2025. november 15., szombat

Szombaton bemutató Kavillón

Kúlán tartotta idei első előadását a Tanyaszínház

Csütörtök este Kúlán kezdte meg idei turnéját a Tanyaszínház. A 37 év alatt először történt meg, hogy a minden évben változó társulat produkcióját itt helyben élvezhette a kúlai közönség. Péntek este Bácsfeketehegyen tartott főpróbát a vándortársulat, a bemutató pedig szombaton lesz Kavillón.

– Ez évben a Pajzán históriák című előadást mutatjuk be a nagyérdeműnek, dr. Burány Béla Mé piros a gólya csőre? – Erotikus és obszcén népmesék a Délvidéken című népmesegyűjteménye nyomán, Lénárd Róbert rendezésében – hallottuk Magyar Attila – Öcsi színművésztől, a Tanyaszínház főkoordinátorától. – Az előadás témájától senkinek nem kell megijednie, hiszen a darabban nincs több pajzánság, mint ami általában körülvesz bennünket a mindennapi életben, és nincs korhatárhoz kötve. Nagyon fontos, hogy a Magyar Nemzeti Tanács ezentúl kiemelt jelentőségű rendezvényként tartja számon a társulat munkáját, ami természetesen nem csak anyagi javakkal jár. Az idén összesen 22 településen láthatja a közönség az előadásunkat. A hivatalos bemutatóra Kavillón kerül sor szombaton, a turné pedig Tornyoson zárul augusztus 7-én.

Gombos Dániel színművész, a Tanyaszínház alelnöke elmondta, hogy a Tanyaszínház 1978 óta működik, és akkor Hernyák György rendező és Kovács Frigyes színész alapította azzal a céllal, hogy egy olyan intézményt hozzanak létre, amely a vajdasági falvakat, illetve tanyavilágot is körbe tudja járni, mivel a kőszínházak nagyon ritkán jutnak el ilyen helyekre, többek között azért, mert a kőszínházi előadások díszletei túl nagyok a falvakban lévő művelődési házak színpadaihoz képest. 1978 óta töretlenül működik a Tanyaszínház, minden évben egy előadást készítenek, amelyet 22–35 helyszínen tudnak egyvégben bemutatni. Sajnos nem tudnak minden évben mindenhová eljutni. A helyszínek kiválasztásakor figyelembe veszik, hogy el kell jutniuk oda, ahol régen vagy még egyáltalán nem jártak, illetve azokra a helyszínekre, ahol nagyon szívesen látott vendégek. Hazai, illetve magyarországi és uniós pályázatokat is megcéloznak, de sokat segít a kalapozások alkalmával összegyűjtött pénz, hogy gördülékenyebben, egyszerűbben tudjanak dolgozni, mondja az alelnök.

Az idei társulat tagjai: Berta Csongor, Blaskó Lea, Búbos Dávid, Dévai Zoltán, Fülöp Tímea, Grgity Nikolett, László Judit, Molnár Nóra, Nyári Ákos, Orlović Stanislava, Ozsvár Róbert, Ritz Ármin, Rókus Zoltán, Szalai Bence, Székely Bea, Szilágyi Áron, Siflis Anna, Verebes Andrea és Verebes Judit.

 Immár harmadik évben lesz élő közvetítés a Tanyaszínház előadásáról: e hó 24-én 21 órától a világhálón a következő link segítségével tekinthető meg a produkció:

https://new.livestream.com/tanyaszinhaz2014/pajzanhistoriak

Magyar ember Magyar Szót érdemel