Király Levente, a Magvető Könyvkiadó szerkesztője harminchét mai magyar író kisprózáját gyűjtötte egybe a 2012-es Körképbe, mely az idei, 83. Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg.
A kötetben az új nemzedék képviselői és a középgeneráció egyaránt helyet kapott, a legidősebb korosztály viszont nem képviselteti magát: ennek egyszerű oka a szerkesztő elmondása szerint, az, hogy ők az elmúlt időszakban elsősorban nem a klasszikus novella, hanem a regény és a tárca műfaja felé fordultak. Az írások magyarországi és határon túli lapok és folyóiratok– 2000, Élet és Irodalom, Holmi, Jelenkor, Kortárs, Látó, Liget, Mozgó Világ, Műhely, Műút, Népszabadság, Székelyföld, Tiszatáj – anyagából kerültek ki.
A kötet határozott koncepcióját dicséri, hogy darabjait a létrehozásunk módjára reflektáló beszédmód helyett többnyire a történetközpontú narráció jellemzi.
Horváth Lili és Potozky László a most induló generáció képviselői, akik Király Levente szerint „döbbenetesen egyedi hangvételű, erős írásokkal” szerepelnek a Körképben. Sajátos, szuverén az a világ, melyet írásaikban megidéznek, vonalvezetésük gördülékeny, történetmondásuk lebilincselő, nem hagyják elkalandozni a figyelmet, folyamatos elmélkedésre késztetik az olvasót.
Horváth Lili írását (Percy szeme) David Hockney angol festő képe ihlette, mely Ossie Clark divattervezőt, feleségét, Celiát és macskájukat, Percyt ábrázolja. A szerző megjeleníti egy „barátságos” válás szokásos tapintatosságait és frázisait – „Az a jó, hogy nem haragban válunk el”; „Nem illünk össze, ez kiderült”; „De az biztos, hogy barátok maradunk, ugye?; „Hát persze, nem is tudnám elképzelni másképp” –, majd Ossie apjának betegségét, néhány bekezdésen át, sorról sorra fokozva, drámai hatással. Hasonlóan effektív Ossie érzelmeinek ábrázolása, amit Victor, az apja mellett segédkező márványbőrű, különleges szépségű fiú iránt táplál, akinek ragyogó zöld szeme ugyanúgy megbabonázza a férfit, mint a hófehér macskáé, Percyé.
Az Apu szeme fénye című írásában Potozky László hitelesen ábrázolja az alvilág atmoszféráját, a kéregetők nemritkán vadállatias viselkedésének leírásával, a közöttük zajló állandó, kegyetlen, a túlélésért folyó harc megjelenítésével, a lassacskán szertefoszló remény kifejezésével. A főhős elkeserítő küszködésének elbeszélése után éles kontrasztként, csattanóként hat a novella utolsó bekezdésében kislányával folytatott lágy hangvételű, barátságos, ám tulajdonképpen hamis párbeszéde.
Podmaniczky Szilárd Lebegés című írásában a baljóslatú felütés után egy család vasárnapi tevékenységeibe nyerünk betekintést, ám az esetleges idillt azonnal kisiklatja a kisfiú furcsa, beteges játéka, a képzeletbeli lövöldözés, melynek legideálisabb helyszíne a strand, s melynek bárki áldozatául eshet, akár a saját apja is, ha éppen más nőkön legelteti a szemét: „Egyébként apu tényleg a nőket nézte, most jól meg tudtam figyelni. Kapaszkodott a medence szélébe, és egyszerre mosolygott minden nőre. Azt nem mondom, hogy kacsintott, inkább csak hunyorgott a nap miatt. De valahogy akkor éreztem először, hogy ideje lesz hasba lőni.” A gyerek látószögéből gondolja újra és adja elő a mindennapi történéseket, a felnőttek beszélgetéseit, s ezzel látszólag naiv, valójában azonban súlyos hangvételt kölcsönöz az elbeszélésnek.
Tóth Krisztina Ez milyen mozi? című novellájának indítása naturalisztikus ábrázolása egy összezavarodott, anorexiás, a testéből élő nő reggeli rutinjának: a szédüléses rosszulléteknek, a bevitt kalóriák miatt érzett állandó bűntudatnak, a mértéktelen hashajtózás következményének, majd tovább haladva, egy félig-meddig öntudatlanul elkövetett, brutális gyilkosságnak. S még mielőtt azt gondolnánk, ez csak mozi, minden valósággá válik. A gyermekei jövőjéért dolgozó író igyekezetét látjuk, aki „a színtiszta valóságot írta meg, ahogyan egyébként szinte mindig”: feleségének történetét igyekszik eladni egy filmproducernek, miközben óvná kamasz gyerekeit attól, hogy bármilyen kínos információt megtudjanak az anyjukról. Igyekezete hasztalan, a történetet át kell írni, a keserű valóság azonban ettől nem változik.
