Élt Bácskában valamikor egy híres juhász. Többek között arról is ismert volt, hogy egy kis huncutságért, furfangért nem kellett szomszédolnia, bővében volt annak maga is. Vele történt meg, hogy anyagi természetű nézeteltérése, vitája kerekedett falubelijével, aki kertészkedéssel foglalkozott. Sajnos, megállapodni sehogyan sem tudtak.
A hírhedt, de furfangos juhász – igaz, hogy illetéktelenül, de – úgy határozott, majd ő személyesen kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Még jó, hogy nem a kampós pásztorbotjára gondolt, mert abból biztos verés lett volna, hanem falubelije káposztaföldjére. Úgy gondolta, ha már szépen nem megy, akkor majd inkább csúnyán… Mindent aprólékosan kitervelt, mivel biztos akart lenni a dolgában.
Mivel szám szerint is tekintélyes juhállománya volt, elképzelését könnyen meg tudta valósítani. Egyik este, úgy találomra, nyáját két csoportra osztotta, majd az egyik részt a birkafészerbe, a másikat a pajtába zárta. Már előre azt is tudta, hogy azon az éjjelen nem alszik otthon, sőt sehol, mivel teljesen váratlanul és szokatlanul éjjeli legeltetésre hajtotta a nyáját, nem is akárhova, hanem az adósának vélt kertészkedő falubelijéhez, pontosabban annak birtokára. Kiválasztott egy szép parcellát, amelyen már a káposztafejek kezdtek borulni, azaz fejesedni, pár héten belül a sok szép káposzta akár eladásra való lett volna. A hírhedt, „igazságot osztó” juhász gondoskodott arról, hogy a káposzta eladásával a kertészkedő gazda ne bajlódjon.
Újhold volt, de a felhők is segítették a számító juhász turpisságát, mivelhogy a kiéhezett birkái, mint egy jól működő aratógép, az éj leple alatt, hajnalig alaposan lelegelték az értékes káposztát.
Még hajnalhasadás, illetve pirkadat előtt, szépen, csendben, szinte titokban – mivel bizonyosan senki sem látta – hazahajtotta juhait. Sikerült egy-két órát pihennie, de aludni, azt már nem. Lehet, hogy a lelkiismerete ébresztgette. Vagy mégsem, mivel reggel a különzárt, másik csoport birkával ment legeltetni, mégpedig a káposztaföld közvetlen közelébe. Volt is rögtön „jóindulatú szemtanú”, aki látta azt, amit biztos nem láthatott. Szóltak is nagy sietve a gazdának, aki jött is indulatosan, dúlva-fúlva, követelte a teljes kártalanítást a lelegeltetett káposztaföld miatt. A juhász magas lóról beszélt. Kikérte magának a gyanúsítást, mert úgymond, a káposztaföld lelegeltetéséhez neki sem, de még a birkáinak sincs semmi köze. Ezt annak ténye is bizonyítja, hogy birkáival csak nemrégen ért a tájra. Annak bizonyosságára, hogy szavainak súlya, hitele legyen, különleges ajánlatot tett a káposztaföld kárvallott tulajdonosának: válassza a kertészkedő gazda az ott legelő juhok közül bármelyiket, öljék le azt, és ha a leölt birka gyomrában káposztamaradványokat találnak, a juhász kártalanítja a kárvallottat, de ha a bizonyosság elmarad, akkor a káposztaföld tulajdonosa köteles azonnal kifizetni a birka árát. A megállapodás tartalmának bizonyítására a helyszínen éppen elég tanú is akadt.
Mondani sem kell, a juhász biztos volt a dolgában. A káposztaföld gazdája is meg volt győződve a saját igazáról, így ragaszkodott még a harmadik birka leöléséhez is. A bizonyíték meglelése azonban rendre elmaradt, így a kertész, feladva a további bizonyítás lehetőségét, kénytelen-kelletlen fizetett, és valószínű, hogy egy életre megjegyezte, a juhásszal minden esetben célszerű az óvatosság.
A juhász pedig elintézettnek tekintette a kertészkedő gazdával szemben minden létező követelését.
