Dan Reisinger plakátja
17.
Szobrot avattunk a múlt szombaton az úri városban. Herceg János szépíró, újságíró és -szerkesztő, közéleti és közművelődési szervező mellszobrát lepleztük le a zombori városi könyvtár központi épületének kertjében. Jó szomszédjai lettek: Laza Kostić, az utolsó nagy szerb romantikus, aki, miközben a kor magyar politikájával perlekedett, Gozsdu Elekkel és Kiss Józseffel teázgatott, valamint Veljko Petrović, a szerb elbeszélőirodalom sajátságos hangvételű írója, a bácskaiság mibenlétének tetten érője, megfogalmazója.
Halk szavú ünnep volt a szombati. Csak a város adta meg a tiszteletet szülöttjének, aki Trianon után úgy döntött, hogy nem marad Budapesten, hanem hazajön, és itthon kísérli meg a vele együtt gondolkodókkal újrateremteni, újraszervezni az egészből kiszakított nemzetrész életterét, hogy a gyökértől való megfosztottság állapota, mely az elnemzetietlenítés veszélyével fenyegetett, a következmények tekintetében minél kisebb mértékben károsítsa meg az itt maradottak magyarságtudatát.
Az embert a tettei és nem szavai minősítik. A tettek nyilvánvalóan csak az idő folyamatában válnak észrevehetővé, láthatóvá. A tetteknek ugyanis időre van szükségük ahhoz, hogy hosszú távon megnyilvánulhassanak, mert csak így derülhet ki róluk az igazság: látványprodukciók voltak-e csupán, vagy pedig a közösségteremtés életképes, élettérteremtő támfái. A gyors eredményeket produkáló, kártyavárszerűségben megmutatkozó pillanat ellensége a szorgos és módszeres ténykedést igénylő építkezésnek, lett légyen az a nemzetfenntartás vagy más.
A szülőföld iránti szeretetről sokat lehet elmélkedni, mibenlétét boncolgatni, de az csak a cselekedetek viszonylatában válik mérhetővé, s csak a sallangmentes cselekvés adhat neki hitelt és erkölcsi kredibilitást.
A szülőföldön maradni, a szülőföldért és népéért munkálkodni, fáradozni érdekmentesen, bármiféle előnyök megszerzése nélkül legjobb tudásunk szerint, a szent feladatok közé tartozik. Jellemzői a serénység, a türelem, az eredmények sürgetése helyett a szilárd alapokat biztosító kiváráshoz szükséges képesség, a kitartás. A felsoroltak mind olyan elvárások, melyek mára már, úgymond, kimentek a divatból, holott az áldásos, mindenki számára hasznos, tisztességes és tetterős jövőépítés, lett légyen az a nemzet megmaradásának vagy egyébnek a viszonylatában, nem kortünet és gyakorlat kérdése, hanem az egyetemes, világmindenséget megtartó, állandó törvényszerűségek biztosította kozmikus rend, mely alól senki és semmi sem kivétel.
Sok mindenre megtaníthat bennünket Herceg János egész élete és a műveiben kifejezésre jutott gondolatvilága, annak ellenére, hogy mint minden ember, ő sem volt tévedhetetlen. A tökéletesség ugyanis az istenek attribútuma. De a vajdasági magyarság körében sok más, mára már elfeledett társával együtt Herceg János évtizedeken át kifejtett írói és közösségépítő tevékenysége – lévén hogy semmiből nem lehet jövőt építeni –, olyan alapot teremtett megmaradásunk érdekében, amelyről tovább lehetett/lehet előre lépni.
A szülőföld szeretete mellett a tartós barátság mibenlétét is megtanulhatjuk tőle. Legendás barátsága Konjović Milannal, melynek alapja a szellemi szövetség volt, akárcsak Laza Kostić és Gozsdu Elek esetében, példaértékű lehet mindenki számára a jelenben is. Ha ezt a leckét sikerül akárcsak részben elsajátítani, emberszeretetről tehetünk tanúbizonyságot, hiszen mind földi megtestesülésünk, mind pedig innen való eltávozásunk pillanatában semmilyen szerzett földi javat nem vihetünk magukkal, csak a lélek és szellem gyűjtötte kincseket, ahogyan Jézus utal rá a Máté szerinti evangélium Hegyi beszédében.
Korjelenség ma megfeledkezni azokról, akik Trianon után, meg később is, a cseppet sem kedvező körülmények közepette, illetve azok ellenére, sziszifuszi kitartással helytálltak, és a gyökérteremtés igen nehéz, elszántságot és tartósságot adó munkáját elvégezték. Örömöt jelentett számomra a szombati szoboravatás. Bizonyosságtétele volt ez annak, hogy szülővárosomból még nem veszett ki teljesen a múlttudat megbecsülése, úgy is, mint a jelennek és jövőnek megfellebbezhetetlen biztosítéka, s hogy a látótávolságból kirekesztett értékek nem tűnhetnek el nyomtalanul.
Vajda János sorait idézve „csak az halt meg, ami nem lett, / s az él örökké, ami volt”.
Herceg János pedig VOLT!
