A házassági évfordulóra szépszámú társaság gyűlt össze. Szülők, gyerekek, rokonok, barátok. Lehettünk kéttucatnyian.
Pista barátom már igencsak sürgette volna a vacsorát, harmadszor is kiüríttette velünk a pálinkáspoharakat, de Erzsi, a felesége mindaddig nem akarta azt felszolgálni, míg felolvasásában meg nem hallgatjuk Az élet himnuszát:
Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan! / Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld! / Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el! / Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd! / Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad! / Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd! / Az élet szomorúság – győzd le!
Az élet dal – énekeld! / Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald! / Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!
– Hiába mosolyogtok, igenis szépen le van írva – tette hozzá végül Erzsébet.
Nem szólt senki semmit azonnal, de amikor szemlátomást többen is észleltük, hogy Pista barátom úgy bólogat a konyha felé tekintgetve, mintha kissé kínosan érezné magát felesége szereplése miatt, egyszerre hirtelen többen is elkezdtünk beszélni:
– Nem rossz! Sőt! Igazán szép! Nincs ezzel semmi gond! Sőt!
– Milyen finoman meg van fogalmazva ebben minden!
– Teréz anyának nemcsak a szíve nagy! Bölcs asszony!
– No, akkor hozhatod most már a vacsorát! – fordult feleségéhez immár felvidámodva fennhangon is Pista barátom –, bontanám a bort!
