Május közeledtével az iskolai berkekben mind nagyobb a sürgés-forgás az elsősök beiratkozásával kapcsolatosan. A Magyar Nemzeti Tanács az idén is átfogó beiskolázási programot készített, mely kampány keretében szakmunkatársaik felkeresik Vajdaság oktatási intézményeit. Ez az aktivitás még nagyobb jelentőséggel bír a szórványközösségekben. Nyugat-Bácskában Zombort és Kúlát keresték föl.
Joó Horti Lívia, az MNT oktatási bizottságának elnöke és SoósMihály oktatási ügyekkel megbízott hivatalnok ellátogatott a kúlai Petőfi Brigád Általános Iskolába. A kerekasztal-beszélgetés során az elnök asszony hangsúlyozta: tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a tudásszerzés és az érvényesülés szempontjából azok a gyerekek a legsikeresebbek, akik anyanyelvükön, a családban használt nyelven tanulnak az iskolában. Idén a hatékony oktatás érdekében Magyarországon meghirdették a külhoni óvodák évét.
Továbbá ismertető hangzott el a nemzetközi PISA-felmérések eredményeiről, melyek az oktatás hatékonyságáról tanúskodnak. A szerbiai magyar diákok szövegértése jobb (466 pont) szerb nyelvű társaikhoz képest (463 pont). A legrosszabbul a nem anyanyelvükön tanuló magyar diákok teljesítettek (426 pont). Vegyes összetételű környezetben a nyelvi ingerek hatása az anyanyelven történő tanulással kiegyenlítődik, és mindkét nyelven jól beszélő ember fejlődik.
A bilingvális egyén képlete városunkban még azzal is bonyolódik, hogy egyes családokban a kisebbségi nyelveket használó szülők közt a szerb nyelv tölti be a „lingua franca” – közvetítő nyelv szerepét. Vannak ruszin–magyar, ukrán–magyar házaspárok is.
Az elsősök beiskolázási csomagja mellett az iskolabuszprogram is segítséget jelent a diákoknak. A kúlai iskolába a veprődi Hajnal testvérpár, a Lipar (Istensegíts) körül elterülő szállásokról Ivanity Dénes és az alsós ikrek meg a Nagy család elsős kislányának beutaztatását kellett megszervezni.
Blaskó Erzsébet igazgatónő szavai szerint ez egy taxissal kötött szerződés alapján zökkenőmentesen zajlik a tanév kezdetétől fogva.
Anikó és Dénes ötödik osztályos tanulók. Tőlük arról érdeklődtem, sikerült-e jól megoldani az iskolába való eljutásukat.
– Nekem tetszik, hogy a házunktól az iskola kapujáig biztonságosan eljutok. Húgom másodikos, csak rövid ideig utazott autóbusszal. Azóta hoz-visz bennünket az „iskolataxi”, mert ellentétes váltásba járunk. Ha ez nem lenne, sokat kellene várnom az autóbuszra. Így még a néptáncoktatásra is eljutok. Jártam már szerb osztályba Veprődön, utaztam az alsóban Kúlára egymagam busszal, meg a húgommal ketten jártunk egy osztályba, de az megszűnt – sorolja Anikó.
– Örülök, hogy a sofőr mindig pontosan érkezik. Ha valami miatt tovább kell maradni az iskolában, fölhívom, és megvár. Az ikertestvéreim harmadik osztályba járnak. A szüleimnek is nagy segítség, hogy ez ilyen jól működik – részletezi Dénes.
Még nagyobb gondot okoz az anyanyelven történő oktatás megszervezése olyan településen, ahol már évek óta megszűnt a magyar nyelvű oktatás az iskolákban. Verbászon Bartus Angéla magyartanárnő és segítőtársai igyekeztek tavaly megszervezni a verbászi elsősök utaztatását Kúlára, ám e jelentkezők a végén elálltak a tervtől.
