Mi szükséges az idegen nyelv sikeres elsajátításához?
Először is: egy idegen nyelv sikeres elsajátításához jó adag türelem és kitartás szükségeltetik. Kezdő tanítványaimnak mindig elmondom, nem egy órán, és nem tölcséren fogom ám a tudást a fejükbe önteni! Ne keseredjenek el idő előtt, ha néhány nap elteltével nem értik még meg az angol rajzfilmeket. Ne éljenek abban a hitben, mint szerb szakos barátnőm unokája: a Crna Gora-i tengerparton nyaraltak, amikor odaszaladt Erzsihez az ötéves kislány, és arra kérte a nagymamáját, most, de rögtön tanítsa meg őt szerbül, mert az ottani gyerekekkel szeretne játszani.
Szükségünk lesz egy jó szótárra is. Diákszótárt vagy útiszótárt abban az esetben vegyünk, ha eme tevékenységünket csak rövid időre tervezzük. Nem értek egyet a több mint húsz nyelvet beszélő Lomb Kató nyelvzsenivel, aki azt vallja, szótár nélkül is el lehet sajátítani a nyelvet olyan módon, hogy a beszélő vagy olvasó a szövegkörnyezetből úgyis kihámozza a lényeget, és magától is rájön az eddig még nem ismert szó jelentésére. Igen ám, de hol vannak pl. a szófordulatok? Mert, ugye, a magyarban sem ugyanaz a jelentése a rájön, a kijön, a megjön igéknek?! Az angol és a német nyelv pedig igencsak gazdag idiómákban. Különben is: amíg a keresett szó után lapozgatunk a szótárban, és közben ismételgetjük azt, már meg is jegyeztük.
A rendelkezésünkre álló anyagiak mennyiségétől függően szerezzünk be hangszalagokat, cédéket, különféle – ma már nagy választékban kapható – számítógépes programokat. Én az angol és német nyelvtant és a szavakat hosszú ideig csak tankönyvből és szótárból tanulhattam, így a kiejtésem ma is nagy gondot jelent számomra, bár az utóbbi években több hónapot is töltöttem német és angol nyelvterületeken. Most már – a technika vívmányainak köszönve – a szavak helyes hangsúlyozása fotelban ülve is hibátlanul elsajátítható.
Ha még több – e célra fordítható – pénzünk van, az alapok begyakorlása után vágjunk neki a nagyvilágnak! Egy adott nyelvet a saját területén lehet legkönnyebben, legegyszerűbben elsajátítani. És vele együtt az ottani nép szokásaiba, kultúrájába is betekinthetünk. A sok élményről, új barátokról nem is szólva!
Általában a magánórák, nyelvtanfolyamok sem ingyenesek, habár hallani egy-két kedvezményes, sőt tandíjmentes vállalkozásról. Ezek felől szintén a világhálón érdeklődhetünk. Szerintem a legjobb megoldás a rendszeres időközönkénti, kisszámú és hasonló motiváltságú tagokból álló csoportokba jelentkezni.
Az órákat (legyen az kötelező iskolai vagy tetszés szerinti magánóra) otthon sok gyakorlás kövesse. Mert bármilyen kitűnő is az előadó, egy nyelv szabályait és szófordulatait csakis ismételgetéssel lehet megjegyezni. Megint saját tapasztalatommal szolgálok. Legmélyebb álmomból hirtelen felébresztve is eszembe jut a mókás mondat, melyet egyetemistaként a németországi Goethe Intézetben hallgattam vagy százszori ismétléssel, magnószalagról, a helyes szórendet megjegyzendő: Je dümmer der Bauer ist, desto mehr Kartoffeln hat er. (Minél butább a paraszt, annál több krumplija terem). Szerintem a legjobb módszer, ha az új szavakat egy érdekes, könnyen megjegyezhető mondatba foglalva próbáljuk memorizálni.
És amikor már úgy érezzük, talán meg is szólalhatnánk „idegenül”, szükségünk lesz egy kis bátorságra. Ne feledjük! Egyetlen dolog van a világon, amit még rosszul is érdemes tudni: ez az idegen nyelv (Lomb Kató). Amikor minimális, majdnem nulla szerb nyelvtudással Belgrádba kerültem az egyetemre, az első napokban én voltam az „attrakció” a csoportomban, minden szavamat kinevették, sőt, a szerbprofesszorom udvariasan megkért, hogy az ő előadásain rossz kiejtésem miatt inkább meg se mukkanjak. Én mégis bátran jelentkeztem, ha tudtam a tananyagot. Sok félreértést, sértegetést éltem túl, de végül még abszolvens sem voltam, nem egészen négy év után lediplomáztam. Egy szerbiai nyelvészeti egyetemen.
MIT NYERÜNK AZ IDEGEN NYELVEK TANULÁSÁVAL?
