2024. április 18., csütörtök

Biológiai gyógyszerek világa (2. rész)

A biológiai gyógyszerek témaköréből a múlt heti számunkban elkészítésüket és a gyógyszerészeten belüli elhelyezkedésüket tárgyaltuk. A biológiai gyógyszerek olyan fehérjealapú makromolekulák, melyeket konvencionális kémiai szintézisekkel szinte lehetetlenség megalkotni, nagyságuk, komplexitásuk miatt. A tudósok ezért génsebészettel az emberi genomból kiemelt információt beültették különböző mikroorganizmusokba, melyek nagyon gyorsan szaporodnak, és nagy mennyiségben képesek az adott biológiai gyógyszer termelésére. E biológiai gyógyszerek közé tartozik például a mindennap használt inzulin vagy éppen az életmentő heparininjekció is, mely megakadályozza a véralvadást. Ma már ezek a gyógyszerek könnyen beszerezhetők és áruk is stabilizálódott. Mégis miért történhet meg az, hogy egy-egy újonnan felfedezett rákpusztító antitest többezer euróba is kerülhet a betegnek, illetve a biztosító országnak? Miért ilyen drágák ezek a terápiák?

Ahhoz, hogy megértsük a biologikumok világát, két fontos tényezőt kell figyelembe vennünk. Először is nagyon fontos különbséget tennünk a hagyományos szerves gyógyszermolekulák és a fehérjealapú biológiai gyógyszerek között. A fehérjék komplex biokémiai vegyületek. E makromolekuláknak négyfajta szerkezetük is létezik. Az úgynevezett elsődleges szerkezet az aminosavak sorrendjétől függ. Az aminosavak szerkezetüket illetően hasonló nagyságrendűek, mint a már említett konvencionális gyógyszereink. No, egy-egy fehérje létrejöttéhez több ezer, több százezer ilyen aminosavnak kell teljes pontossággal és sorrendben egyesülnie, összekapcsolódnia.

Másodlagos szerkezetüket az határozza meg, hogy az aminosavkapcsolódás után csigalépcső alakban csavarodik meg az adott szál vagy PVC-tetőhöz hasonló redős szerkezetet vesznek-e fel. Ezek a formák azután kapcsolódni tudnak, így kialakítva még bonyolultabb harmadlagos és negyedleges formációkat is. A hagyományos gyógyszerek és a biologikumok közötti különbséget gyakorlatilag úgy tudjuk ábrázolni, mintha egy legókockából épült várat szeretnénk összehasonlítani egy valódi, középkori várral. Ezért is szinte képtelenség kémiai úton szintetizálni őket, elengedhetetlenek számunkra ezek az apró biokémiai gyárak, a mikroorganizmusok, melyek elvégzik a munkát helyettünk. Másik fontos aspektusa ennek a történetnek az, hogy megismerjük egy gyógyszer keletkezésének bonyolultságát.

A 20. században történt több gyógyszerkatasztrófát követően egy hatóanyagnak gyakorlatilag tíz évre és tízmilliárd dollárra van szüksége, hogy gyógyszer készülhessen belőle. Pár évnek el kell telnie, mire bármilyen gyógyszer átmegy a sejteken és szöveteken történő toxikológiai vizsgálatokon. Miután kiderült, hogy a gyógyszer nem citotoxikus, sőt még a kívánt hatást is eléri molekuláris szinten, csak akkor folytatódhat az állatokon való kísérletezés. Ebben a szakaszban is éveknek kell eltelnie, mire a gyógyszer olyan biztonságosnak tekinthető, hogy az első egészséges humán egyének is megkapják. Ekkor lépünk át az úgynevezett preklinikai fázból a klinikaiba, melynek szintúgy több fokozata van: számszerűen négy. A különböző klinikai fázisok között egyre csak duzzasztják a kísérletben részt vevő, először egészséges, majd beteg emberek számát, egészen addig, amíg a gyógyszert nem törzskönyvezik, és nem engedik azt szabadon forgalmazni. Sokan azt hiszik, hogy ilyenkor megáll a gyógyszerkutatás és biztonságosság követése. Ilyenkor lép be az úgynevezett posztklinikai adatbegyűjtés, mellyel a farmakovigilancia foglalkozik. Ilyenkor gyűjtik be a különböző országok hivatalos gyógyszerengedélyeztetési intézményei a betegektől, orvosoktól, gyógyszerészektől megkapott mellékhatásokat, és ha kell, azoktól függően korrigálják a gyógyszer dózisát, mellékhatásleírását, vagy akár be is szüntethetik a forgalmazását.

