2025. június 17., kedd

A fény bűvöletében

Leskovac adott otthont a 68. Köztársasági Fotókiállításnak

A Szerbiai Fotószövetség és a Leskovaci Fotóklub szervezésében pénteken a leskovaci Kulturális Központban megnyílt a 68. Köztársasági Fotókiállítás. A húsz napig látogatható tárlat a háromnapos Szerbiai Fotófesztivál része. A kiállításra 100 szerző 348 egyéni fényképet és 71 fényképsorozatot küldött be. Ezek közül a szervezet művészeti tanácsa 62 alkotó 100 fotóját és 25 sorozatát tartotta érdemesnek bemutatni a nagyközönségnek, köztük munkatársunk, Diósi Árpád két alkotását is. A kultúrközpont csarnokában kaptak helyet az egyéni fényképek, valamint Nenad Borojević, a Szerbiai Fotószövetség legsikeresebb alkotójának egyéni kiállítása. A karzaton a fotósorozatokat, az épület bejáratánál felállított pannókon pedig 2024 legsikeresebb 10 fotósát mutatták be.

A kiállítást Branislav Brkić, a Szerbiai Fotószövetség elnöke nyitotta meg, kiemelve, hogy a szervezet jövőre ünnepli 80. születésnapját.

– Szervezetünk több mint harminc szerbiai fotóklub munkáját koordinálja és ad számukra működési alapot – mondta a szövetség elnöke.

Jelena Marković a leskovaci önkormányzat nevében üdvözölte a fesztivál résztvevőit, és kijelentette, hogy az önkormányzat elismeri a helyi kulturális élet alkotónak erőfeszítéseit, ezért megnövelte a kultúrára szánt anyagi keretet.

– Ennek köszönhetően Leskovac egyre közelebb kerül a Szerbia kulturális fővárosa cím elnyeréséhez – mondta Marković.

Diósi Árpád Az állomáson és Az esernyő című fényképe

Diósi Árpád Az állomáson és Az esernyő című fényképe

A kiállításon díjazták a legjobb beérkezett alkotásokat is. A legjobb fotósorozat kategória első helyezettje Milan Štulić (Rada Krstić Fotó-, Film- és Videóklub, Zombor), a második Nikolina Osmić (Vojvodina Fényképészklub, Újvidék) és Gordana Nejgebauer (Vojvodina Fényképészklub). Dicsérő oklevelet kapott Aleksandar Stojanović (Leskovac Fotóklub), Branislav Golub (Rada Krstić Fotó-, Film- és Videóklub) és Branko Milešević (Rada Krstić Fotó-, Film- és Videóklub). Egyéni fotó kategóriában első helyezett lett Marija Radojičić (Format Fotócsoport, Kragujevac), második Dejan Bačić (Rada Krstić Fotó-, Film- és Videóklub) és Milan Marković (Valjevo Fotóklub, Valjevo), a harmadik pedig Aleksandar Stojanović ( Leskovac Fotóklub, Leskvac), Goran Mašanović (Valjevo Fotóklub) és Tihomir Dražić (Valjevo Fotóklub), továbbá dicsérő oklevelet kapott Vladimir Mijailović (egyéni tag, Požega) és Ivan Antić (Art Tim Fotócsoport, Paraćin).

A rendezvény másnapján a szövetség megtartotta rendes évi közgyűlését, amelyen a tagok döntöttek arról, hogy a továbbiakban a művészeti címek megszerzéséhez csupán a szövetség által támogatott, elismert és szervezett kiállításokon való részvételt pontozzák, módosították a szövetség statútumát, átadták a tagok frissen megszerzett művészeti címeit és az éves díjaikat. Életműdíjjal tüntették ki a kaboli (Kovilj) Milan Živković fotóművészt, valamint díjat kapott a Kaboli Kulturális Központ is rendkívüli hozzájárulásáért a Szerbiai Fotószövetség munkájához. A nap folytatásában a szövetség tagjainak frissen kiadott fotómonográfiáit mutatták be.

A fesztivál harmadik napján a résztvevők a Lebane közelében lévő Iustiniana Prima, más néven Caričin Grad bizánci város régészeti lelőhelyén vettek részt fotószafarin.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Branislav Brkić, a Szerbiai Fotószövetség elnöke nyitotta meg a kiállítást (Diósi Árpád felvétele)