ártatlan áldozatok között van. Ő a Svilara haláltáborban, vérhasban halt meg. A kutatás eredményeként jött létre Horváth Endre és Szlávics Károly közös könyve Haug Antal csonoplyai plébános életútjáról és vértanúhaláláról A vértanúság szűk ösvényén címmel. A kiadvány az újvidéki Agapé Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2017-ben.

− A kommunizmus áldozataiként mártírhalált halt papok témája még nincs teljesen feldolgozva, bár sok minden történt ezen a területen. A Szabadkai egyházmegye hivatalosan 17 kivégzett egyházmegyés bácskai papot tart számon, illetve 2 ferences szerzetest. Ez a szám azonban nem pontos. Azért említünk ennyi papi áldozatot, mert a Horvátországban készült Martirologij Crkve u Hrvata u XX. stoljeću című könyv, amelyben felsorolták a bácskai kivégzett papokat is, ennyit említ. Ez a horvát mű az ide vonatkozó adatokat alapvetően a magyarországi Hetényi Varga Károly kiadványából veszi, aki viszont a maga részéről 23-24 papot sorol fel, megemlítve, hogy néhány adat nem megbízható. Valójában a 17 egyházmegyés pap mellett három ferences vértanúról tudunk, közülük azonban csak kettőnél ismerjük pontosan a halál körülményeit, illetve további három olyan egyházmegyés pap, akik miután kijöttek a haláltáborból, rövid időn belül meghaltak. Összegezve ahhoz a 19 áldozathoz, akiről általában említést teszünk, még hozzá kell számolni legalább 3-4 embert, és további két olyan személyt, aki bácskai, de Szerémségben, illetve Dalmáciában halt meg. És akkor még nem beszéltünk a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején meghurcolt, börtönbe vetett papokról – magyarázta Endre atya.

Kifejtette, a második világháborút úgy tanultuk és úgy ismerjük, mint népfelszabadító háborút, vagyis amikor a partizánok kiűzték a fasisztákat. Ma már tudjuk, hogy ez enyhén szólva komplikáltabb volt. Az antifasiszta harc leple alatt egyszersmind osztályharc is zajlott, vagyis igyekeztek rögtön likvidálni azokat, akik a későbbiekben politikai ellenfeleik lehettek volna. Ezzel együtt igyekeztek lerendezni a térség nemzeti kérdését is. Le is rendezték: a németek eltűntek, a magyaroknak pedig megtörték a gerincét. Az antifasiszta harcot természetesen nagyon is fel lehetett vállalni, azért is beszéltek a későbbiekben csak erről, és ezzel igazoltak minden más elkövetett szörnyűséget. Mindebből az is látszik, hogy akik a döntéseket hozták, nagyon is tudatosan dolgoztak, vagyis igen megtévesztő csupán megtorlásról és bosszúról beszélni.

1. Werner Mihály plébános emlékműve a martonosi templomkertben (Fotó: Paraczky László)

1. Werner Mihály plébános emlékműve a martonosi templomkertben (Fotó: Paraczky László)

Petrányi Ferenc óbecsei apátplébános szörnyű kínok között halt meg (Fotó: Kancsár Izabella)

Petrányi Ferenc óbecsei apátplébános szörnyű kínok között halt meg (Fotó: Kancsár Izabella)

Dr. Takács Ferenc apátplébános emlékhelyét 2014-ben állították fel Péterrévén a Mindenszentek Plébánia templomkertjében (Fotó: Baranyi László, plébános)

Dr. Takács Ferenc apátplébános emlékhelyét 2014-ben állították fel Péterrévén a Mindenszentek Plébánia templomkertjében (Fotó: Baranyi László, plébános)

Kőrösi Krizosztom és Kovács Kristóf ferences szerzeteseknek az újvidéki Kapisztrán Szent János ferences templomban állítottak emléket (Fotó: Paraczky László)

Kőrösi Krizosztom és Kovács Kristóf ferences szerzeteseknek az újvidéki Kapisztrán Szent János ferences templomban állítottak emléket (Fotó: Paraczky László)

