A vajdasági anyagban Az égig érő fa variánsainak elsősorban a benne található ősvallási elemek miatt örül a kutató. Nem a legsikerültebb szövegek ezek: töredékek, többnyire a mese vázára emlékeztek az adatközlők. Mi ezeket is szívesen gyűjtjük, mert belőlük a hagyomány továbbélésének különböző fázisaira, egy-egy mesetípus területi elterjedésére következtethetünk.
Fontos számunkra a szövegek felépítése, a benne található motívumok, hogy milyen hasonlóságot mutatnak a magyar nyelvterületen lejegyzett más változataival. Az invariánsok sem érdektelenek: ezekből a mese világára – Dömötör Ákos kifejezésével élve – az elbeszélés-biológiára találhatunk adatokat. Egy-egy történet a mesemondó egyéniségéről is sok mindent elárul, még akkor is, ha az adatközlővel személyesen nem találkoztunk. A sárkány a tündérmesék közkedvelt alakja, a gonosz megtestesítője Indiától a Brit-félszigetig. Természetesen így van ez a magyar anyagban, a tündérmesék világában is. A népmese-katalógus több típusának meghatározó szereplője a sárkány, a főhős különböző kalandok folyamán győzi le, kiszabadítja a fogságába került királylányt. A vajdasági magyarok kedvelték a sárkányos történeteket, két újabb típussal bővebben is kívánunk foglalkozni, a Sárkányölő vitézzel és a Fehérlófiával. Az előbbit a nemzetközi mesekatalógus a 300, az utóbbi 301 típusszámon tartja nyilván. Az ezredfordulóig a Sárkányölőnek tizennégy, a Fehérlófiának hét változata olvasható az utóbbi százharminc év vajdasági publikációiban. Ezek közül nem egy antológiaértékű.
A Sárkányölő hős történetét a vajdasági mesegyűjtés nagy korszakaiban jegyezték le, elsőnek Kálmány Lajos Egyházaskéren (Verbica), az ötvenes-hatvanas években Topolyán, Hertelendyfalván, Székelykevén, Moholon, Ludason is ismerték: Matijevics Lajos és Penavin Olga nagyszabású nyelvjárási gyűjtőútjai kerültek szalagra. Fodor Erzsébet is följegyezte ezt a történetet. Burány Béla a kilencvenes években erotikus történeteket is gyűjtött a sárkányokkal viaskodó legényekről. Szőcs Boldizsár legkedvesebb története volt ez, melyet többször is elmondott: a gödöllői mesemondó versenyen, Újvidéken az óvónők téli találkozóján, Voight Vilmos tanár úrnak, hogy megcsillogtassa tehetségét. Ezek a megismételt alkalmak mutatták meg improvizálókészségét, többek között az aktuális hatalom gonoszságára utalt, amikor a vízhordó elrabolta a megszabadított királylányt, mert Szőcs Boldizsár szerint: „a mese a szegény embër ëgyeteme,” az élet minden kérdésére választ kaphatunk, ha elgondolkodunk ezeken a történeteken.
A bácskai és bánáti Sárkányölő vitéz tizennégy variánsa egyik esetben sem tartozik az úgynevezett tiszta típusba. Ennek a mesének a váza a következő: különös körülmények között megszületett hős segítő állataival kiszabadítja a sokfejű sárkány fogságából a király lányát. A viadal alatt annyira kifárad, hogy elalszik, a közelben leselkedő Vörös Vitéz megöli a legényt, a királylányt arra kényszeríti, hogy őt vállalja el megszabadítójának. A hőst az állatai feltámasztják, ezt követően megjelenik a lakodalomban, leleplezi a csalót, s a királylányt ő veszi el feleségül.
