Ingoványból zöld oázis

A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás, vagy akár a természeti motívumok megjelenése, alakváltozata. Lehet ez zene, irodalom, vagy akár a képzőművészet. Gondoljunk csak Szinyei Merse Pál, Claude Monet vagy akár Georges Seurat festményeire, amelyeken a zöld pázsit, park jelenik meg. Sorozatunkban képeslapszerű parkbemutatókat közlünk, hogy a kedves olvasóval a Magyar Szó hasábjain együtt barangoljuk be Vajdaság zöld oázisait, felidézzük a letűnt korok emlékeit, a parkokhoz fűződő történeteket, kialakításukhoz kötődő érdekességeket.

A rohamléptékben fejlődő és terjeszkedő Újvidék napjainkban ma már sokkal inkább egy betonrengetegre hasonlít, mintsem egy olyan városra, amely számos zöld területtel és szebbnél szebb természeti oázissal büszkélkedne. Az új háztömbök és parkolóhelyek létesítése érdekében egyre több zöld területet áldoznak fel, ugyanakkor az utóbbi években számos régi épület is a földdel vált egyenlővé. Mindezek ellenére a tartományi székvárost több kisebb-nagyobb kiterjedésű park díszíti, amelyek közül a legrégibb kétségtelenül a Duna park. A rohanó hétköznapokban az itt átsétáló polgárok megnyugvást találhatnak, hiszen a természeti környezet igazán megkapó. A mintegy 33.695 négyzetméter kiterjedésű, II. kategóriás természeti emlék területe, ami 1998 óta a Köztársasági Természetvédelmi Intézet védelmét élvezi, több mint 250 különféle növényfajnak, 600-nál is több ritka fafajtának és 7000 dísznövénynek ad otthont. A parkban sétálva találhatunk mogyoró-, platán-, nyír-, ezüst hárs-, vadgesztenye-, jegenyenyár-, fenyő-, ciprus-, tujafákat és különböző fenyőféléket. Itt található egy különösen szép és ritka kocsányos tölgy is, amely védettség alatt áll. A parkot emellett sokféle cserje is ékesíti: puszpáng, borbolya, japánbirs, vörös vesszejű som, boróka és még folytathatnánk a sort. A zöld oázis közepén található a park jellegzetessége: a mesterséges tavacska és annak közepén egy szomorú fűz, ami Erzsébet királynénak, vagy közismertebb nevén Sissinek állít emléket. A parkot számos műalkotás teszi teljessé, közülük is a legelső, az 1912-ben felállított Nimfa-szobor, ami az újvidéki szobrászművész, Đorđe Jovanović keze munkáját dicséri. Itt található még Đura Jakšić emlékműve, ami Jovan Soldatović munkája, Radonyezsi Szent Szergij böjtölő, aszkéta apátot megörökítő emlékműje, Branko Radičević mellszobra, Ivanka Acin alkotása, valamint az 1992-ben felállított Miroslav Antić-mellszobor is, ami Pavle Radovanović jeles alkotása.

MOCSÁRVILÁGBÓL ZÖLD OÁZIS

A parkon áthaladva sokszor elgondolkodtam, hogy valójában hogyan is nézett ki egykoron a terület. A történelmi kútfőkből tudjuk, valamint a 19. század folyamán készült katonai felmérések térképein is láthatjuk, hogy a régi hídfő sánc melletti részt ingoványos, mocsaras terület borította, ugyanakkor déli irányból egy nagyobb vízfelület határolta, amit Limánnak, vagy Barának is neveztek. Szinte az egész mocsaras területet nádas borította, tele békával és szúnyoggal. Mondani sem kell, hogy mindez milyen egészségügyi kockázatokkal járt, különösen a 18. és 19. század még kezdetleges közegészségügyi helyzetének tudatában. A kockázatokkal a város korabeli lakói is tisztában voltak, ezt bizonyítja egy polgár szemléletes leírása, amit az Újvidéki Hirlap közölt:

„(…) Magán a területen egy állóvíz van, a mely télen igaz szolgálatot teljesít a korcsolyázóknak. Kikelettől a tél idejéig pedig dúsan növényzik benne a sás, káka, enphorbia és minden beléndekféle. S hogy ezek pompás zöld színe árnyalatot is kapjon, zöldessárga és egészen feketébe hajló más vízinövények is terjengnek a felületen. S hogy az állatvilág is több nemében legyen képviselve, nem nagyon ritka a kutya vagy macskadög lakója sem, amelyek mint csendes ottlakók örök álmukat aluszszák és tömjéneznek maguk körül. (…)” (A közönség köréből,Mire jó a – Bara?, Ujvidéki Hirlap, 1892. március 16.).

