A megbeszélésre meghívtak ugyan, de a kerekasztalnál, melynél a tanácskozás folyt, már nem jutott számomra hely. Ezért a terem egyik félreeső, homályos sarkában húztam meg magam egy háromfejű őzet megformáló kőszobor mellett.
A szobor összességében szép volt és mértéktartó, ám egy részletét furcsának találtam: az őz egyik nyakára ugyanis a szobrász – ki tudja, miért – egy nyakörvet faragott, arra pedig egy hatszög alakú medált. A medálon a fej neve állt, mintha legalábbis külön-külön neveket szoktak volna adni az állatok egyes fejeinek. Nem teljesen értettem ezt az alkotói megoldást. A fej neve egyébként ez volt: Mihanmi. A másik két nyak csupaszon, nyakörv – és név – nélkül kötötte össze az állat törzsét a fejeivel.
Mialatt a szobrot nézegettem, odébb, az asztalnál hirtelen élénkebbé vált az addig csöndes beszélgetés. Kezdetét vette a megbeszélés központi témájának megvitatása, napirendre került a megvadult papagájok igen fontos ügye.
– Én ezt nem mondtam, Bibik úr. Hanem csak annyit, hogy meg kell nevezni a felelősöket, mégpedig valamennyit – mondta határozottan és elszántan egy kopasz, telt arcú férfi. – Felelősök pedig mindig vannak. Min-dig.
– Azt hittem, rám célzott – szólalt meg a Bibik nevű férfi –, amikor azt mondta, ,,a színes tollú húsevők pártfogója”. Igaz, valóban tettem egyet-mást a papagájok érdekében, azonban minden igyekezetem a békés, egymás kölcsönös tiszteletén és megbecsülésén alapuló együttélésre irányult – mondta Bibik, egy vastag fekete keretes szemüveget viselő, elkínzott arcú, idős úr.
– Még alig tudunk valamit – mondta egy másik öltönyös férfi. – Egy biztos: a papagájok a múlt héten már több tucat háziállatot, szárnyast támadtak meg. Tyúkokat, libákat, pulykákat, kacsákat sebesítettek meg, vagy ejtettek el és faltak fel. Korábban csak csupa véletlenségből öltek meg egy-egy állatot. Úgy látszik, keveslik a húsadagot, melyet a közétkeztetőben kapnak, és ismét rászoktak a vadászatra, ahogyan azt korábban tették.
– Arra kérem önt, és persze mindenki mást is, mellőzzük a feltételezéseket. Egyelőre nem tudjuk biztosan, miért változtak meg ennyire. Elképzelhető, hogy a húsmennyiséggel nincsenek megelégedve. De az is lehet, mások így gondolják, hogy ez csupán a kezdet, és hamarosan át akarják venni az ellenőrzést az egész község felett, és hogy saját állatokat akarnak tartani, a hús, amit tőlünk kapnak, nem felel meg nekik. Egyelőre nem szabad ilyesféle találgatásokba bocsátkozni, ez csak ártana az amúgy is feszült viszonynak – mondta a kopasz, telt arcú. Úgy tűnt, az ő befolyása, tekintélye a legnagyobb a kerekasztalnál.
– És ha arra kerül a sor, milyen válaszcsapást mérünk ezekre a lelketlen, mohó húszabálókra? Javaslom, mérgezzük meg őket – kiabált közbe dühösen az egyik öltönyös, aki eddig hallgatott.
A megbeszélésnek ebben a pillanatában Bibik úr ismét szólásra határozta el magát, úgy láttam, ő a húsevő papagájok kérdésében valamilyen kompromisszumos megoldást lát elfogadhatónak, ezért óva intette a kerekasztalnál ülőket az efféle kirohanásoktól:
– Kérem, fogja vissza magát. A válaszcsapást és az ehhez hasonlókat felejtsük el. Ilyesmitől nem kell tartanunk. A háziállat-zsákmányolások egyedi esetek, hogy úgy mondjam, balesetek. A papagájoknak nincs velünk semmi baja. Végül is csak házi szárnyasokot öltek meg, a lakosságot, szerintem, eszük ágában sincs megtámadni.
– Maga mégis kinek az oldalán áll? És honnan tudja, hogy mit gondolnak rólunk? Talán az ő képviselőjük?! – mordult fel hirtelen fenyegetően az előbbi dühös úr.
– Meg fogjuk tudni oldani békés módon a kialakult helyzetet. Biztosan állíthatom, hogy... – ám Bibik urat megakasztotta mondandójában a tekintélyes kopasz.
– Már régóta magán tartjuk a szemünket, kedves Bibik úr – a kopasz alig észrevehetően fel-le ingatta a fejét, és összeráncolta a homlokát – el kell döntenie egyszer és mindenkorra, mit is akar valójában. Mi jónéhányan – tekintetét gyorsan körbejártatta – úgy véljük, ön ódzkodik e döntés meghozatalától. Ön talán az a fajta, aki, ha a helyzet rosszra fordul, mindenképpen jól akar járni? Ugyan még nem tartunk itt, és ha rajtunk múlik, nem is fogunk, ám a papagájok pontos szándékait nem ismerjük. Végül is sosem lehet tudni. Én nem tartom magát haszonéhes nyerészkedőnek. Ön, Bibik úr, minek tartja saját magát? A papagájokat támogatja vagy bennünket, ezt el kell döntenie. És ne feledje: meg fogjuk nevezni a felelősöket. Mert felelősök mindig vannak. Min-dig.
Bibik úr persze nem válaszolt, komolyan hallgatott. A megbeszélés légköre ezután nyugodtabbá vált, és a papagájtámadásokról történő állásfoglalást máskorra halasztották. Időközben eluntam magam egy kicsit, s úgy döntöttem, itt tovább már nem lesz rám szükség. Még egyszer ránéztem az összességében szép és mértéktartó, de egy részletében igen furcsa őzszoborra, s csendben elhagytam a tanácstermet.
Odakinn a délutáni napsütés arany szeletei törtek elő az utca épületei közül, a gyalogjárda mentén emberi szemét tarkállott, a park fáin pedig papagájrajok gyülekeztek, hogy húsadagjuk átvételére induljanak a közeli közétkeztetőbe.
