Noha az átírás módszere az irodalomban több évezredes hagyománnyal bír, a kezemben tartott verseskötet, a csókai származású, ma már Balatonfüreden élő Tóbiás Krisztián Túliratok című műve az újdonság erejével hat. A zEtna webmagazin által újra feltalált alkotói eljárást, amely során egy művet több szerző ír „újjá”, a szerző továbbvitte, s immár egymaga rugaszkodik neki a magyar irodalom elismert költőinek, kortárs hazai és magyarországi versfaragók alkotásainak, hogy azokat újraértelmezve, a maga gondolataival átitatva valami maradandót hozzon létre.
Több szempontból is érdekes számunkra Tóbiás Krisztián eljárása, hiszen azzal, hogy kiket idéz meg verseiben, a maga ízléséről is vall, a versek értelmezésének új útjait tárja fel, s közben megismerhetjük költészetét, azokat az eljárásmódokat, amelyekkel egyrészt kapcsolatba lép az elődök verseivel, másrészt elkülönül tőlük, s egyedivé válik. Teszi mindezt oly módon, hogy az „eredeti” versek kanonizált értelmezését elfeledteti velünk, a szövegekhez kötődő asszociációkat átfedi: nem Pilinszky János, Babits Mihály, Sziveri János hangját halljuk, hanem Tóbiásét, nem a szentesített és elkoptatott imát olvassuk a Mi Atyánkban, hanem a (cinikus hangvételű) verset.
„Jöjjön el a te országod / mert neked még országod is van / itt / ebben a huszonegyedik században / most komolyan / te így akarsz itt nekünk / velünk / kompatibilis lenni? […] Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké / azért leszünk mi ateisták / az örök ellenzék / a kreátorok kihaltak / maradt néhány kreatúra / próbálkozunk plakátokkal – szórólapokkal reklámokkal / kisezer médiakampánnyal / néha már mintha sikerülne is / de nem / mondd te hogy csináltad?”
Kompatibilis töltényhüvelyek
Tóbiás Krisztián verseskötetében négy ciklusban sorakoznak a költemények. Egyrészt egy időbeli vonalat követ a szerző – a második, Aki látni akar című ciklusban többek között Csokonai Vitéz Mihály, Báró Eötvös József, Ady, Babits és Radnóti verseiből kiinduló költeményeket olvashatunk, s ehhez kapcsolódik az első ciklus (Kő papír olló) egyetlen alkotása, Károli Gáspár tolmácsolásában a Mi Atyánk –, másrészt pedig földrajzilag is közeledünk Vajdaság felé: a harmadik ciklus (Szétszórt töltényhüvelyek) Pilinszkyvel kezdődik (ő az egyetlen megidézett, akitől két „túlírt” verset találunk, az Agonia christianát és az Akár a földet), és Sziverivel fejeződik, a negyedikben (Szüntelen kopogás) pedig kortárs (s túlnyomó részben ismét vajdasági) költők, úgymint Bogdán József, Beszédes István, Sándor Zoltán, Szögi Csaba, Szabó Palócz Attila és Orcsik Roland alkotásait olvashatjuk.
„Akár a föld hol mozdulatlan / fekszenek / a szétszórt töltényhüvelyek / az ingem is / a féltve őrzött ingem is / ugyanolyan kényelmes / bármilyen címkét is varrok / a gallérjára. // Szárnyalok majd és porladok / végül eltűnök a felhők között / de az ingemet még sokáig fogja / cibálni a szél / míg végül beleakad / valaki égnek tartott lepkehálójába. // Akár a víz olyan közel van / a máglya is / amin elégetik / és senki se fogja sajnálni / se a címkét / se a varrást. // A sírás ünnepélye / még mindig az egyetlen / őszinte megnyilatkozásunk.”
@a= Lepkeháló – résekkel
Radnóti Miklós harmadik Razglednicája által pontos fogalmat alkothatunk arról, hogyan születnek a Túliratok versei. Tóbiás Krisztián a csonka rímű vers átírásával, újabb sorok beiktatásával egyben feloldja Radnóti versének tömörségét, viszont a maga költőiségéből gazdagítja, a drámai hatását pedig eltolja, az első versszak végére helyezi: „Az ökrök száján véres nyál csorog / és mikor a fűre csöppen / mélyre hajolnak a szálak / kegyes főhajtás / ha leköpnek.” A Radnótira jellemző időmértékes verselést Tóbiás elveti, helyette a Razglednicát erős költői képekkel ruházza fel („az ítélet belénk fúródik, mint a szifilisz”). Ezáltal egy töredékesebb vershez jutunk, melyet az eleve adott versszakok (más esetekben szándékos töredezettsége) tovább erősítenek, a túliratok kísérleti műfajának újabb jelleget kölcsönöznek. Ehhez a töredezettséghez illenek a kötetet illusztráló Lázár Tibor tested ábrázoló rajzai, melyeken hol az arc szimmetriája csúszik el, máskor pedig a fej vagy a végtagok „lógnak ki” a képekről. Pilinszky írja a naplójában, hogy: „A szabadság játszmája hasonlatos a sakkjátszmához. A vonalaimra ránehezedő nehézség legpontosabb felmérése a következő lépésem találékonyságának is föltétele. Leleményességem (szabadságom) egyedül a nekem címzett és szegezett probléma (kényszer) fölismerésén múlik. Ha csak zártságomat, a játszma szűkösségét érzékelem, a figurák korlátolt lehetőségét, szabadabbnak érezhetem magamat – de ez csak a végső bukás cselvetése.”
Tóbiás Krisztián jól gazdálkodik verseiben a szabadsággal.
