Tank’s not dead elnevezéssel egy rendhagyó turnéra indul márciusban a jelenleg legnépszerűbb magyar rockzenekar a Tankcsapda. A 25. jubileumi évébe lépő együttes ugyanis egy olyan Európa-turnét indít, amelynek keretében kizárólag Magyarországon kívüli helyszíneken lépnek fel. Ebbe a körbe a környező országokon kívül németországi, svájci és angliai helyszínek tartoznak.
Ami pedig a jó hír és amiért külön kalapot emelünk a zenekar előtt, az az, hogy a turné során Vajdaságban kétszer is játszanak, mégpedig Szabadkán és Zentán.
A szabadkaiaknak és a környékbelieknek mindenképpen jó hír, hogy az utóbbi időben zeneileg teljesen lerongyolódott és elsatnyult városban is lesz Tankcsapda koncert, mégpedig március 28-án. A zenekar a turnéval kapcsolatos információkat elsősorban a Facebook-on osztja meg a nagyérdeművel, így a szabadkai esemény itt található
Az esemény mellett koncerthelyszínként a Harambašić utcai Mladost klub van feltüntetve, de mint a szervezőktől megtudtuk, ez nem végleges, nagyobb érdeklődés esetében mindenképp máshol lesz a koncert. Reméljük sikerül annyira felrázni az embereket, hogy Szabadka tömeges részvétellel köszöni meg a zenekarnak a bizalmat.
A másik vajdasági koncert helyszíne Zenta, itt a „tankok” május 10-én lépnek fel, mégpedig a Zeppelin klubban. Ez az esemény itt található.
A koncertekre a belépőjegy elővételben 10 euró, míg a helyszínen 12 eurót kell majd fizetni.
A Magyar Szó folyamatos kapcsolatban van a Tankcsapda koncert szervezőstábjával, így az elkövetkezőkben is érdemes bennünket követni, mert naprakész információkkal fogunk jelentkezni.
Addig is itt egy klip a legutolsó Tankcsapda lemez egyik legjobban sikerült dalához, ami nem más, mint a Hatalom nélküli rend.
Akik szerint pedig a régi Tankcsapda sokkal jobb volt, nekik ezt javasoljuk:


