Márton László számos regény, elbeszélésgyűjtemény és tanulmánykötet után 2011-ben új kötettel jelentkezett. A kötet tíz elbeszélést tartalmaz, amelyeknek címe egy-egy állatfaj nevét jelöli (A makákó, A polip; ebből a szempontból egy kicsit megdöbbentő a hetedik elbeszélés címe: A féldisznó, de a felmerülő kérdésekre választ kapunk, az egyik szereplő anyja egy disznó, tehát Misek Lajos valójában féldisznó).
Az elbeszélések címében jelölt állatok többféleképpen vesznek részt a történetekben. Olykor valóságos szereplőként (A bárány, A kutyuska), olykor a nemottlétükkel vannak jelen (A szürkegém), Az egér című elbeszélésben az egereknek csak a szaguk van jelen (és állítólag a vonat vécéjében is van egy egér, de erre nem kapunk választ), A polip nevét viselő elbeszélés címszereplője viszont csak mint a történetben elmondott (meg nem történt) eseményben jelenik meg, az előzőleg említett A féldisznó című történet főszereplőjének viszont csak a származási vonalán van jelen a disznó. Az állatok helyenként csak azért szerepelnek a történetben, hogy kihangsúlyozzanak bizonyos tulajdonságokat, amelyekkel a mű emberi szereplői rendelkeznek (pl. hűséget A kutyuska címűben, kétszínűséget A kaméleon esetében). A valódi szereplők az emberek, a pozitív és negatív tulajdonságokkal felruházott emberek, a küzdők és a pesszimisták, a boldogok és a szerencsétlenek. Egy kisgyerek meghal, hogy megóvja kutyája életét, a vak kislány hazudik, hogy ne derüljön ki vaksága, az egykori gyönyörű színésznő lánya szégyelli édesanyja betegségét, a suhanc, férfiasságát bizonyítandó, egy pisztolyt kér a születésnapjára és utána (véletlenül?) megöli a húga kedvenc báránykáját. Mind-mind olyan történet, amely abszurdnak, lehetetlennek tűnik, ám bármikor, bárhol megtörténhet, és valószerűtlenségük ellenére a szerzőnek el tudjuk hinni, hogy valóságos eseményt mond el.
Az elbeszélésekben megjelennek a közelmúlt (az elbeszélések megírásakor talán még jelen) eseményei, jelenségei, a Magyar Gárda, a cigánygyilkosságok, a kormányválság és a velejáró tüntetések; de a kicsivel távolabbi múlt is megjelenik, A bárányka című elbeszélés a második világháború idején játszódik, Az egér című az ezerkilencszázhetvenes években Erdélyben (ezekben az elbeszélésekben megfigyelhető, hogy a társadalmi-politikai háttér erősen rányomja a bélyegét a szereplők gondolkodására és tetteire).
A szerző elbeszélésmódja folyamatos olvasásra készteti az olvasót. A könnyed, társalkodó stílus nem rak felesleges terhet, az amúgy igen komoly témákat feldolgozó elbeszélésekre; néha úgy érrezük, hogy egy-egy téma talán komolyabb hangot igényelne. A szerző nem a mindentudó elbeszélő pozíciójából beszél, hanem ő is csak szemlélő, hangján érezzük a bizonytalanságot, még akkor is, ha egyes szám első személyben van jelen a történetben. Az olvasó az író dolgozószobájában érzi magát, mintha a szerző háta mögül lesne bele a füzetbe, amiben éppen abban a pillanatban születik meg az elbeszélés, és elhiszi, hogy ő is alakíthat a szövegen. A papagáj című elbeszélésnek három lehetséges kezdését is olvashatjuk, tetszés szerint választhatunk közülük, ám a szerző figyelmeztet, hogy mindegyik felesleges, hisz már benne vagyunk a történetben, és az események már az írás elkezdése előtt beindultak. A polip című elbeszélésben megfigyelhetjük, hogy egy ártatlannak tűnő találkozás hogyan szül egy kerek történetet, és azt is hogy a hallgatók (olvasók?) beleszólásainak és igényeinek hatására, hogyan változtat az alkotó a történet menetén, szem előtt tartva környezetet, ahol éppen járnak, és a rajta végbement változásokra is reflektálva. Az egész kötetet végigkíséri a humor. Ebből a szempontból külön említést érdemel A kaméleon elbeszélésmódja, ahol a címszereplő állat a színén kívül a nevét is folyton változtatja, ez a kötet leghumorosabb elbeszélésévé teszi a művet, annak ellenére, hogy a kaméleon halálával végződik.
A tíz elbeszélés közül leginkább Az egér című érdemel külön figyelmet. A hetvenes évek Erdélyébe utazó pesti jövevény megilletődve szembesül a korrupció burjánzásával, hogy a ranglétrán egyre följebb haladva is milyen könnyen lefizethetőek a szolgálatot teljesítő kalauzok, az őket ellenőrző kontroll, és az őket ellenőrző szuprakontroll is. A Sinistra körzet világa ez, ahol a késpenge is megvillan, de csak a szalonnából vág egy szeletet, Enikő és François-Feri a fülkében szeretkeznek, miközben az ellenőrök a dolgukat végzik, p. j. és Zoltán pedig politikai és/vagy filozófiai kérdéseken tanakodnak. Azt is megtudjuk, hogy mi a különbség a bliccelés és a blattolás között, és azt is, hogy a blattolás miért hasznos az utasnak, a kalauznak, az ellenőrnek, a vasúti társaságnak, sőt az egész állam gazdaságának.
Végezetül csak annyit, hogy valószínűleg a mű nem fog megkerülhetetlenné válni a XXI. század magyar irodalmának tanulmányozásában, azt azonban elmondhatjuk, hogy a szerző önmagához hűen egy újabb élvezetes olvasmánnyal ajándékozta meg olvasóit.