Az asszimiláció folyamata sajnos környezetünkben évtizedek óta jelen van. Kevés szociolingvisztikai felmérés készült arról, miképp fordulhat elő, hogy egy nemzedék alatt nyelvváltásra kerül sor. Kúlán a két világháború közt háromnyelvi közegben nőttek föl a gyerekek. Az idősek elmondása alapján a ház előtti kispadon ülő asszonyok úgy beszélgettek, hogy mindenki a maga anyanyelvét használta. A másik a sajátján – magyarul, szerbül, németül – válaszolt rá. Az Európai Unió elvei már akkor ilyen egyszerű módon valósulhattak meg! Aki magyarul tanul, az az Európai Unió egyik hivatalos nyelvét tanulja most.
A II. világháború befejeztével a németek elűzése után a megfélemlített itthon maradt lakosok közül legtöbben a magyar nyelvet kezdték használni. A német (sváb) nyelv csak az idősek egymás közti kommunikációjára szorítkozott, vagy baráti körökre. Többek között a Fürstner, Klingwarth, König, Mayer, Quintus családoknál. A tájainkon különös hangzású Quintus nevet egykor a rómaiaknál az ötödik gyerek viselte. Milyen hosszú folyamat játszódott le azóta, hogy a Duna menti sváb telepesek ideköltöztek közel két és fél évszázada. A társadalmi közeg a vegyes házasságok megkötésében meghatározó szerepet játszott mindenkor. Az ifjú a horvátországi menekülthullámmal idesodródott asszonnyal kötött házasságából született gyermekével immár csak szerbül társalog. Cseppnyi erőfeszítést sem tesz, hogy a tízig való elszámolás és az „Az a szép…” eléneklésén kívül másra is megtanítsa. Ebből kifolyólag szólítja az apját nap nap után tajo becenéven. Intő példa lehet e magyarról szerbre történő nyelvváltás, mely azt vetíti előre, hogy egy generáció alatt lehet nyelvet váltani.
A nyugat-bácskai szórványosodás jelei sok tekintetben megmutatkoznak az élet területén. A nyelvi igényesség eltűnik, marad a makaróni nyelv, amelyek közül végül egyiket sem tudja helyesen használni az illető. Így mindkét kultúrkörből „kilóg”. Úgy tartják, az az ember anyanyelve, amelyiken számol és álmodik. Megfigyelhető, hogy a kisebbség igyekszik belesimulni a többségi magatartásformába. Pozitív példaként említem, hogy ismerek olyan családokat, melyekben mindkét nyelvet anyanyelvi szinten használják. Egyes mikroközösségekben megfigyelhető a társadalmi dialektus, mely a foglalkozást, a lakóhelyet, az iskolai végzettséget tükrözi. A kulturális háttér jelentősen befolyásolja ezt a folyamatot. A szakemberek nem győzik eléggé hangsúlyozni azt, hogy a nyelvi szocializációban az anyanyelven való tanulás segíti a gyermek értelmi fejlődését a legjobban.
A szórvánnyá válás folyamatát Mirnics Károly a következő módon állapítja meg:
„A településen megszüntették az anyanyelvi oktatást.
A folyamat további szakaszai:
I. Megszűntek az önszervezésből létrehozott és működtetett művelődési intézmények.
II. Nincs több igény a tömbből jövő oktatási, művelődési és tájékoztatási szolgáltatásokra.
III. Csak a hitközösségben és templomi gyülekezetben jelentkezik már anyanyelvi kapcsolat.”
Mivel a 2011-es népszámlálás nemzetiségekre vonatkozó adatai csak szeptemberen fognak megjelenni, a 2002-es statisztikából idézve Kúla városnak 2738 magyar nemzetiségű lakosa volt, ami 14,19%-át tette ki az összlakosságnak. Ez 3,21%-os csökkenést jelentett 1990-hez viszonyítva. Vajon milyen helyzetképet mutat majd?
E körbetekintéssel visszafogott optimista kép tárul elénk. A szülőkön és a pedagógusokon múlik, milyen módon tudják őszig e közös célokat megvalósítani.
Az ige szavával élve: „De mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” (Zsid. 10.39)
