Dudás Károly (Fotó: Máriás Endre)
Különbözőképpen értelmezzük a csodát. Származásunktól, neveltetésünktől, intellektusunktól, hovatartozásunktól függően. Vannak, akik a magáncsodákra, a többiektől független egyes ember által, vagy ezen függetlenek kis csoportja által létrehozott csodákra esküsznek, vannak, akik a közösségi csodákra, mondjuk egy nemzeti közösség (délvidéki magyarság) vagy egy egész nemzet által teremtett csodára. (Az isteni csodával most ne foglalkozzunk, noha mindkettő felett áll, nélküle egyik sem jöhetne létre.)
A közgyűlés részvevői
A „földi csodák” közül engem mindig a közösségi csodák érdekeltek jobban, ezekről is írtam jó néhány alkalommal. Mert a független magáncsodák, még ha időnként előre is vitték a közösséget, elsősorban az egyént építették (hogy azt ne mondjam: hizlalták), annak karrierjét egyengették, mindig a közösségi csodák voltak azok, amelyek hathatósan hozzájárultak közösségünk megmaradásához és felemelkedéséhez.
Egy ilyen közösségi csoda volt mindenképpen húsz évvel ezelőtt a délvidéki magyarság kulturális ernyőszervezetének, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek a megalakulása, amely több korábbi közösségi csodára épült. Az 1940 novemberében Újvidéken létrehozott Jugoszláviai Magyar Közművelődési Szövetség, az 1945. július 22-én megalakult Vajdasági Magyar Kultúrszövetség, az 1952 nyarán Palicson megrendezett Magyar Ünnepi Játékok, az 1990 nyarán Doroszlón létrehozott Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének biztonságot és folytonosságot jelentő tégláira.
Apropóként a szabadkai Népkör fennállásának 120. évfordulója szolgált: az ünnepség keretében 1992. május 16-án szakmai értekezletet szerveztek Aművelődési egyesületek szerepe a nemzeti azonosságtudat kialakításában és az önmegtartásban címmel. „Nem akadt a jelenlevők között egy sem – írja visszaemlékezésében dr.Szöllősy Vágó László, az ernyőszervezet létrehozásának egyik fő kezdeményezője, későbbi, mindmáig főtitkára –, aki az egyszólamúvá válástól vagy a gettóizálódástól féltette volna a magyar kultúrát. Formális szavazásra nem is került sor: a részvevők közfelkiáltással mondták ki a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség megalakítását.
A hivatalos alakuló közgyűlést két hónappal később, 1992. július 11-én Szenttamáson tartották 38 alapító kulturális szervezet részvételével. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség hivatásos apparátus és felszerelés nélkül, néhány elkötelezett amatőr kultúrmunkásra támaszkodva megkezdte máig tartó tevékenységét a délvidéki magyar kultúra felvirágoztatásáért.”
A kezdeményezők közül többen már nem élnek – e csendes ünnepen, a huszadik évfordulón kegyelettel emlékezünk rájuk.
Honi, anyaországi és Kárpát-medencei berkekben köztudomású talán, hogy kulturális ernyőszervezetünk elnöki posztját a kezdetektől fogva e sorok írója tölti be. Visszatekintve az elmúlt két évtizedre, az évforduló közeledtével mindenképpen el kell végeznie a számadást. Mit tettünk közösen, tettünk-e eleget sok vihart megélt közösségünk érdekében?
A leltár elkészítése közben derül ki aztán, hogy nemcsak e vezércikkbe, de több újságoldalba sem férne bele, amit közösen elvégeztünk. És ez így természetes, hiszen húsz esztendő nem kevés idő.
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek ma már jóval több, mint száz tagszervezete van, nem sokkal a megalakulás után a nagyszabású palicsi rendezvény mintájára létrehoztuk a Vajdasági Magyar Ünnep Játékokat, melynek rendezvényei egész éven át behálózzák egész Vajdaságot, 1996-ban útjára bocsátottuk a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóját, 2000-ben a Vajdasági Magyar Kórusok Találkozóját, létrehoztuk a közösség életében jelentős szerepet betöltő Vajdasági Magyar Művelődési Intézetet (amelynek alapítója azóta a Magyar Nemzeti Tanács lett), alig van művelődési rendezvénye a délvidéki magyarságnak, amelynek ne a VMMSZ volna a szervezője vagy társszervezője, a budapesti Magyar Kultúra Alapítvánnyal közösen létrehoztuk a Régiók Találkozóját, a Kárpát-medencei Napok szerteágazó és gazdag programsorozatát, anyaországi támogatással több mint 50 művelődési házat újítottunk fel – ebből több mint 35-öt a szórványban! A szövetség által alapított Magyar Életfa díj, az Aranyplakett, a Plakett, a Dévavári családdal közösen alapított Napleány díj közösségünk legrangosabb elismerései közé emelkedtek. Jómagunk két rangos elismerést érdemeltünk ki teljesítményünkért – mindkettőt az anyaországtól –: a Kisebbségekért díjat és a Márton Áron-emlékérmet – a gyakori bírálgatások mellett azért itthon is elhangzott néhány dicsérő szó.
A Magyar Nemzeti Tanács létrejöttével új helyzetbe került a délvidéki magyarság kulturális ernyőszervezete: az MNT–VMI–VMMSZ háromszögben kell megtalálnia helyét, végeznie a szolgálat ráeső részét.
(Elhangzott Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlésén)
