Lángoló konténerek, ordítozó agresszív tömegek, randalírozás, vér... Ezek járnak a fejemben a mérkőzésre vezető úton, ezt a képet festette elém a televízió, a rádió, s a nyomtatott sajtó.
De nem szólhat csak erről a mai sport, ezért is döntöttem úgy, hogy utánnajárok.
A stadionhoz érve nagy tömeg fogad, vidám srácok, zászlók, sálak, ének, dobolás. Ismerősöm jóvoltából a keménymag közelében vagyunk. A falra egy görög falanx katonája van festve, “Mi vagyunk a város pajzsa” felirattal.
Mindenki arcán izgalom, hamarosan kezdődik a mérkőzés. A csapat kivonul a pályára, hangos kántálás kezdődik, mi is tapsolunk, ugrálunk velük.
Gól! Örömmámor, a vezérszurkoló kántálni kezd, a többiek követik, éltetik a gólszerző játékost, aki kiszalad a szurkolók elé, karjait széttárva üdvözli őket, a lelátón fáklyák gyúlnak, sűrű füst lepi el a nézőteret, petárdák robbannak, egész újévi hangulat keletkezik.
A srácok 90percen keresztül éltetik a csapatot, nincs megállás.
”Javi se zapad!” (jelentkezz nyugat-szerz.megj.) kiáltás hangzik el, mire a nyugati lelátóról hangos tapssal üdvözölik vissza a srácokat az öregfiúk, s a családdal érkezett futballrajongók.
Győzelemmel zárul a mérkőzés, még 15-20percig benn tartanak minket a rendőrök, míg a vendég csapat szurkolói kivonulnak.
A keménymag köréből egy tőlem alacsonyabb, de jóval izmosabb srác lép hozzám, pólóján a csapat címere, fején fekete sapka, a szurkolócsoport jelképével.
-Nem szeretjük az újságírókat, terroristaként kezelnek minket, de úgy döntöttem nyilatkozok neked, azt mondták a mi oldalunkat is hallani szeretnéd.
Magyarul beszélgetünk. Ezt azért emelem ki, mert a közvéleményben elterjedt, hogy minden futballrajongó a jobboldali politikához húz.
-A Vojvodina futballklub szurkolói között vannak magyarok is, s ez nem jelent problémát a többi szurkoló szemében. Az ének szerb nyelvű, elvégre Szerbiában élünk, szerbiai csapatról van szó, s a csapat miatt vagyunk itt, a politikának ehez semmi köze, legalábbis nálunk. A belgrádi csapatokról meg nem nyilatkozhatok, mindenki döntse el magának, halgassa meg a dalaikat, s rájön magától. Mi is úgyanúgy szeretjük a Vojvodinát, szeretjük Vajdaságot, s Szerbiát. Persze a szerbek vannak többségben, de befogadtak minket, tehát ha többen fogadtak be kevesebbet, az azt jelenti, hogy valamit jól csinálunk.
Persze vannak nálunk is nacionalistábbak, olyan 10% talán, viszont Szerbiában ép Újvidéken a legerősebb az Antifasiszta Akció mozgalom is, s ők is ott vannak a meccseken, tehát amikor a Vojvodináról van szó, mindenki egyeforma, csak a csapat számít, együtt énekel a villanyszerelő, az ügyvéd, az adminisztratív munkás, az orvos, az egyetemista, vagy középiskolás.
-Úgy 6 éve csöppentem bele a szurkolás világába, miután a sportkarrierem egy térdsérülés miatt félbemaradt, hiányzott a csapatszellem, az összetartó erő. Ezért kimentem egy Vojvodina meccsre. Először csak az öregfiúk részlegébe, de látva a koreográfiákat, a zászlókat, éneket, úgy éreztem ott a helyem. Aztán a következő meccsen már ott voltam köztük én is. Rendszeresen jártam a mérkőzésekre, így szép lassan befogadtak a többiek. Kis idő elteltével már idegenbe is jártam velük.
Leírhatatlan élmény ez, ahogy több tucatnyian, adrenalintelítve a meccsre utaztok. Bejártam velük a fél világot, egész Európát, voltam Ázsiában, s a Közel Keleten. Amolyan osztálykirándulás hangulata van az egésznek. Kivéve a rizikófaktort, ugye, hogy útközben megtámadhatnak a másik csapat szurkolói, esetleg a rendőrök zaklatnak egy kicsit, hogy ne érj oda időben, ezzel is komplikálva a stadionra való bejutást.
