Félelem és reszketés, fogak csikorgatása, irtózat, perverz kíváncsiság, kárhozat, megváltás, kaland, fátum, ihlető kábulat, a rendszabályozás dogmája, a szellem regulája, s ki tudja még mi nem jut eszünkbe a pokol szó hallatán, ami ma is frekventált, de jószerével semleges hatásértékű szitokszó vagy szófordulat – Alice K. Turner pedig a laikus olvasó okulására le is írta mindazt, ami a pokol kapcsán eszébe jutott. Nem fikciós történetek szerzőjeként, hanem a gyűjtögető szorgalmat és a logikus következtetéseket ötvöző tudós munkával. Monográfiát írt a pokolról, feldolgozta történetét, föld-, víz- és természetrajzát, kultúrtörténetét, vallástörténeti és egyháztörténeti szerepét, művészi ábrázolásait és azok hatásmechanizmusát. Alapos, információgazdag munkájában Alice K. Turner viszont nem foglalkozik az ördöggel, s nem kategorizálja a démonokat.
Amikor a könyvében erre fölhívta a figyelmet, nyomban lekaptam a polcról Jeffrey Burton Russel: The Devil: Perceptions of Evil from Antiquity to Primitive Christianity című, 1977-es könyvét, hogy aztán a pokol-monográfia irodalomjegyzékében csak ettől a szerzőtől még négy ördögközpontú monográfia címére bukkanjak, s lássam, az ördög elnevezésének kultúrtörténetben változó tipológiáját (Ördög – Lucifer – Mefisztó – A sötétség fejedelme – Sátán, stb.) mégis beépítette művébe. (Bár ha nem utoljára olvasom el a Köszönetnyilvánítást, erre korábban rájöhettem volna.) A szerző ugyanígy többször érintőlegesen tárgyalja az eretnekség, valamint a boszorkányság fogalomkörét, meg a hivatalos egyházak általi üldöztetésüket és kiirtásukat, de részletekbe nem bonyolódik, annak ellenére, hogy mindkét célcsoport esetében megkerülhetetlen szerepe volt a pokolnak meg persze a pokol fejedelmének.
Turnernek mérhetetlenül gazdag anyagot kellett áttekinthető keretek között, élvezhető előadásban összefoglalnia, ami remekül sikerült neki, Szieberth Ádám tolmácsolása pedig zamatos nyelven fogalmazott, élvezetes szövegként tálalja e tudós dolgozatot, több szépirodalmi betét fordítása is az ő munkája. A monográfia szerzője nem hisz a pokolban, ennél fogva semmilyen dogma nem köti, így tárgyilagossága mellett ironikus is mer lenni, amikor a pokol képzete mögött az emberi-hatalmi manipulációt leplezi le. A szövegből nem derül ki, hogy hívő-e, s ha igen, melyik felekezethez tartozik, ami a tudós magatartását dicséri. Arra viszont ráérezhet az olvasó, hogy a könyvet szépírói vénával fogalmazták, ez a közlés módjából egyértelműen kiderül, és erre utalhat az is, hogy a pokol-ábrázolások között említett képzőművészeti alkotások, operák meg két film mellett aránytalanul nagyobb teret szentel az irodalmi műveknek, külön fejezetekben tárgyalja Dante, Milton, Goethe pokolképzetét, akárcsak az egyiptomi Halottak könyvét, a sumer mítoszokat, az Avesztát, a zoroasztrianizmus szent könyvét, a misztériumjátékokat, Swedenborg spirituális írásait. A szépirodalmi források nyilvánvaló túlsúlya magától értetődő, hiszen a huszadik századi kutató –Turner könyve, a The History of Hell 1993-ban jelent meg – számára csak az ismerhető meg a történelemből, amiről írásos emlékek állnak rendelkezésére. E mögött a tény mögött viszont mindvégig érezhetően jelen van a szerző kíváncsisága, mintha egy szépíró gyűjtene anyagot majdani munkájához, ezért a kötet akár az érdeklődő intellektus megismerési és rögzítési törekvésének lenyomataként is értelmezhető, ami ugyan nem mond ellent a tudományosságnak, viszont kitüntetett szerepbe emeli a szerző személyét, mint a cerebrális alkat és a játékos intellektus egységét.
Turner abból a megállapításából indítja a könyvét, hogy noha a kultúr- és vallástörténetben a halál utáni élet számos eltérő változata jelenik meg, az eltérés közöttük korántsem olyan mértékű, miként vélnénk. Ennek igazolásául a szerző visszamegy mintegy négyezer évet az időben, s a mezopotámiai eposzok alsó világától indulva végigvezeti olvasóját poklokon, purgatóriumon, pokoltagadó tanokon Freud pszichoanalíziséig, Jung archetípusaiig, képzett idegenvezetőként – akivel valóban érdemes végigjárni az utat – értelmezi az ábrázolások szimbolikáját, szófejtéssel és a korszellem megidézésével egyszerűsíti a bonyolult szöveghelyeket, hogy eljusson a végkövetkeztetéséig, miszerint: „A hitoktatásból valószínűleg el fog tűnni a pokol, és ezt a folyamatot tovább siettethetik a halálközeli élményekkel kapcsolatos kutatások. Rugalmas, jól használható metaforaként azonban túl értékes ahhoz az alvilág, hogy könnyű szívvel lemondjunk róla, bár bizonyára a jövőben is folyamatosan változik majd, ahogy az ókori Mezopotámia óta mindig is tette.” A lényegében és formájában változó komor pokolban derűs kalauznak bizonyult az infernológus Alice K. Turner.