− Ezek a papok azért haltak meg, mert osztoztak népük, a magyarság, vagy a németség sorságban, vagy pedig azért, mert katolikus papként már eleve osztályellenségnek számítottak. A második világháború végén ugyanis nem csak népfelszabadító háború folyt, hanem osztályharc, nemzetek közötti leszámolás és egyház ellenes harc is. Például olyan apróságokért is ki lehetett végezni embereket, amiért normális esetben csak legyintettek volna. A csonoplyai plébános esetével foglalkoztam legtöbbet, aki félig német, félig magyar volt. Bácska visszacsatolásakor törvényben szerepelt, hogy nagyobb egyházi ünnepek alkalmával szólaljon meg a magyar himnusz. Haug plébános megparancsolta, hogy templomában minden vasárnapi mise után szóljon a magyar himnusz. Mivel Csonoplyán a németek voltak többségben, így azok kimentek a templomból. A plébános a következő alkalommal figyelmeztette őket, hogy ne merjenek kimenni a himnusz ideje alatt, de ennek ellenére is kimentek. A harmadik vasárnap már nem mondott semmit a plébános, de csendőrök álltak a templom kapujában, és akik jöttek volna ki, azokat visszaküldték. Erre a helyi magyar hívők kérték Haugot, ne erőltesse a dolgot, aki engedett a kérésnek. A háromszor elénekelt himnusz a fordulatkor mégis elég volt a halálos ítélethez. Haug túlbuzgó módon és meggondolatlanul, talán kicsit agresszíven reagált, de ténylegesen semmiféle más atrocitást nem tudtak neki felróni, mégis haláltáborba hurcolták. A horgosi Virág István plébános vétke az volt, hogy a leventéknek misézett. Pedig papként az volt a dolga, hogy a prédikációival az erkölcsös viselkedésre nevelje őket. Ezek valójában csak mondvacsinált okok voltak. A papok likvidálása azt szolgálta, hogy vezető nélkül maradjon a közösség, illetve hogy megfélemlítsék őket. A plébánosnak akkoriban egyedülálló társadalmi pozíciója volt, ő volt a közösség megkérdőjelezhetetlen lelki vezetője. Persze az más kérdés, mennyire volt ez egészséges helyzet, de a pap gyakorlatilag érintetlen volt. Így amikor kivégeztek egy papot, az mindenkinek üzent: ha az érinthetetlennek tekintett vezető így járt, akkor mire számíthatott az egyszerű ember! Meg kellett törni a közösség gerincét – és meg is törték − fogalmazott Endre atya.

Közben kis kitérőt tartunk, mialatt elmagyarázta, hogy a két világháború között rengeteg magyar értelmiségi hagyta el a térséget, ezenkívül hosszú ideig nem volt biztosított az anyanyelvű tanárképzés sem. Csakis szerb nyelven lehetett továbbtanulni, ami sokak számára nem volt járható út. Így, miután Bácskát visszacsatolták Magyarországhoz, Magyarországról kellett importálni tanárokat az iskolákba. A magyar közigazgatás nem bízott túlzottan az itteni magyarokban, ezért a hivatalokba és a közigazgatásba az anyaországból hozott megfelelő személyeket. Ezeket az embereket a bácskaiak „ejtőernyősöknek” nevezték. A  papok iránt azonban nem volt bizalmatlan a magyar közigazgatás és több helyen különböző közéleti funkciókat kaptak, pl. községi tanácsnokok, képviselők lettek. Amikor jött a szovjet hadsereg, az egész magyar közigazgatási gépezet visszavonult. A vezetők közül itt maradtak a született bácskaiak, köztük mindenekelőtt a papság, ezért őket kellett megtörni, hogy mindenki értsen belőle. Valójában e miatt a hűségük miatt példaképeink, hogy semmilyen körülmények között sem hagyták el a rájuk bízottakat.

