Gergely József: Tiszavirág
A nyár arca mögé bújt: szépség és jóság. Megjósolható múlás a sorsa, és vele minden hozzá kapcsolt érzés is elveszik. Minden rezgés és hullám. Hullám, ha a bűvölt kavics tóba hullva erejét veszti: a rontást. A jóság álarcában érkezett vendég tekintete fürdik a vízben, beszennyez egy időre mindent, amire néz. A víz megtisztít, csak várj türelmesen. Belemerülsz. Csak lazán, ne félj, még időben fölvet! Sok vagy neki, vérszín árnyék lebeg fölötted: csak egy pipacs. Ott egy ablak, fordított nézet. A szoba, ahol a test fogoly, a végtelen szabadság tere is egyben.
