Itt a kert, elég nagy ahhoz, hogy a múltunk máglyáját meggyújtsuk. Hordjuk halomra a tárgyakat, amik a kettőnk közös életét idézik! Nem mehetsz el, neked is részt kell venned a szertartáson! Persze, hogy sokáig tart, hiszen a hosszú közös életünk lomja vár a tűzhalálra. De ugye, nem sietsz sehova, és majd szépen, egyenként dobjuk a lángok közé lelkünk egy-egy darabját? Ennek a tűznek a hangja legyen utolsó közös zenénk, és a máglya összes melege legyen neked elég a továbbiakra! Nekem csak maradjon a hamu, és ne sajnálj érte: mert most az egyszer, a látszat ellenére, nem én vagyok a vesztes!