Az egyházellenesség Jugoszláviában akkor enyhült, amikor Tito szembefordult Sztálinnal és nyitott a Nyugat felé. Ez után a fordulat után, mármint az '50-es évektől már megérte jófiúnak lenni, ami a többi szocialista államhoz viszonyítva sokkal élhetőbb társadalmat biztosított, amire sokszor még büszke is lehetett az ember. Mi erre a normalizálódott időszakra emlékszünk, amikor a Tito-korszakról beszélünk. A II. világháborút követő néhány évben azonban sokkal durvábban és kegyetlenebben zajlottak az egyházellenes és más jellegű leszámolások, mint például Magyarországon és Romániában. Nem véletlenül tartották Titót Sztálin legjobb tanítványának – magyarázta a plébános.

Gondolatmenetét tovább fejtegetve rámutatott, azért emlékezünk a '44-45-ös szörnyűségekre, mert a ki nem beszélt problémák meghatározzák a közösség magatartását is.

− Azokon a plébániákon, ahol van kivégzett pap, már szinte mindenütt emlékművek, illetve emléktáblák állnak. Ezeken rajta van a vértanúhalált halt pap vagy szerzetes képe, vagy szobra, valamint születésének és halálának éve. Itt, Kúlán ft. Juhász György kezdeményezésére elkészült egy nagy méretű festmény, amelyen az utolsó vacsorát ábrázolva Jézus mellett a kivégzett bácskai papokat festették le. Azért is egyedülálló ez a festmény, mert egy kivételével mindegyik papot fénykép alapján ábrázoltak. Tavaly Német László érsek úr kezdeményezte, hogy tartsunk közös megemlékezést Bánátban és Bácskában. Az ötlet tetszik, hiszen Bánátban további tizenegy kivégzett papot tartanak számon, viszont nem tudok róla, hogy ott lenne hagyománya ilyen megemlékezésnek. Nálunk ez már egy bejáródott dolog, 20–25 pap eljön a kegyeleti misére, hogy megemlékezzünk a mártírhalált halt papokról, mert valamilyen módon az ő hűségük mindannyiunk számára fontos.

A kérdésre, hogy maradtak-e dokumentumok amelyek a kivégzett papokról szólnak, Horváth Endre elmondta, csak egyes esetekben támaszkodhatunk ilyen dokumentumokra, leggyakrabban a szemtanúk vallomásaiból kapunk képet a történtekről.

− Werner Mihály martonosi plébános a kivégzést megelőző éjszaka meggyóntatta a vele együtt fogva tartottakat, hogy tiszta lélekkel menjenek a halálba. A szemtanúk mindegyik plébános esetében elmondták, hogy mi volt a kivégzés, a kegyetlen halál oka. Haug plébános esetét például sikerült szinte teljes egészében feltárni, a levéltárban megtaláltuk a dokumentumokat, köztük a feljelentőknek a levelét, az ítéletet, és azt a levelet is, ami bizonyítja, hogy Mitrovicán halt meg. Kórházi ágyán az ottani káplán feladta neki az utolsó kenetet, erről egy értesítést írt Csonoplyára, ami be lett jegyezve mind a plébánián, mind a püspökségen. Scherer Lőrincről is találtunk Cservenkán dokumentumokat, de azt, hogy hogyan halt meg, a vele együtt elhurcolt németek visszaemlékezéseiből tudjuk, akik később kiszabadulva Németországba távoztak. Legtöbbször azonban a plébánosokat is csak odacsapták a többi halálraítélthez, mindenféle ítélet nélkül bűnösek nyilvánítva őket. Mindenesetre még nagyon sok tennivaló, illetve kutatnivaló van ezen a téren, nem csak amiatt, hogy ezeknek az embereknek az életét és haláluk körülményeit ténylegesen feltérképezzük, hanem hogy teljes egészében megtudjuk azoknak a papoknak a nevét és sorsát, akiket az említett időszakot követő tíz évben meghurcoltak. Ehhez további idő, kitartó (kutató) munka, de anyagi támogatás is szükséges volna – mondta végezetül Horváth Endre, ludasi–hajdújárási plébános.

Nyitókép: Kúlai gyászmise a kivégzett papokért (A szerző felvétel)