múlt és jelen
között pislákolsz még
borostyánként nő hozzám
az egyedüllét
utóíz nélküli száraz
asztali magányom
fogyasztom
emléked elégetik az esték
csöndesen kihűlnek ágyad fölött
az álmodozó csillagok
hamissá fakul arcodon
a letudott múlt
végleg kihátrálsz elmémből
csak a bor íze marad
utánad minden egyéb
oly hazug
és jelentéktelen
elfáradt ajkaim peremén