A tarthatatlan közegészségügyi helyzetre is való tekintettel 1895-től tervszerűen kezdték a terület lecsapolását, kiszárítását. A jelzett évben a korabeli hírlapok szerint a sétatér mentén már létezett valamiféle zöld övezet, amelyet virágok díszítettek. A szakirodalom szerint a terület földdel való feltöltése először az Angol királynőhöz címzett szálloda helyén épülő törvényszéki palota építési munkálatai miatt történt. A munkálatokkal párhuzamosan a sétatér átfogó területrendezését is elvégezték, a területet feltöltötték, és kialakították a sétányokat. A munkálatok következtében kialakult egy tó, amit nyugati irányból nagyjából a mai Ignjat Pavlas utca határolt, északkeleti csücske a mai Duna park mesterséges tavacskájának helyére terjedt ki, a déli oldala pedig ott húzódott, ahol ma a báni palota épülete áll.

A tó és a park kibővítése a fennmaradt források szerint valójában Erzsébet királyné tiszteletéhez köthető, akit 1898. szeptember 10-én gyilkolt meg egy olasz anarchista, Genfben. A királyné névnapján, 1898. november 19-én Darányi Ignác földművelésügyi miniszter rendeletet bocsátott ki, amelyben felszólította a magyar társadalmat, „hogy dicsőült Királynénk emlékezetére emlékfákat ültessünk!” Emellett a tárcához tartozó hatóságokat, intézeteket és közegeket a rendeletében utasította az ültetendő emlékfák fajtájára és az erre a célra kialakított fásított területek megjelölésére vonatkozóan is. A földművelésügyi miniszter 1899 elején küldött leiratot az ügyben a városhoz, amit a közgyűlés 1899. február 3-i ülésén tárgyalt. A közgyűlésen elhatározták, hogy eleget tesznek a miniszter utasításának és ennek megfelelően Erzsébet királyné-ligetet alakítanak ki. Az ellenzéki hangvételű Újvidéki Hirlap a következőképpen írta le a döntés részleteit: „a sétány mellett elterülő ásott tavat körülszegélyezi fákkal s a sétányt igy kibővíti. Hjah, de a tanácsnak sok a pénze s magyarul sem igen tud, mert ő a ligetet meg a sziget (megj.:szigetet) nem tudja megkülönböztetni. Így azután ő szigetet épit még pedig kettőt is. Azt a mocsár vagy tófélét kétszer oly nagyra ásatja ki s abban két szigetet emel, illő pompás hidakkal stb. Bele fog kerülni vagy 10.000 frtba. Hej, sok a pénzünk.” (Ujvidéki Hirlap, 1899. február 18.).

A terveket még ugyanabban az évben megvalósították, így a tavacska közepén egy szigetet alakítottak ki, amit a tragikusan elhunyt királyné tiszteletére Erzsébet királyné-ligetnek neveztek el, amelyen a szomorúfűz mellett még további 1300 darab különféle díszfát és cserjét ültettek. Ezt megerősíti a földművelésügyi minisztérium által kiadott Erzsébet királyné emlékfái című kötet: „Újvidék sz. kir. város közönsége a sétatéren levő tóban egy szigetet létesített, melyet 1300 drb különböző nemű díszfával és cserjével ültetett be, és azt Erzsébet királyné liget-nek nevezte el.”

A FELVIRÁGZÁS ÉS AZ ÁTALAKULÁS ÚTJÁN

Az Erzsébet királyné-liget végül is a közösségi élet egyik üde színfoltjává vált. A tó vizén a polgárok gyakorta csónakáztak, a téli időszakban viszont a korcsolyázás szerelmesei vehették birtokukba. A nyári hónapokban a polgárok előszeretettel tettek sétát a park hűs árnyékot nyújtó fái között, ugyanakkor a 20. század elején itt helyezkedett el az újvidékiek által közkedvelt Kuborczy Mihály cukrászdája, aki nemcsak kiváló minőségű termékeivel, hanem kellemes térzenével is kedveskedett a vásárlóknak. A korabeli sajtó is elismerően szólt a parkban működő cukrászdáról: „A park cukrászda Újvidéknek ez a legresettebb s egyedüli szabadban levő üdülőhelye megnyílott az elmúlt héten. Kuborczy Mihály a kioszk tulajdonosa nemcsak kitűnő készítményeivel, hanem felváltva katona- és cigány zenével vonza oda a publikumot, mely úgy a délutáni, mint az esti órákban állandóan tömegesen keresi fel a sétatér árnyas fái alatt elterülő cukrászdát.” (Ujvidéki Hirlap, 1911. május 21.).

A park karbantartásáért és ízléses kialakításáért Slavko Stanojević városi főkertész felelt, aki teljes mértékben eleget tett feladatának. A sétatér és a park kora nyári hangulatát a következő újságcikk is kiválóan feleleveníti: „A mi városligetünk-ben mozgalmas az élet. Épül az uj mozi, mely igen szép és a célnak megfelelő épület lesz. Ott van a Panoptikum tanulságos viaszimitációval, szerencsejátékok egész raja táborozik itt. Ilyen életet szeretünk látni. A szomszédságában a hajóállomási vendéglő, átellenében a szép sétatér, melyet főkertészünk egészen uj mezbe öltöztetett, csinosított. Kuborczy cukrászdája ízletes falatokat szolgál fel. Vidám gyermeksereg pajzánkodik. Nyüzsgő-pezsdülő élet mindenütt. A legszebb asszonyok, lányok remek toilettekben népesítik be a sétányt, elhomályosítják még a legszebb virágot is. Csak ne zavarná e szép képet a majd mindennapi eső.” (Ujvidéki Napló, 1912. június 2.).