 

De vajon létezik-e a világon olyan gyógyszergyár, mely nem foglalkozik új gyógyszerek kikísérletezésével? Hogyne, sőt! A különböző országokban túlnyomó többségben olyan gyárak működnek, melyek generikumokat állítanak elő. A generikum egy olyan gyógyszer, mely hatóanyag szerint teljesen megegyezik nagytestvérével, ami alapján lemásolták. Egy gyógyszerhatóanyag, miután elsőként engedélyeztették, általában húsztól negyven évig védve, azaz szabadalom alatt van. A szabadalmi idő lejártával igazából bárki foghatja az adott gyógyszert, analizálhatja és elkészítheti a sajátját. Mivel a generikumot gyártó cégnek nem volt szüksége tíz évre és több mint tízmilliárd dollárra, csak ennek egytizedére vagy századára, az így „lekoppintott” gyógyszer sokkal olcsóbbá válik, úgy, hogy hatásossága szinte teljesen megegyezik az eredetiével. Etikai szempontból nagy bukfenc nincs, ezért is alkották meg a szabadalmi időt, mely alatt az eredeti cég visszatermeli a gyógyszerkutatásba ölt pénzt, és még képes profitot is termelni. Sőt, társadalmi szempontból nagyon fontos szerepet kapnak ezek a generikumok, hiszen általuk juthat szinte minden ember az állam által definiált egészséghez nélkülözhetetlen gyógyszerek mindegyikéhez.

Mi történik, ha az eddig olvasottakat összefésüljük? Azonnal világossá válhatott számunkra, hogy a biológiai gyógyszerek kémiai összetételük miatt gyakorlatilag utánozhatatlanok. Az ő esetükben nem is szabad a generikum szót használnunk, helyette a biológiailag hasonló gyógyszerkifejezéssel kell élnünk. Miért? – tehetjük fel a kérdést. Míg a szerves molekulákat egy jól összeállított, vegyészekből, gyógyszerészekből és mérnökökből álló csapat „ripsz-ropsz” le tudja másolni, addig ez a fehérjealapú gyógyszereknél lehetetlen. A már említett szerkezeti összetettségük miatt az egyik mikroorganizmus által termelt fehérje valamilyen szinten biztosan el fog térni a másik baktérium által termelt gyógyszertől. De még ha ugyanazt a gént pont ugyanabba a fajta egysejtűbe, pont ugyanarra a helyre sikerül „begénsebészkedni” (mely szinte lehetetlen), akkor nagyban függ a bioreaktor működésétől, hogy milyen minőségű gyógyszert fog kiválasztani az egysejtű. Az alkoholos italok esetében is ugyanaz a gombafaj fogja kitermelni az etil-alkoholt, de attól függően lesz a végeredmény sör, bor vagy pálinka, hogy gabonával, szőlővel vagy barackkal fognak a gombák jóllakni.

Nagyon sok biológiai gyógyszer lemásolását el sem kezdik, hiszen annak összege, kikutatásának és legyártásának hossza majdnem ugyanannyi lenne, mint eredeti társáé. Ha pedig mégis megpróbálkoznak vele, akkor a mellékhatásprofiljai az adott gyógyszernek egészen eltérőek lehetnek. És még ha sikerül is biológiailag 99,99%-ban ugyanazt a fehérjehatóanyagot előállítani, még mindig számításba kell vennünk a történet gyógyszertechnológiai vonatkozásait. Minden egyes gyógyszerész másmilyen töltőanyagot, segédanyagot fog használni s másmilyen arányban, mint az eredetileg engedélyezett gyógyszer esetében, pont úgy, ahogy két különböző szakács közül ugyanabból a négy alapanyagból az egyik krumplipaprikást, míg a másik rakott krumplit fog készíteni. Mind a kettő finom és tápláló étel, de mégsem ugyanaz.

Ezért történhet meg az, hogy ezeknél a nagyon hatásos terápiáknál az ár szinte egyáltalán vagy csak nagyon alacsony mértékben csökken az idő előrehaladtával. Másik fontos tényező az, hogy ezek a hatóanyagok nagyon speciális és szelektív módon tudnak betegségeket gyógyítani, így lehetővé téve azt, hogy ritka betegségek ellen is bevethetőek legyenek. Ám ez egy ördögi kör, hiszen ha egy ritka betegségre készítünk gyógyszert, akkor úgy kell azt árazni, hogy talán tízszer vagy százszor több időre is szükség lehet, hogy annyi fogyjon belőle, hogy az kifizetődő legyen, például egy egyszerű magas vérnyomás elleni gyógyszerrel ellentétben, hiszen azt sajnos az emberi populáció akár 20%-a is használhatja mindennap.

Véleményem szerint: morgolódás helyett legyünk hálásak, hogy ma már léteznek gyógymódok a legkülönbözőbb kórok ellen is. És hogy mi lenne a megoldás: A gyógyszerek nagyobb állami támogatása? Nagyobb társadalmi összefogás? A gyógyszergyárak morálisabb hozzáállása? Ezt mindenki döntse el maga!

(A cikk csak tájékoztató jellegű és nem helyeztesíti a szakmai konzultációt.)