Viszont teljesen megéri, olyan élményt nyújt ez, amit az átlag kispolgár sohasem érezhet át, s hogy tudod, a veled egy buszban lévő emberekre mindig számíthatsz, szintén felemelő.
A futtballszurkolók három csoportra vannak szétosztva, az A-kategóriába tartoznak a mérkőzésekre családdal, barátnővel érkező sportrajongók, akik mindennemű pályán kívüli összecsapást elleneznek. A B-kategóriás szurkoló nem provokál, viszont amennyiben városát, csapatát, vagy szurkolótársait sértegetik, bántalmazzák, a védelmére kel. A C-kategóriás szurkolók pedig az úgynevezett bajkeverők. Nem is nevezhetők igazán szurkolóknak, mivel a pályán történő harc másodlagos a számukra, a balhé kedvéért járnak a stadionra.
A Vojvodina szurkolóinak keménymagja leginkább a B kategóriába sorolható.
-Ahogy a falon lévő graffiti is mondja, a város pajzsa vagyunk. Amikor a Belgrádi csapatok Vajdaságban játszanak, szurkolóik leginkább a rongálásért érkeznek városunkba. Szétverik a kirakatokat, szórakozóhelyeket, zaklatják a járókelőket. S mivel úgymond politikai immunitást élveznek, mi kell hogy fellépjünk ellenük.
Létezik szurkoló kódeksz is, amely kimondja, hogy többen nem támadunk egyre, gyengébbre, család, vagy barátnő társaságában lévő szurkolóra sem, valamint az öregeket, s a gyerekeket sem bántjuk. Sajnos minnél inkább divattá vállik a szurkolás, annál inkább semmibeveszik ezeket a belső törvényket, s ez által bemocskolják a szurkolói becsületet. Az én társaságom többsége foglalkozik valamilyen sporttal, így ha ép feszültek is, le tudják vezetni, nincs szükség arra, hogy kárt tegyenek valakiben, ez az amit a mai kölykök nem tudnak, vagy nem akarnak megérteni.
Mindenhol vannak verekedések, diszkókban, kocsmákban, de legegyszerűbb mindent a mi vállunkra terhelni, jó kifogás, hogy az emberek ne figyeljenek arra, hogy igazán mi is történik körülöttük. A csökkenő életszinvonallal az agresszió növekszik, ezt a történelem már többször bebizonyította, s mivel az ultrák azok, akik hangot adnak gondolataiknak, meg vannak bélyegezve. Pedig 2000ben, az októberi forradalom sem történhetett volna meg nélkülük, elvégre ők voltak az elsők, akik kivonultak az utcákra.
-Ami leginkább zavar, hogy mindenki huligánnak tekint minket, rombolóknak, vérszomjasnak.. Senki sem kérdezi meg, hogy egy adott koreográfia mennyi pénzbe került, mennyi időt öltünk bele, hogy a zászlókat miliméter pontossan ki rajzolta le.
Nem gondolkodnak el rajta, hogy miért mennek el az emberek munkáról, hogy ott legyenek szerdánként a meccseken, miért lógnak el a diákok az iskolából, miért hagyják ki az egyetemisták a vizsgát, csak hogy ott legyenek, mikor a csapat játszik.
Azért, mert szeretjük a Vojvodinát, szeretjük a futballt. Ha az agresszióról szólna az egész, gyorsan kiégnének az emberek. Nem lehet húsz éven keresztül követni egy csapatot a balhék miatt. Abból gyorsan ki lehet öregedni, meg lehet unni, nekem elhiheted, többről szól ez az egész. A nem szürkévé vállásról, nem beolvadásról. Nem akarunk belenyugodni a kispolgári életbe. Inkább utazok 10 órát egy mérkőzés kedvéért, mint hogy a TV előtt ülve a híreket bámuljam naphosszat, mint egy szobanövény.
A nap végén vonatra szállok, gondolatok fergetege kering a fejemben. A zászlókra gondolok, s a dalokra. A fáklyákra, dobokra. A srácokra, akiknek a csapat a mindenük. Egy számomra új világban jártam. Egy olyanban, amit más törvények vezetnek, egy társadalom, a tárasdalmon belül. Fiatalok, akiket a csapat szinei testvérekké formáltak. A lehetetlen, s a vereség pedig nem szerepel a szótárban.