Ezt a valóban ideális összképet azonban a park részét képező, fentebb említett Erzsébet-tónak nevezett mocsár, amit egy idő után elhanyagoltak, teljesen elrontotta. Főként a nyári hónapokban jelentett gondot, elsősorban a levegőben terjengő elviselhetetlen bűz, valamint a milliónyi szúnyog és a békák egész seregének kuruttyolása miatt. A tó feltöltését már 1909-ben tervbe vette a városvezetés, azonban ebből ekkor még nem lett semmi. A későbbi időkben sokszor panaszkodtak a polgárok az elviselhetetlen bűz, valamint a közegészségügyi veszélyeket magában hordozó vízfelület miatt, hiszen a nyár folyamán sokszor locsolásra használták fel a tó vizét, ugyanakkor milliárdszámra termelődtek benne a baktériumok, így a parkban időző polgárok is könnyen megfertőződhettek. A valóban nagy egészségügyi kockázattal járó mocsári tavat végül csaknem száz évvel ezelőtt számolták fel, mégpedig az első közúti Duna-híd építésének keretein belül. A városi tanács 1927. május 19-én hozott döntése értelmében elhatározták a mocsár felszámolását, majd miután a közúti hídra vezető út feltöltési munkálatait a vállalkozó cég befejezte, a mocsár is sorra került. A feltöltésére irányuló munkálatokat 1927. június 27-én kezdték meg és rövid idő alatt be is fejezték. A két világháború közötti időszakban a város vezetése kiemelt figyelmet fordított a park korszerűsítésére. Már 1927-ben áthelyezték a hintát, a körhintát, a gyorsfényképészt és valamennyi sátrat a Strand út jobb oldalára. Ezt követően, 1932-ben a város egy új, modern játszóteret építtetett a Duna parkban. Néhány évvel később, 1936-ban a Péter király nevét viselő 7. gyalogezred zenekara felajánlotta, hogy a jövőben minden évben térzenével szórakoztatja a park látogatóit, amelynek érdekében külön zenepavilon is épült. Végül 1937-ben teniszpályákat alakítottak ki a park területén, a meglévő klubhelyiségek felújításával pedig Újvidék már valóban egy igazi, angol stílusú parkkal büszkélkedhetett.

DUNA PARK, AHOGY MI ISMERJÜK

A park mai arculatát 1956 nyarán kezdték kialakítani, dr. Ratibor Đorđević mérnök tervei alapján. A munkálatok során rádiókábeleket, vízvezetékeket vezettek át a területen, valamint hozzáláttak a mesterséges tó kialakításához is. A mintegy 1200 négyzetméternyi felületű tavacska vízellátását a már meglévő csatornahálózaton keresztül a Dunából vezették oda. A mesterséges tó kialakításával párhuzamosan a Duna parkot is fokozatosan átalakították, hogy a tavat minden oldalról meg lehessen közelíteni. Az egykori tónak nevezett mocsár megmaradt részének helyén hatalmas gödröt ástak, amit két rétegnyi kátránypapírral fedtek be, majd bitumennel öntötték le, hogy a talajvíz ne törhessen fel és végül kavicsot szórtak rá. A tó közepén egy kis szigetet alakítottak ki, rajta egy szomorúfűzzel, valamint egy szökőkút is helyett kapott a vízfelületen. Az egész terület 1957 május elejére elkészült, a tavacskában pedig már ekkor vidáman úszkáltak a hattyúk, a látogatók nagy örömére. A madarakat minden évben a téli időszakban a Palicsi Állatkertbe szállították át, majd tavasszal visszahozták őket a Duna park tavába.

A HATTYÚK TRAGÉDIÁJA

A polgárok által közkedvelt hattyúk azonban egy tragikus esemény következményeként eltűntek a város zöld oázisából. Isa és Bisa tizenöt éven át voltak a park Erzsébet szigetének lakói, egészen 2015 tragikus őszéig. Az említett évben az újvidékiek nagy örömére négy fiókája született a hattyúpárnak, azonban a hivatalos tájékoztatás szerint teknősbékák támadták meg őket és két fióka elpusztult. Az eset felvetette a népszerű hattyúpár biztonsága növelésének szükségességét, azonban nem sikerült megoldást találni. Végül az október 14-ére virradóra, a hivatalos verzió szerint, egy kóbor kutyákból álló falka megfojtotta Bisát és a megmaradt két fiókát, míg Isának sikerült túlélnie a támadást. Az eset egy korszaknak vetett véget, és több mint tíz év távlatából egyre nyilvánvalóbb, hogy a közeljövőben hattyúk már nem fogják díszíteni a város legnépszerűbb parkját.