Biztos vagyok benne, hogy minden szülő, tanító, tanár szájából elhangzott már a fenti (kétségbeesett) felszólítás egy-egy rakoncátlanabb pillanatban. A hatás kérdéses, mert sokszor a kópé még vásottabb arckifejezéssel folytatja az asztal körüli rohangálást, a széken hintázást, a padban forgást. De a hatás nem csak pillanatnyi eredményességben mérhető: átfogó kutatások derítettek fényt arra, hogy a testi aktivitás a gyerekek fejlődését széleskörűen elősegíti. Nemcsak a test izomzatát, állóképességét, hanem a gyerekek intellektuális fejlődését is. Izgalmas felfedezés.
Voltak már korábban is szakértők, akik szerint az egészséges környezetben kiegyensúlyozottan fejlődő gyereket megfigyelve oktatási-nevelési szempontból eredményesebb lépéseket tehetünk, mintha felnőttként kitaláljuk, hogy márpedig az első osztály végén minden gyereknek tudnia kell írni-olvasni-számolni, mert az a jövőjének az alapja.
A mi társadalmunk nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a mozgásnak. A jó gyerek nem pakolja ki a konyhaszekrényt, nem visítozik indiánozósan a kertben, nem lövi gumipuskával a galambokat, nem hordja a vizet vödörszám a virágágyásra, hogy ott aztán dzsungelt építsen, hanem ül a szobájában, olvas, csöndben hallgatja a zenét, idegennyelv-órákra jár, vagy a kifestőt színezi. Tombolni tilos, a nyugton maradás az elvárt.
A már babakorban elkezdődő (még szülői aggodalmon alapuló) tiltásfolyamat elveszi a mozgáshoz kapcsolódó örömöt. Az egyfokú lépcsőt a mászni tudó babának nem szabad megközelítenie, mert még majd leesik. A fűben nem szabad mezítláb szaladni, mert megszúrja valami a lábát. A takaró alá bebújva sátrazni sem szabad, mert megfullad odabent. Macskát kergeti sem szabad, mert karmol, a Pistivel autóversenyt játszani sem szabad, mert hangos, és van az asztalnak sarka. Aztán kamaszkorban meg csodálkozunk, hogy a tizenhárom-tizennégy-tizenöt éves benn ül a szobájában, trécsel a barátnőjével a világhálón, vagy veri a billentyűzetet valamilyen számítógépes játék miatt, mindennap újabb kilók másznak fel rá, és már biciklizni is elfelejthetett. Úszni járni? Na ne! Ott bikinire kell vetkőzni. Aerobik? Tudod te, anya, hány vékony és bombázó tizennyolc éves jár oda?? Csak nem fogok szégyent vallani! Futás? Fáj a térdem, vannak kutyák, nincs kedvem egyedül. Barátnővel? Ő ülhet egész nap a számítógépe előtt!!!… VELED?????!!!
A tizenéves kor hormonális hatások miatt egyébként is megváltozott aktivitást, életritmust hoz magával, nem ekkor kell elkezdeni a mozgás megszerettetését, mert általában eredménytelen. Ráadásul egy hátgerincferdülést egyszerűbb megelőzni, mint kialakult formában kezelni.
A mozgás akkor áll a fejlődés szolgálatába, ha az szabadon választott, örömteli. A mászás, a csúszás, a hintázás, a lépcsőzés, a szökdelés, a trappolás, a bújás pici gyerekkorban megalapozza a mozgás szeretetét, így kihat az intellektuális fejlődésre is.
Hogy van ez a kettő összefüggésben?
Boros Gyevi Gábor munkája (Kálmány Lajos népmesemondó verseny)
A szakértők meg tudják ezt magyarázni az idegi kapcsolatok számának növekedésével és egyéb olyan kémiai-biológiai eseményekkel az emberi szervezetben, amelyhez pedagógusként nem sokat értek. Viszont az önbizalom, a testkép, az énkép, a sikerélmény mind kapcsolódik a szabad mozgáshoz, amely egyértelműen pozitívan befolyásolja a gyerekek iskolai és intellektuális eredményességét. Az sem véletlen, hogy a sokáig pelenkás gyerekeknek lépcsőzést és hintázást javasolnak terápiaként a szakemberek, mert ez is egy érés folyamatának az eredménye, nem a bilire szoktatásé.
Amikor a Waldorf-tanárképzésre jártam, megmaradt bennem egy gondolat. Iskolaérettnek tekinthető az, aki a következőket megtette már az életében, és itt következett a felsorolás, amely egyik sokatmondó állítása szerint a gyerek gázolt már pocsolyában. Persze ennek a kijelentésnek az értelmét sem ott kell keresni, hogy egy esős délutánon végighajtom a hétévest az utca minden kátyúján, aztán kezdheti máris az első osztályt. Hogy megértsük a gondolat lényegét, szükségünk van arra az intellektuális felkészültségre, amely pocsolyagázolásból és a hasonló fejlődés szempontjából lényeges eseményekből tevődik össze, hiszen a gyermeki fejlődés egy folyamat, és nem a megtanítás eredménye. Mi gázoltunk pocsolyában?
