Bordás Győző szépírói kibontakozásában jelentős szerepet játszott a fikciós dokumentarizmus iránti vonzódása. Ebben a szellemben készültek regénytrilógiájának darabjai, a Fűzfasíp , a Csukódó zsilipek és a Katonaszökevény . Különösen a harmadik kötetben hangsúlyos a látszólag az élőbeszéd szintjére lecsupaszított, önéletrajzi jellegű közlés, ami a mű kétharmadát uralja, és azt a hatást kelti, hogy a regényíró valóban a történet hősét beszélteti, annak élettörténetét és mondatait dokumentálja, vagyis mintha az írói fikció nem is játszana szerepet a mű létrehozásában. Ez az illúziókeltés éppen az írói fikció hozománya, és az elbeszélői tehetséget dicséri.
A közbeeső, vegyes műfajú könyvekben még nagyobb teret nyer a dokumentarizmus, valamint a tény- és tárgyszerűségekre alapozó valóságkép megfogalmazása. A Ténta és repesz egyszerre olvasható kordokumentumként és intim vallomásként, a kötetbe sorolt írások között van esszé, tárca, naplójegyzet, vitairat, levél, episztola, de mindegyik azt jeleníti meg, amit a szerző látott, hallott, olvasott, vagy a bőrén érzett. Az Úr órája ugyancsak vegyes műfajú kötet, a tárcák mellett megjelenő dokumentumnovellák azok a szövegek, amelyek a szépírói alkotást „talált tárgy”, „talált szöveg” gyanánt helyezik az olvasó elé. Ezt az írói alkathoz igencsak közel álló formát Bordás Győző nem engedte el magától, ám sajnálhatjuk, hogy a Kertkapu című kötetébe csupán négy dokumentumnovella került be. Viszont az sem mellékes, hogy a kötet kétharmadában a közíró szólítja meg az olvasót, aki éberen figyeli kulturális térségünket, és a szépíró eszközeivel ad számot az ezen belüli történésekről, eredményekről és veszteségekről egyaránt.
A kötet négy dokumentumnovellájából három monológ. Az Eljegyzéseim rövidtörténete női előadójának hiteles hangütésű, lendületes elbeszélésében a dacból tönkretett élet szinte vázlatos elbeszélése mögül hol előbukkannak, hol felsejlenek az elbeszélő ifjúkorának társadalmi, gazdasági, kulturális körülményei, viszonyai. A Narancs és az Északról és Délről elbeszélések a Bordás-regények világába vezetnek vissza. Az utóbbi nem monológ, hanem fegyelmezett szerkezetű elbeszélés.
Bordás Győző novella- és regényírás során folyton veszélyes vizeken hajózik: történelmileg hiteles eseményeket jelenít meg a történelemben csupán hánykódó, a nagy eseményekhez csupán statisztáló kisember világából láttatva azokat. Az írónak tehát egyszerre kell megfelelnie a történelem által dokumentált tényeknek és a tényeket irodalomba fordító írói fikciónak. Ennek nincsen receptje, miként a regényírásnak sincs. Természetesen tanulható egyik is, másik is, a cél pedig az olvasó meggyőzése az ábrázolt világ hitelességéről. Az Északról és Délről szövegében 1941. április harmadikát történelmi dátumként kezelve emeli be az elbeszélésbe, majd egy visszavonuló szerb katona szökését (is) követve emberileg is hitelesíti a történetet, amikor a katonaszökevényt a regényekből ismert, Ú.-béli cukorgyár rettegő vezetősége és alkalmazottaik ellátják. „Mohón evett a szaletliben a sebtében megterített fonott asztalnál, de kissé ügyetlenül kanalazott, mert túl mély volt a kerti szék, amibe beleültették” – írja a jelenetről, és az olvasó elhiszi, hogy ezt a megfigyelést csupán az esemény szemtanúja rögzíthette ilyen pontossággal. Az elbeszélés utolsó mondatában leszögezi, hogy a lakosság nemzetiségét tekintve Ú. Közép-Európa volt kicsiben. Ezt a megállapítását a történet derekán érzékletes részletességgel ábrázolja: „Kindler mérnök, aki Weis elfoglaltsága miatt most egymagában ücsörgött a nagy szalonban, némi joggal érezte Ú.-t mindenekelőtt németnek, mert való igaz, hogy ingoványos határát ők szántották föl elsőnek, de azt is nyíltan bevallották: kutat ásni a szerbektől tanultak, azok viszont az ő ökreik és ritka lovaik mögött láttak először ekét, merthogy ásón és kapán kívül más szerszámot nemigen ismertek. Az egykor bevándorló magyarok viszont a főzésben tettek túl mindkettőjükön, a has pedig mindig megbecsült testrész volt, legyen az bárkié is. Kereskedni, igazgatni meg ki tudott legjobban? Izraelita volt az olaj-, a kender- és a gyufagyár alapítója, akárcsak a rőfösök, a bőrkereskedők s a nagykereskedés minden vezetője. S mindenki tudta, ők járták ki, hogy még a századforduló előtt az addigi algimnáziumot főgimnáziumi rangra emeljék.”
Az egymást gazdagító sokszínűség erőszakos megszüntetésének különös figyelemmel és körültekintéssel megírt dokumentuma a Ruszkusz című elbeszélés. A magyarul egértövisként, fajtái szerint lónyelvű csodabogyóként, szúrós csodabogyóként és egyéb néven is ismert díszítő növényről elnevezett szövegben Bordás Győző a város temetőjének története révén dokumentálja a soknemzetiségűség fölszámolását, a nemzeteket és felekezeteket egymás mellett tudó temető „halálát”, miközben középpontba helyezi az 1944/45-ös megtorlást, amiről nemhogy beszélni, hanem hallgatni is félni kellett hosszú ideig. Borzongató, revelációs történet.
Bordás Győző narrátorai aprólékosan ismerik a tényeket, és részletesen beszélnek róluk, legyen szó rózsaoltásról, a város őslakosságának történelméről, vagy éppen a nád hasznosításáról, bennfentesek a történeteikben, amelyek éppen elbeszélésük által lesznek hitelesek és olvasmányosak.
A Kertkapu című kötet terjedelmesebb része kulturális miliőnket dokumentálja a művelődésre, irodalomra és képzőművészetre figyelő író, szerkesztő szemszögéből. A kötetbe gyűjtött írások, méltatások, összefoglalók, ismertetők, megnyitószövegek, gyászbeszédek stb. rólunk szólnak, a kultúránkról, művelődési életünk múltjáról, jelenéről, meg az íróról, aki mindezt „a bőrén érezte”.
