Izgatottan vártam a találkozást Bajorország ismert egyetemi és püspöki székhelyével, Bamberggel, az egyik ezt megelőző ausztriai utazáson ugyanis alkalmam volt körbejárni a heiligenkreutzi cisztercita apátságot, sőt a déli időben tartott szertartáson is részt vehetett a turistacsoportunk. Két dolog vésődött az emlékezetembe: az egyik, hogy ennek a világon második legrégibb ciszterci kolostornak ma körülbelül nyolcvan tagja van, s a többségük igen fiatal (!), a másik pedig az, hogy itt van eltemetve az utolsó Babenberg, Harcias Frigyes is, akit jól ismerhetünk a magyar történelemből. Na mármost, Bamberg városa idestova ezeréves, és szoros összefüggésben áll a Babenberg család birtokaként ismeretes Castrum Babenberggel, melyet 902-ben említettek először a dokumentumok. Lényegében tehát szórövidítés eredménye lett a városnév.
A város katedrálisának építése a XIII. századra tehető, s püspöki székhelyként II. Henrik német–római császár idején kezdhette meg a működését. Bambergnek egyébként nagy szerencséje volt a második világháború befejezése előtti nagy bombázásokkor, mert úgymond szerencsésen megúszta azokat. Ennek köszönhetően 1981-ben az egész várost műemlékké nyilvánították, s 1993-ban végérvényesen a Világörökség részévé vált.
Bamberg az egyetlen városa Németországnak, mely megőrizte az előző korok összes jellegzetességét. Még ma is tetten érhető például a különbség a spirituális hangulatot sugárzó katedrális körüli rész, valamint a régi, világias jellegű, polgári légkört árasztó városnegyed között, ahol számos piac és bevásárlóközpont áll rendelkezésére a vásárlási lázban égőknek. A zsibongó, nyüzsgő tömeg tetszés szerint választhat a hajdani piacok ma is megtalálható kínálatából. A gyümölcs-, a zöldség- és a faárupiac Bamberg egykori gazdasági életének termékeiről vall, akárcsak a Heumarkt. Ez a név ismerős számomra/számunkra, hiszen a vajdasági városok is ismerték egykor a búzatér meg a szénatér fogalmát.
És hát igen! A virágpiac. Ez is egy olyan civilizációs vívmány, melynek az utóbbi időkben igencsak híján van szép hazám, ahol ma a virág jó pénzért eladható, külföldi behozatalra szoruló árucikké degradálódott. Lassan kiszorultak a nagyanyáink kedvelte, virágénekeink megénekelte rezedák, estikék, margaréták, dáliák, mályva- és liliomfélék, a tavaszi kankalinok, levendulák, hadd ne soroljam tovább!
Visszatérve a Babenbergekhez, akiket a család kihalása után a Habsburgok követtek az osztrák őrgrófsági székben a XIII. század második felében, bizony nem mondható el róluk, hogy mindig nagy barátságban lettek volna ﾁrpád-házi királyainkkal. S éppen Harcias Frigyes viszonyult talán a legkevésbé keresztényi módon a bajba jutott IV. Bélához, amikor az a tatárok elől menekülve nála keresett menedéket, meg persze segítséget is kérni akart, de Ausztria ura csak úgy engedte tovább a szorult helyzetbe jutott magyar uralkodót, hogy három vármegyéjét kérte cserébe azért, hogy családja tovább mehessen. S mintha ez sem lett volna elég, az osztrákok a magyar földre is betörtek, de nem a tatárok ellen csatáztak, hanem Győr várát foglalták el.
Mindig is hittem abban, hogy a világmindenségben rend uralkodik, s egyetemes szinten a Föld lakóinak életéből sem hiányozhat a jó és a rossz között megteremthető egyensúly lehetősége, még akkor sem, ha időnként ez kevésbé látványos módon nyilvánul meg. Nem lehet következmények nélkül rosszat cselekedni. Előbb vagy utóbb megérkezik az a számla, mely helyre teszi a dolgokat. Harcias Frigyes végül magyar kard által veszett el 1246-ban, amikor újfent megtámadta Béla országát. Eleste a csatában a Babenberg-dinasztia végét jelentette.
Bármennyire is felkészül az ember egy-egy ilyen kulturális utazásra, mindig akadnak meglepetések. A bambergi katedrális is őrzött számomra egyet a bambergi lovas/lovag képében. A fáma szerint 1225-ben került a püspöki székesegyházba az a nem mindennapi lovasszobor, melyről ma sem lehet tudni, kit ábrázol. A helybeliek közül sokan Szent István államalapító magyar királyra esküsznek, aki II. Henrik sógora volt, mások III. Konrádot, illetve Nagy Konstantint látják benne. A lovasszobor akár az emberi méltóság jelképe is lehetne.
Amiatt, hogy Szent Istvánra sokan voksolnak, nem kell csodálkozni, hiszen a Babenbergeknek meg az ﾁrpád-háziaknak sok emberbaráti kapcsolata volt a XI. és a XII. században. Az első magyar király pedig – boldog idők! – Európában igen nagy tiszteletnek örvendett.
