Ide mondjam, ebbe a telefonba? Vagy mi ez, diktafon… De mit mondjak? István vagyok. Látja, mibe keveredtem… Maga is az ünnepségre megy? Tudom, nemsokára kezdődik, és egész estig tart. Hát, engem meg elért ez a szerencsétlenség, vagy hogy is mondjam. Katasztrófa. Pedig szívesen meghallgattam volna az elnök úr beszédét.
Azt mondják, politikusok, így-úgy, összehordanak eget-szelet. De ha már csak egy-két dolog van, ami, hogy is mondjam, érthető, vagyis, tudja, olyan szépen mondják, az már elég. Tényleg, de maga hogy látta meg egészen onnan a kerítéstől, hogy itt állok, mint egy f…, ó, majdnem kiszaladt a számon, pedig már káromkodtam legalább egy fél órát, merthogy nyomja a vállamat ez a megnyomorodott ajtó, de sikerült úgy helyezkednem, hogy tán elbírom, míg a feleségem meg nem érkezik a segítséggel. Csak a komámat meg a fiát hívja. Mástól nem kell a segítség, különben is mindenki a faluba ment. Kár, mi is oda igyekeztünk volna. Mondtam is, hogy akkor főzni sem kell, eszünk sült kolbászt. Meg elsétálgatunk az emberek között egy kicsit. Ritkán megyünk valahova, mert az ember úgy van vele, hogy inkább pihen, és nem szaladgál a rokonokhoz, meg sehova se. De néha azért összejön egy kártyaparti. Egy kis szerencse, ha megy a lap. Várjon, átállok a másik lábamra, vagy hogy mondjam, áthelyezem a súlypontomat, mert… jó, így már megint elleszek egy darabig. Hát, segíteni, azt nem tud, nem is kívánnám egy ilyen menyecskétől. …hogy milyentől? Takarostól, ahogy errefelé mondják. Széptől, na. Nem kell abba belepirulni. De szerencséje van magának is, hogy itthon talált. Habár nem is keresett, ugye? Csak úgy rám akadt, aztán meg mindjárt beszéltet. Nem, dehogy baj. Amíg meg nem jönnek, én ráérek. Ez a maga szerencséje. Akarom mondani, a maga szerencséje az én balsorsom. Nem viccelődni akarok én, csak… Szóval, mindez az én bajom. Nem az én hibám, de az én bajom. Vagy hogy is mondjam. Kit érdekel. A szomszédok mind elmentek ünnepelni. De maga is, nehogy lekésse a kenyérszentelést. Tudja, én úgy látom, minden összejött itt, ezen az ünnepen. Mert ebben minden benne van. Az István királyunk, ugye, aki már keresztény volt, vagyis ő vette fel először ezt a… hát a kereszténységet. Azt mondják, irtotta a pogányokat rendesen, de szerintem kihaltak azok maguktól is, amikor látták, hogy Istennel állnak szemben. Amelyik azóta minden magyaré is lett, hogy mondjam, már a leginkább a mienk, a magyarok istene, ugye, így mondják, és ebben van is valami igazság. Hogy miben? Hát, abban, hogy a magyarok több mint ezerévesek. Vagy mennyi? Ezerszáz. Már hogy ilyen formában. Jó öregek vagyunk mi itten. No, maga azért nem… És akkor még magyarázkodunk. Hogy honnan jöttünk, meg mikor. Vagy, hogy mióta vagyunk itt. Hát azóta, mióta megjöttünk amonnan. Nem? Magyarázkodunk. Micsoda?? Kinek? Hát ne mondjam, hogy ilyenkor mit gondolok! Nem is mondom. Hoppá, ez most egy kicsit megmozdult. Kezd kilazulni az ajtókeret is, a fene egye meg. Már bocsánat. Ezt csinálja a vert fal, ha nagyon megázik. Hiába van itt autóval, kit tudna hívni? Nemsokára megérkezik az asszony a komámmal, aztán majd meglátjuk. Először ki kell támasztani a mestergerendát, hogy ne omoljon le a mennyezet. Szép sorjában megtámogatni az egész házat. Hogy bírom-e még? Bírom hát. Egyelőre. Testhelyzet kérdése az egész, egyik lábat, egyik vállat, amennyire lehet, pihentetni kell, aztán váltás. Például… így. Hopp, hopp, jól van, csak nem inogni! Szóval az, hogy a kenyér ünnepe ez az augusztus húsz, még a szocializmusban lett kitalálva. De tudja ezt maga is, habár akkor még meg sem volt. Vagy éppen, hogy