Mostanában jelent meg Tóth Ferenc tanulmánykötete, melyben a kiadó összegyűjtötte a tragikusan korán elhunyt folkloristánk valamennyi írását. A kiadás jó régen várat magára, mert a recenzensek Penavin Olga és Bori Imre voltak. Nem a mi dolgunk, hogy firtassuk, miért kellett ennyit várni: örüljünk, hogy végre egy rakáson van folkloristánk valamennyi írása.
Tóth Ferenc költő is volt, művészi habitusából következhetett, hogy a drámaias, lírai műfajok iránt jobban érdeklődött, kár, hogy a balladakutatásnak az a módja, melyet oly nagy kedvvel és hozzáértéssel folytatott, halála után abbamaradt. Bodor Anikó és Burány Béla népballadáinkat a népzene szempontjából vizsgálta, a kettő együttesen mutatja meg a műfaj értékét vidékünkön. Ezúttal nem kívánunk foglalkozni Tóth Ferenc kutatói nézeteivel, csupán arra hívnám fel az olvasók figyelmét, hogy a Szó és szív című tanulmánykötetben újraolvashatók mindazok a tanulmányai, jegyzetei is, melyek Kálmány Lajosra és Borbély Mihályra vonatkoznak. Külön fejezet foglalkozik Borbély Mihály személyiségével, ahogy a rokonság, az ismerősök látták. Tóth Ferenc igazi folkloristaként az oral history, igaz történet műfajaként kezeli ezeket, melyek történetesen a nagy mesemondóra vonatkoztak. Az adatközlői közül csak Pópityné Ambrus Mariska, Borbély Vera sógornője tudott mesélni, Acigány ügyvédet – Kálmány meghatározása szerint kópéságot – mondta szalagra 1972 nyarán.
Vajdaságban kedvelik ezt a tréfás történetet, Raffai Judit népmese-katalógusának adatai szerint hat változatát jegyezték le mifelénk. Ambrus Mariska Tóth Ferencnek és Katona Imrének arra hivatkozott, hogy a mesét a Kálmány-féle könyvben olvasta, több történetre viszont nem emlékezett, pedig ahogy annak idején elmondta, néhány krajcárért ő is írogatott nótákat a híres papnak verbicai tartózkodásakor. Kálmány utolsó nagy gyűjtőútja volt a temesközi kiruccanás, meggyőződésünk, hogy ebben az időben leginkább a népmesék érdekelték, a kétkötetes Hagyományokban kizárólag prózai epikus szövegeket közölt, a kor szokása és színvonala szerint a mesék után rövidebb-hosszabb jegyzeteket fűzött.
A második kötetben olvashatók a verbicai mesemondó történetei. 1976-ban a Forum a Hagyományok 6. kötetekét alaposan átszerkesztve ismét megjelentette vidékünk iskolateremtő mesemondójának szövegeit.
Sok szempontból érdekes és értékes ez a könyv. A vajdasági magyar folklórkutatás példaadó munkájának is tekinthetjük. A könyv koncepciójának kialakításában három nagy tudósnak volt meghatározó szerepe. Természetesen Kálmány Lajosnak, aki összegyűjtötte és rendszerezte a meséket, Bori Imrének, aki tanulmányában méltatta a kötet jelentőségét, filológiai pontossággal idézi a méltatásokat, melyek a mesék megjelenésekor voltak olvashatók. Borit azonban inkább a bánáti szikesek öntudatos szegény emberének a jelleme érdekelte, furcsamód a mesék elemzésébe nem bonyolódott. A kötet szövegét a modern szövegfolklór textológiai szabályai szerint Katona Imre rendezte sajtó alá, tette a kötetet olvashatóvá. Kálmány mellékjeles szövegét nagyon nehéz követni. A mesékhez is Katona Imre írt jegyzeteket, megmutatva, hogyan is kellene népmeséink szövegkiadását készíteni, sajnos nem követjük a példáját. Azt viszont sajnáljuk, és ennyi év után szóvá tesszük, hogy a könyvből kimaradt Kálmány bevezetője, hogy jegyzeteit Katona Imre csak helyenként idézi, még akkor is, ha azok nehézkesek, de egy-egy megjegyzésből, további szövegközlésekből pontosíthatjuk a módszerét.
Csak reménykedhetünk, hogy az elektronikus könyvtárban majd párhuzamosan olvashatjuk a kettőt, megjegyezzük: a Hagyományok Borbély Mihály mondása után végeredményben ugyanaz, mint a Pingált szobák, melyben Borbély valamennyi szövege olvasható, melyet Kálmány arra érdemesnek tartott. Az erotikus meséket ugyanis pap lévén kihagyta, de szakmai tisztességéhez hozzátartozott, hogy megjegyezte: mellőzte a trágár trufákat. Borbély Mihály ötvenegy meséje olvasható a Hagyományok második kötetében, Katona Imre megállapítása szerint tudása átlagosnak mondható, azóta a magyar népmeseiskola kiteljesedésének köszönhetően lényegesen nagyobb repertoárral rendelkező egyéniségeket ismer a folklórirodalom. Az igazsághoz tartozik viszont az is, hogy a nagy mesemondók szövegeit évekig gyűjtötték a mesekutatók: Erdész Sándor, Kovács Ágnes, Dégh Linda, Bálint Sándor, Katona Imre, hogy csak a klasszikusoknak számító folkloristák munkáit emeljük ki. Kálmány és Borbély szakmai kapcsolata két hétig tartott, nem kis teljesítmény gyűjtőnek, mesemondónak napról napra formában lenni: tollba mondani sárkányölők, Kékszakáll, táltos lovak, hálás állatok ügyes-bajos dolgait. A szövegeinek a műfaji megoszlása többé-kevésbé a vajdasági magyar mesemondók repertoárját tükrözi: viszonylag kevés tündérmesét mondott, az átlagosnál több legendamesét, ismerte a Mátyás-mondákat, betyártörténeteket. Állatmesét viszont egyet sem mondott, pedig az újabb kutatások azt bizonyítják, hogy a bácskai és bánáti magyarok igencsak kedvelték ezeket a történeteket. Az erkölcsi példázatok felszínre kerülését motiválhatta, hogy történeteit papnak mondta tollba.
Hogy melyik lehetett Borbély legkedvesebb meséje, azt csak feltételezzük: Aférfi vasorrú bába, a történetet pedig majd evvel folytatjuk.
