2024. július 21., vasárnap

Jöhet a karácsony

A Group'n'Swing zenekar adott koncertet a szabadkai VM4K csütörtök esti rendezvénysorozatának részeként

Jött a Mikulás, hozott havat is, így most már jöhet a karácsony. Egy igazán fergeteges karácsonyváró koncertben lehetett részük azoknak, akik csütörtök esti kikapcsolódásként a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ rendezvénysorozatának újabb műsorát választották. A helyszín ezúttal a Jadran színpad volt, ahol a Group'n'Swing adott koncertet. A zenekar először lépett fel Vajdaságban, a koncert folyamán sok ismert dalt hallhatunk, régebbi és újabb előadóktól, Frank Sinatrától Miley Cyrusig, például Queen, Stevie Wonder és Elton John dalait, valamint egy karácsonyi összeállítást, nem utolsósorban pedig a zenekar saját szerzeményeit is. Az együttes két énekessel érkezett, Molnár Enikővel és Mujahid Zoltánnal, akik duettben és szólóban is adtak elő dalokat. A Jadran színpad nézőtere teljesen megtelt, a közönség vastapsát pedig ráadásszámokkal hálálták meg a zenészek. A koncertről Lőrincz Ádámmal, a Group'n'Swing zeneszerzőjével, zongoristájával beszélgettünk:

– A zenekarunk már tizenhét éve létezik és számos változáson ment keresztül. A zenei gyökereink kifejezetten a hagyományos shuffle swingből erednek, ha úgy tetszik Louis Prima, Ella Fitzgerald és Frank Sinatra világából. Amikor elkezdtünk saját dalokat írni, akkor elkezdett formálódni a saját stílusunk is. Most már elég sok saját dalunk is van, eddig három lemezt jelentettünk meg, a második, a Botrány című albumunkért pedig Fonogram-díjat is kaptunk. Jövőre új lemezt adunk ki, és már erről is játszunk dalokat, elsőként itt Szabadkán. Mondhatjuk azt is, hogy itt volt a világpremierjük. Az átdolgozás daloknál arra törekszünk, hogy swinges, pontosabban Group'n'Swinges hangszerelést kapjanak. Ezek a zeneszámok teljesen felismerhetők maradnak, de a lüktetésük másmilyen lesz. Nagyon élvezzük és szeretjük ezeket a dalokat játszani. A zenekarunk tíztagú formáció. Dobos, basszusgitár/bőgős, gitáros, zongorista, két énekes és négy fúvós (két trombita, egy szaxofon és egy harsona) alkotja, akik egy nagyon különleges, erős rezes hatást adnak a daloknak, és szerintem ez nagyon izgalmassá teszi a hangzásukat. A Group'n'Swinggel még nem játszottunk Vajdaságban, de néhányan közülünk már járt itt, például én a Kamilka & Pesti Sikk formációval léptem fel. Nagyon megörültem, amikor lehetőség mutatkozott arra, hogy a Group'n'Swinggel karácsonyváró koncertet adjunk. A karácsony nagyon is a mi világunk, a karácsonyi dalok, amiket jól ismerünk – az angol nyelvterületről főleg –  épp a swing korszakából származnak, de az újabbak is erre hajaznak. Úgymond nagyon kényelmes és komfortos nekünk ezeket a dalokat játszani, szeretjük és élvezzük is. Az átdolgozásoknál a számunkra nagyon kedves előadók és zeneszerzők dalaiból válogattunk, befogva az elmúlt húsz-harminc évet. Ezeket hangszereltük át kifejezetten a saját stílusunkra. A karácsonyi daloknál pedig elengedhetetlen például a Jingle Bells, a Santa Claus is Comming to Town, az igazi nagy swing klasszikusok – hallottuk Lőrincz Ádámtól.

A VM4K ajándékkoncertje után a VM4K Mikulása is eljött, köszöntötte a gyerekeket és a felnőtteket is, és mindenkinek hozott ajándékot.

 

Nyitókép: A Group'n'Swing karácsonyi dalokkal is érkezett, fotó: VM4K