Amikor a mi Urunk Jézus bejárta a Jordán völgye tájait, találkozott egy nővel, akit a Magdalából való Máriának neveztek. E némber egészen megszállott volt, mindenestül a démonok hatalmában sínylődött, örömháza ajtajából odafutott a tanítványai és a kíváncsiak körében álló Mesterhez, zokogva térdre esett Jézusunk előtt, kegyelmet és megtisztulást kért.
A mi Urunk szíve megesett a bűneit megbánó nőn, megragadta két kezét, magához emelte őt, szemébe tekintett, s megtisztította a könnyező asszonyt a hét förtelmes bűntől. Urunk szelíd tekintete kiűzte Mária Magdalénából a szívből előtörő gonosz gondolatokat. Elhervadt Mária Magdalénában minden lelkében gyökerező förtelmes szándék, amely asszonyban teremhet, prostituáltság, gyilkosság, házasságtörés, kicsapongás, lopás, hamis tanúság és káromlás.
– Tiszta vagy immár, asszony! – mondta Urunk Jézus Mária Magdalénának a megtisztultatás után. – Taníts ezután más némbereket arra, hogyan menekülhetnek meg a Gonosztól.
– Én tanítsak asszonyokat? – kérdezte Urunkat Mária Magdaléna. – Kurva létemre én beszéljek tisztaságról, tisztességről és erényről?
Urunk Jézus meglepődött, magához szorította a hét bűntől megtisztított asszonyi testet, szemébe nézett Mária Magdalénának, a két kicsiny tóban az üdvözülés halacskái ficánkoltak. Urunk elmosolyodott, aztán halkan fölnevetett, végül harsánnyá erősödött szent kacagása. Átragadt a jókedv a környülállókra is. A tiszta asszony odasimult Urunkhoz, élvezte az ölelést, Jézus pedig simogatta a haját, és nevetett, tiszta szívből nevetett, kacagott, mint az ártatlan kisgyerek, a legtisztább szívű, a legtisztább lelkű. Vérárama két ölelő karján keresztül átpezsgett Mária Magdaléna szívébe, s onnan visszatért a szent test ereibe és a legszentebb szívbe.
Az ég zenitjén a nap szája is fülig szaladt, s a Jordán halai ezüstből gyémántba váltottak. Mária Magdaléna kibontakozott Urunk öleléséből, baljával megragadta Jézusunk jobbját, és szerény lakába vezette őt. A tömeg csodálkozott, hogy Urunk Jézus betér az átkos hírű házba, ám alkonyattal Istenünk fényessége koszorúzta a piciny lakot, a nép letérdelt a porba, hangos hozsannát kiáltott. Reggelre kelvén Urunk Jézus meleg simogatást kapott Mária Magdalénától.
– Ilyet még soha nem tapasztaltam – mondta a nő. – Immáron a szívem is másképp dobog.
Jézusunk újra fölkacagott, oldottan és mindent elborítón. Odakint ez újabb csodára az átkos ház körül megébredtek a térdeplők, s nevetni kezdtek ők is. Tiszta szívből. Fölállottak, nyújtózkodtak, recsegett, ropogott elnyűtt térdük, ám abban a pillanatban, mikor Mária Magdolna kezében seprővel kilépett az ajtón, és seperni kezdte a ház elejét, mindenki térdet hajtott előtte, porba hullott, és imára nyílt a szája.
Urunk Jézus a pompás reggeli után visszabújt még az átkoktól megtisztított ágyba, a második kegyeletteljes istenáldás után szundított is csöppet. Néha-néha halkan horkantott kicsinyég, ahogy egy ház fejéhez igazán illendő.