Cserna-Szabó András A kék doboz című novellájában a kissé abszurd alapötletből – egy mondatkereskedés, ahol nyitó- és zárómondatokat, címeket, csúcspontokat ad el a tulajdonos amatőr és profi íróknak, időnként ünnepi árkedvezménnyel – bomlik ki körvonalaiban Pista bácsi, a birkatenyésztő története, aki alakjának mesterkéletlenségével sehogyan sem illik a pénzvilág díszletei közé. A párbeszédek során a kontraszt enyhül, a kezdetben hivatalos modorú üzletember és az öreg már-már baráti beszélgetésbe elegyednek, míg végül az utolsó, a kék dobozból ajándékba kapott mondattal csattanójához ér a novella és Pista bácsi szerelmi története is: „Miután a hullát behajítottam a kútba, a véres kezemet egy hófehér bárányba töröltem; nehéz volt a szívem.”
Spiró György, a „korelnök” Tischdamen című novellája az NSZK-ba utazó férfi első benyomásának leírásával kezdődik: „Tiszta utcák, zöldre mázolt kerítések, nyírott gyep, formásra vágott fák, rozsdabarna levelek, minden kertben legalább egy kerti törpe. Ilyen hát az a bizonyos Nyugat, állapítom meg: csöndes, békés, tiszta, civilizált.” Ám ahogy közeledik az este, változik a perspektíva, elsötétül a tisztának hitt világ, s a férfi kezdeti megítélése erősen formálódik az éj leple alatt zajló különös erotikus show-k és az asztalozó lányok látványának hatására, akik a nappal tisztességes családapát játszó német polgárokat itatják, s akik az elhúzott függönyök mögötti homályban egyéb szolgáltatásokra is kaphatók: „A palik odalent az asztalokra borulnak, a lányok töltik beléjük a piát, és a farkukat masszírozzák. A maradék páholyok függönyét is behúzzák. Meg vagyok döbbenve. Ez a Nyugat?”
Kontra Ferenc A Fibonacci-sor című novellájával szerepel a Körképben. A mű sejtelmes díszletek között felépülő világának színpadán – melynek centruma a kocsma, az örökösen mogorva, szűkszavú kocsmárossal, aki kényszeres tevékenységgel tölti ki minden szabad percét, s érezhetően súlyos fájdalom hordozója – újabb és újabb szereplők lépnek színre, s rövid időre mindegyikük reflektorfénybe kerül: az elhangzó mondatok, félszavak a történet misztikus hangulatát erősítik. Élükön az idegen áll, aki kissé félszegen mozog a számára ismeretlen körökben, s akiben megválaszolatlan kérdések fogalmazódnak meg, ám mégis az az érzésünk, ő tud mindnyájuk közül a legtöbbet. Megjelenik egy könyvárus, aki a nyulak szaporodásának Fibonacci olasz matematikus által meghatározott törvényszerűségét magyarázza az egyszerű népnek, a hajósok és az asszonyok, akik mind félve gondolnak a hegyen túl történtekre, s egy különös lány, akit bolondnak tartanak, s akinek furcsa, földöntúli látomása egybefolyik a valósággal. A vízióban megjelenő, a víz felszínén hosszú, végeláthatatlan sorban lebegő testek között, akik hátára fehér festékkel számokat mázolt egy angyal, s akik mostanra felismerhetetlenné váltak, a kocsmáros a fiát keresi, s az idegen sem tétlen: „… megállt egy pillanatra, bólintott, aztán folytatta a munkát. (…) A mozdulatai elárulták közben, hogy nemcsak adatokat gyűjt, ennél sokkal jobban törődik velük, egyenként megvizsgálja őket, egy orvos szokásos mozdulataival, akinek minden körülmények között az a dolga, hogy életjeleket keressen, és mindenről maga győződjön meg. A többi az angyalokra tartozik. Ahogyan a lány mondta.”
A 2012-es Körkép az elmúlt év novellatermésének legjavát gyűjti egybe, széles skálán vonultatva fel más-másféle alkotói elképzeléseket és megoldásokat, egymástól esetenként igen távoli térben és időben játszódó történeteket, különféle elképzelt és valós világokat. Király Levente koncepcióját erőteljesen meghatározza az az elképzelés, hogy olyan alkotókat szerepeltessen a kötetben, akik nem tartoznak az antológiaszerzők szokványos névsorába. Jó néhány szöveg a felfedezés erejével hat, ami a mai magyar novellatermés tényleges ismeretét és célirányos válogatói-szövegolvasási tapasztalatokat feltételez. Koncepcióját az antológia végigolvasása maradéktalanul hitelesíti, helytállóságát visszaigazolja:a kötet jó olvasmány, a novellák lebilincselik és magukkal ragadják az olvasót.
