A zentai Royal szállodát több alkalommal is felújították, korszerűsítették. Esetleg csak modernizálás örve alatt fosztották meg a monarchiás időkre emlékeztető szecessziós jegyeitől. A komenista éra egyik reformerének váljék dicséretére, hogy a kávéház átalakításába festőművészeket is bevont: Ács Józsefet és Benes Józsefet.
A szála két végét lezáró hatalmas felületek egyikére a törökkel vívott csatajelenet került, a másikra mulatós zsánerkép. A bejárati ajtótól terembe nyúló, néhány méteres térelválasztó falon tiszai motívumokat – köztük szitakötőt – ábrázoló látvány fogadta a vendéget. A két utóbbihoz hangulatfokozó, szembetűnően kiemelt (magyar) verssorok is tartoztak. A csatakép viszont valamely kardlapon két, alig észrevehető török szót tartalmazott. Benes a török írást arról az isztambuli emléktárgyról másolta át, amelyet színes egyéniségű földinktől, Janković Vojislavtól kölcsönzött. (Vojo – amiként Benes is – tanárom volt a gimnáziumban; közép-európai érzületre valló tettként latinból töméntelen sok szentenciát vésetett be velünk, tanítványaival. Dolgozatíráskor íróasztalára tett széken trónolva újságolvasást mímelt, ám közben a lapon ejtett diszkrét likon lesett le ránk. Aztán a professzor úr könyvtárigazgató lett, ahol ösztöndíjat módolt ki magának párizsi továbbképzésre, de a „célszerűtlenül” felhasznált támogatás révén szociológiából szerzett doktori címet. Ezzel Zentán nem boldogult, a belgrádi egyetem viszont örömest alkalmazta. Politikai pereimen tanúként vallotta magát barátomnak, és a népes strandon karon fogva sétált velem, hogy bosszantsa faji elfogultságtól hevülő nemzettársait.)
Alig zajlott le a pompázatos szállodai étterem ünnepélyes felavatása, a festő Benes József nem úszta meg nacionalista támadás nélkül, művészként sem volt védett egy kis délszláv nemzetieskedő macerától. A belvárosi parkban egy buzgó ifjonc amiatt kapta le, hogy Royal-beli alkotásain csupán magyar nyelvű feliratokat látni. (A vélt egynyelvűséget alighanem csak akkor sérelmezte, ha saját nyelvét nem lelte valamely felirat előtt, fölött…, bezzeg az ilyen eset fordítottja nem ingerelte fel.) A letámadott festőművész higgadtan és magabiztosan reagált, és italban fogadott a kötekedővel, hogy kifogása alaptalan. Amaz belement a fogadásba, abban a hiszemben, hogy vagy nyer, vagy pedig mégiscsak szívének kedves szögletes betűket tárnak szeme elé.
Akkor mindketten a csata monumentális ábrázolata elé járultak, az ott serénykedő takarítónő kezéből Benes kiragadta a söprűt, és nyelével fej fölött magasan rábökött ezekre a – törökül kis kardot jelentő – szavakra: kücük kilic. A meghökkent ipse lefittyedt ajakkal vette tudomásul a meggyőző cáfolatot, festőnk pedig megkapta liter borát.