A befektetett erő, kitartás, esetleg anyagi áldozat bőségesen meghozza gyümölcsét. Kapunk egy nagy adag önbizalmat. Bizonyára Önök is tapasztalták már, hogy nem ugyanaz az érzés kukaként, szégyenlősen ökögni-makogni, kézzel-lábbal mutogatni, mint az adott ország nyelvén kérni segítséget, felvilágosítást vagy árut! Micsoda sikerélmény olaszul sonkás pizzát rendelni, vagy németül Leberknödelsuppet! Nem pedig azt enni, amit éppen elébünk tesznek. (A nyelvtankönyvekből sok éven át tanítottam azt az adomát, miszerint a nyelvet nem beszélő turista éhesen betér egy németországi étterembe, gombát szeretne rendelni, de a rajza alapján esernyőt kap a pincértől). Milyen jóleső, felemelő érzés, ha felirat nélkül megértjük más országok filmjeit, a számítógép utasításait! Hát még – mint már említettem – szépirodalmat, szakirodalmat eredetiben olvasni!
Ha postai vagy világhálós levelezés útján ismerkedünk, nyelvtudással számtalan új barátot szerezhetünk magunknak a világ minden tájáról. Magam is úgy kerültem ki Németországba az érettségi vizsga után, hogy egy levelezőtársamat meghívtam Zentára, majd a következő nyáron én látogattam meg őt. Remélem, nem rontom azzal a belgrádi egyetem tekintélyét, ha elmondom, a szerb-, német- és angoltudásom legjava nem sikeres vizsgáim eredménye. Az újbelgrádi Studentski domban lakva, majd németországi, amerikai útjaim alkalmával rengeteget tanultam, láttam, és az ott szerzett ismerősökkel tartott kapcsolat a mai napig is segít a tanultakat frissen tartani, gyakorolni.
Újabban már a felsőoktatási intézmények felvételi vizsgáin, az állásinterjúkon is előnyt élveznek a több nyelvet ismerők. Sőt, sok helyen ma már első számú feltétel az anyanyelv mellett más világnyelv megfelelő szinten való tudása. A nemzetközi üzleti életben pedig egyszerűen elképzelhetetlen egy vagy több világnyelv ismerete nélkül boldogulni.
És arról még nem is esett szó, hogy a nyelvtanulás kiváló agytorna! Fiatalnak, öregnek egyaránt.
Egy idegen nyelven keresztül rengeteg új ismerethez juthatunk. Nézzük csak a keresztrejtvényeket, tv-s kvízműsorokat! Legtöbb feladat megoldásához ma már nem elegendő saját nyelvünk és kultúránk ismerete. Ismét a saját példámat hozom fel, amikor elárulom, hogy a biológiában, fizikában, földrajzban igencsak jártas „mindentudó” férjem azért vérzik el a kvízműsorok alatt, mert sosem foglalkozott különösebben az angol, német, szerb irodalommal, történelemmel, kultúrával. Csak csodálkozik, honnan tudhatom én az olyan „haszontalan apróságokat”, mint az „Excalibur” jelentése (Arthur király mitikus kardja), vagy hogy melyik híres német regény első mondata a „Mélységes mély a múltnak kútja” (Thomas Mann: József és testvérei) stb.
Azt sem tudhatjuk, ugye, mit hoz, hova sodor bennünket vagy családtagjainkat az élet. Nem sejthetjük, mikor lesz szükségünk idegen nyelvtudásunkra. Az itteni háborúk elől menekülő, különben gépészmérnök végzettségű öcsém például „amatőr” módon szerzett nyelvtudásának köszönheti, hogy külföldön gyorsan és könnyedén beilleszkedett. Sőt! Tovább képezve önmagát, a szükséges szakvizsgákat sikeresen lerakva hivatalos fordítóként, tolmácsként, nyelvtanárként keresi nem csak a kenyérre valót. Szabad idejében a világot járja. Őszülő barátnőim pedig most szánják el vagy kényszerítik magukat nyelvtanulásra, mert külföldre került gyerekeik látogatásakor nem akarnak Berlinben, Brüsszelben vagy Torontóban szégyenkezni. Hát én most, lám, ujjonghatok: könnyedén szót fogok érteni jövendőbeli kanadai vejemmel és családjával, amikor az idén részt veszek kisebbik lányom esküvőjén. És nyelvtudásom büszke csillogtatása talán vigasz is lesz nagy bánatomra, hogy már az ő hazatértében sem reménykedhetünk ezek után.
Végül, egy – számomra előnynek, a lustábbaknak talán hátránynak tűnő – „tulajdonsága” is van az idegennyelv-tanulásnak, ugyanis sosem lehet azzal a tudattal abbahagyni, hogy most már aztán mindent tudunk, semmi izgalmasat, újat nem lelünk benne. Egy emberöltő óta tanulom, gyakorolom, és most kezdhetem szinte elölről: a régi angol szótáramat újra váltottam, mert sajnos, a technika gyors fejlődésével nem tarthatott lépést, a német szótáramat és nyelvkönyveimet is eldobhatom, mert 2005 óta más helyesírási szabályokat kell használni... De én mindezt kihívásnak veszem, és, mint a jó pap, holtig tanulok. Unalom, depresszió, sivár, szürke hétköznapok nálam ismeretlen fogalmak!
És, ha ez idáig nem voltam eléggé meggyőző, bedobok még egy nyelvtanulásra csábító „csalit”: „Aki a sajátján kívül még egy nyelvet kiválóan bír, annak eggyel több tombolajegye van a sikernek nevezett szerencsejátékban”.
(A szerző nyugalmazott tanár, levéltáros)
