Korsós Karolina A gyerek és a kutya
Három pont van a cím után, hogy mindenki a saját érzése szerint fejezze be a mondatot, mert azt hiszem, nagyon vegyes érzések kavarognak bennünk a tanévkezdéssel kapcsolatosan, függetlenül attól, hogy milyen résztvevője vagyunk ennek a szeptemberben állandóan újrainduló ciklusnak, diák, szülő vagy pedagógus. Van, aki alig várja, hogy kezdődjön, van, aki már előre rosszul van tőle, van, aki meg már elfásult, rezignált.
Biztos, hogy mindenki számára kihívás lesz, mert nagyon sok mindennel meg kell majd birkóznunk. A szülők az anyagiakkal, a szorongásaikkal, félelmeikkel, hogy biztosítani tudnak-e mindent, amire a gyereknek az iskolakezdéshez szüksége van, hogy gyermekük megállja-e a helyét az iskolában, meg tud-e felelni az iskolai követelményeknek, mennyi gondjuk-bajuk lesz majd a gyermekük viselkedésével, magatartásával. A gyerekeknek, a diákoknak meg kell küzdeniük a szülői és tanári elvárásokkal, a tanulás nehézségeivel, az iskolával és társakkal kapcsolatos szorongásaikkal, sokszor a motiválatlansággal, az önbizalomhiánnyal stb. A pedagógusoknak az újabbnál újabb elvárásokkal, minisztériumi követelményekkel, a pénzhiánnyal, a létbizonytalansággal, mert évről évre mind kevesebb az iskolába induló diák, de annál több a sajátos nevelési igényű tanuló az osztályokban, akikkel sokszor nehéz napról napra megbirkózni. Egy-egy osztályban nem egy-két ilyen gyerek van (mint a családban), hanem sokszor három-négy gyereknek is valamilyen sajátos igénye van. Az a pedagógus is, aki tudatosan és felkészülten vállalja az ilyen gyerekekkel való munkát, nagyon gyorsan elfárad és kiég a rengeteg tervkészítésben, adminisztrálásban, jelentésírásban, mert a differenciált és az individualizált tanítás rengeteg előkészületet követel a pedagógustól (mentálisan, anyagiakban, időben), a klasszikus „előadói” módszerrel szemben. Csalódik és fáj neki, hogy munkáját nem értékelik, sokszor még dicséret, elismerés formájában sem, nemhogy anyagiakban.
Hogyan tudunk segíteni egymásnak, hogy könnyebben megbirkózzunk a kihívásokkal?
A szülő, amennyire csak tud, pozitív gondolatokat, hozzáállást közvetítsen gyermeke felé az iskolával kapcsolatosan. Rossz véleményét a gyermekét tanító pedagógusokról, az iskoláról ne a gyerek előtt mondja el, mutassa ki. Ha kétségei vannak, vagy valamivel nem ért egyet a tanítóval, a tanárokkal, azt inkább a tanítóval, tanárral, osztályfőnökkel, iskolapedagógussal, pszichológussal beszélje meg. Működjön együtt az osztályfőnökkel, a tanárokkal, érdeklődjön rendszeresen náluk gyermeke előmenetele, viselkedése iránt, mert így tud neki a legjobban segíteni. Rendszeresen vegyen részt a fogadóórákon, szülői értekezleteken, az iskolai rendezvényeken (iskolai hangversenyek, koncertek, bemutató órák stb.), mert ezzel gyermekének is megmutatja, hogy megbecsüli őt is és az iskolában folyó munkát is.
Különösen akkor jó „összedolgozni”, jó kapcsolatot kiépíteni a gyereket tanító pedagógusokkal, ha a gyerek viselkedésében, a tanulási képességeiben, hozzáállásában hiányok vannak, mert a legtöbb tanító, tanár segíteni akar a gyermeknek és azzal önmagának is, mert ha közös úton haladnak, nekik is sokkal könnyebb a gyermekkel dolgozni. Beszélgessenek a gyermekükkel, mert a beszélgetés sokszor segít levezetni a feszültséget. Ne azzal kezdjék, hogy mi volt az iskolában, hanem arról kérdezzék, hogy ő maga hogyan érezte magát, vele mi történt az iskolában. Egyebek között lehetőséget kell adni a gyerekeknek az iskolától független kikapcsolódásra, mint az olvasás, mozi, barátok, rendszeres mozgás, testedzés. Hogy mindenre jusson idő, közösen gondolják át a gyermek feladatait, napirendjét, és tervezzék meg a napi időbeosztását. Gondoljanak arra, hogy minden sikeres üzletembernek van „okosfüzete”, „planner”-je, amibe beírja a napi, heti feladatait, megbeszéléseit. A gyermek életében legyen „rend” olyan szempontból, hogy időben ágyba kerüljön, reggel időben keljen, megreggelizzen, és úgy induljon iskolába. Ez az időben kelés akkor is érvényes, amikor a gyermek délutános. Nem egyszer, különösen a tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyerekektől hallottam, hogy ők ilyenkor sokszor délelőtt 11 óráig is alszanak, és a maradék időt is tévézéssel töltik.
Ha csak lehet, a gyerek szobájában ne legyen tévé vagy számítógép. A tanulásmódszertannal foglalkozó szakemberek azt ajánlják, hogy a kisiskolások hét közben maximum fél órát töltsenek a képernyő előtt, és hétvégén se legyen ez több, mint egy óra (www.tanulasmodszertan.hu), és ha eddig még ezt nem tették meg, szigorúan korlátozzák a tévézést és számítógépezést mind időben, mind tartalomban.
Próbálja megszerettetni a gyermekével a tanulás játékos formáit, mint amilyenek az oktató-, játékos műsorok, különböző kiállítások, mert a gyerekek nagyon sok mindent szivacs módjára magukba szívnak, „szivacs üzemmódban” tanulnak.
Fejlesszék gyermekük önbizalmát, mert ez a sikeresség egyik előfeltétele. Dicsérjék, biztassák, hangsúlyozzák a pozitív tulajdonságait, mondják el neki, miért büszkék rá. Ezzel kapcsolatosan idézem a következő mondatot:
„A bölcs szülő nem változik át tanító nénivé az iskolakezdéskor, hanem továbbra is azt adja csemetéjének, amit az senki mástól nem kaphat meg: szeretetteljes figyelmet, feltétlen bizalmat, optimizmust, hogy a dolgok az iskolában is előbb-utóbb jóra fordulnak. De ha mégsem, akkor sincs vége a világnak.”