A bácskai és a bánáti változatokban a Sárkányölő vitéznek ez a típusa nyolc mesében a Két testvér típussal mutat affinitást: Egyházaskéren, Hertelendyfalván, Topolyán, Székelykevén, Moholon, Ludason. A többi négyben más tündérmese motívumaihoz kapcsolódik. Ebben a történetben ismerünk rá leginkább a néphit sárkányalakjára, melyben a sárkány kővé változtatja a legényt. A magyar tündérmese-katalógus a kishegyesi Talpai János történetét a mondák közé sorolja, mert az hiedelemmondai elemeket is tartalmaz:
„Páncélba öltözteti. Páncél abbú át, hogy csontot olvasztott, oszt békente mindënfelé, oszt lábát vastag bűrre, csak a csuklót nëm kente be sëmmivē. Nagyon erős fiatal embeër vót. A sárkány mind a hét fejibű okádta a tüzet. Leszelte a fejit, kivégezte.”
Ez a népmese szoros összefüggésben van a Szent György-legendával. A lovag szent már Szent István korában ismert volt, mifelénk a hagyomány szerint a Majdány melletti monostor, Oroszlámos alapításának története is kapcsolódik a katona szenthez. A hagyomány szerint Csanád vezér csak akkor tudta legyőzni Ajtonyt, amikor éjszakai imádságában Szent Györgyöt hívta segítségül, fogadalmat tett, hogy azon a helyen, ahol térdével a földet érinti, monostort emeltet a szent tiszteletére. Csanád, mint a mesék hőse, két ember erejét érezte tagjaiban, s győzelmet aratott. Az oroszlámosi monostor felépült, Szent Gellért püspök római kori katona mártír tiszteletére szentelte fel.
Tisztelete a XVIII. században is jelentős volt a Kalocsai és a Csanádi egyházmegyében: hat templom védőszentje. A szegedinek és a temesvárinak középkori a gyökere. Mifelénk Kúlán, Moholon, Szécsányban, Szabadkán, Vajszkán, Törökkanizsán védőszentje a templomnak. A legrégebbi oltárképet Szabadkán, a ferences templomban őrzik. 1741-ben Stettner Sebestyén festette a barokk kor szellemében, a legmonumentálisabb viszont Törökkanizsán áll, Barabás Miklós alkotása. A moholi és a kúlai Kessler bécsi festőművész munkája. A két utóbbin a katona szent a két arkangyal társaságában látható. A szabadkain és a törökkanizsain viszont a sárkánylegyőzés a központi téma, az a legenda, mely az Érdy-kódexben olvasható először magyarul, folklorizált formában tovább élt. A tóban élő sárkány rettegésben tartotta az embereket, ezért kezdetben juhokat, később az emberek saját gyermeküket adták a sárkánynak, végül a király lánya is sorra került. A leány a legszebb ruhájában öltözve jelent meg a halálos találkán, amikor az utolsó pillanatban tüzes paripán megjelent Szent György, aki kiszabadította a gonosz karmai közül.
A Szent György-legendát megörökítő oltárképet 1741-ben Stettner Sebestyén festette – A festményt Korhecz Papp Zsuzsanna restaurálta 1999-ben
Népmeséinkben is ez a motívum a legkedveltebb, természetesen nem szent vitéz menti meg a királylányt, hanem a szegénylegény egyedül vagy a segítő állatainak a segítségével. Borbély Mihály szövegében Miklósnak és a királylánynak még arra is van ideje, hogy szerelmeskedjenek, sőt a nagy viaskodás után az ifjú pár ismét egymás karjaiba borul. Miklós a kimerültségében alszik el. Ez lett az ifjú veszte, mert a gonosz Vörös Vitéz megölte. Ez a jelenet valamennyi mesében megtalálható, Szőcs Boldizsárnál már nem vitéz, hanem egy vízhordó legény.
A sárkányölő a legismertebb hősmese az európai néphagyományban, a kutatók szerint gyökerei Délkelet-Európába vezetnek. A magyar mesekincsbe valószínűleg a bizánci kultúrkörből került. Észak-Amerikában, Délkelet-Ázsiában is kedvelik. Solymossy Sándor szerint már a honfoglalás korában is ismerhették eleink, mert a Veres Vitéz álnoksága úgy lepleződik le, hogy kiugrálnak alóla a párnák, amikor megjelennek a hős segítő állatai. Ez a motívum a vajdasági magyar meseanyagban is közkedvelt, a jó mesemondónak lehetőséget ad a drámaiság fokozására. Lejegyzett szövegeink ezt szépen tanúsítják.