megvolt. Hát nyilván már aratás után vagyunk ilyenkor, nem volt nehéz rájönni, mit is lehetne csinálni ebből a Szent Istvánból. A kenyér ünnepét. De várjon csak egy pillanatra, átemelem a kezemet ide feljebb, így. A kenyér ünnepe. Hát jó. Azért, mert Istent meg a szenteket meg sem volt szabad említeni, legfeljebb, ha szidta őket az ember? A szocializmusban ők csak akkor léteztek, ha szidták őket. Akarom mondani, elég furcsa, nem? De hát mi a kenyér? A kenyér, amit Jézus megtört, és az apostoloknak adott? Na, ezt nem látták előre az akkori politikusok! Vagy túl okosak voltak, és tudták, csak nem mondták el senkinek. Még maguknak se. Azt hitték, ezzel megússzák a Jóistent. Vagy a pártbüntetést. Gondolom, meg is úszták mind a kettőt. A kenyérrel, amit meg sem szentelhettek. Hogy azt miért fontos, megszentelni? Na, maga mit gondol? Mert én nem tudom. Különben is, hosszú lenne erről beszélni. Már megint inog ez a szemöldökfa a vállamon. Semmiség, majd kiegyensúlyozom valahogy. Szegény gerendák. Nem haragszom én rájuk, nehogy azt higgye. Rájuk pláne nem. Még a falra sem, habár az roggyant meg először. Nem is csoda, már több mint kétszáz éve áll. Aztán most is délnyugat felől vert az eső, pont szemből. Általában így szokott lenni. Látja, az ember még a saját háza falát is megsajnálja, ha az belefáradt. Igen, köszönöm, innék egy kortyot. Olyan, mint a csapvíz, csak rózsaszín üvegben. Aha. Jó víz ez. Hát, kinevethet. Nekem most minden jó, mi? Akarom mondani, minden jó, ami nem a bajomat jelenti. Nem, nem vagyok éhes. Ja, csak mert hogy a kenyérről beszéltünk? Ne hozzon, messze van. Vissza se érne, míg én ezt tartani bírom. Csak vicceltem, na. De hát az különben is másmilyen kenyér… Megszentelt. Attól még meg lehet enni, igaz. Meg is eszik ott, az ünnepségen, valami jóféle paprikás mellé, miután véget ért a ceremónia. És nem is tudják, mivel lettek gazdagabbak. Mert, hogy is mondják, az a tied, amit megeszel. Pontosan. De attól még nem lesznek szentek, hogy megették. Na, most kiegyenesedem egy kicsit, így ni. Aztán, ahogy hallottam, koncert is lesz. Na, az pont nekem való lett volna! Jaj, nem bírok már nevetni se, mintha harmonikáznának a bordáimon. Nem, nem veszélyes, mindjárt megérkezik az esküvői komám meg a fia. Igen, hogyne érteném! Köszönöm, hogy így gondolja. Ott a helyem, tudom. Még az idő is kialakult mára. Csak ez az égszakadás ne lett volna. De azért ünnepélyes volt az is, vagy hogy is mondjam, olyan fenséges. Szeretem a vihart, persze nem azt, amelyik eláztatja a házam falát. De sajnos nem válogathat az ember, a vihar az vihar. Olyan igazi, kemény ünnep, tudja. Amikor minden megmozdul. Csak néha rossz irányba, vagy hogy is fejezzem ki magamat. De nem bánom. Szép volt. Kiálltam a ház elé, és verettem magam az esővel. Akár ez a fal. Nem, nem, csak nyikorog egy kicsit a félfa, elege van abból, hogy tartom, és nem eshet le. De magának mennie kéne, még lekési az egészet. Igen, persze, helyettem is menjen! És mondja, mi lesz ezzel, amit felvett arra a… diktafonra? Megtartja magának? Hát milyen újságíró maga? Különben sincs ennek semmi értelme. Van? Hát ennek örülök. Látja, magát meg szóval tartottam, ha már úgy alakult, hogy betévedt ide. Legalább ennyi értelme volt. Köszönöm szépen. Üdvözölje az arra érdemeseket. Vagy inkább mindenkit. Mindenkit! Úgy ahogy vannak, ott, egyben, egy körben! Mondja meg nekik, hogy az Almás Pista üdvözöl mindenkit. Köszönöm! Várjon, figyeljen csak, ott, a fától jobbra, van egy kiásott gödör a maradék rohadt almával, nehogy belelépjen! Hogyne, vigyázok magamra, ne aggódjon. Isten áldja! Isten áldja.
