Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek?
Kedves Róka koma, kedves Miklós!
A barátom voltál? Nem voltál a barátom. Voltak időszakok az életünkben, amikor még beszélő viszonyban sem voltunk. Az elsőt én kezdeményeztem azután, hogy a kilencvenes évek legelején megnyitottad a fotókiállításomat Budapesten. Meredek dolgokat mondtál. Úgy éreztem, hogy az akkor kimondott megállapításaiddal túllőttél a célon. Akkor Te már a magyar főváros lakója voltál, én pedig a délvidéki tudatlanságommal és naiv őszinteségemmel még otthonról jöttem, utaztam föl a Nagybudapestre, és azt hittem, értem az ottani világot. Te akkor már értetted, én még most sem értem. De nem az a lényeg, hanem az, hogy nem nekem volt igazam, hanem Neked.
Aztán egyszer azt mondtad a telefonba, hogy nincs kaja-pia, hagyjuk a bácskai mentalitást. Ha följössz hozzám, a konyhaasztal sarkán kapsz egy pohár csapvizet, és kész. Fölmentem, mert valami fontos ügyet kellett elintézni, leültem a konyhában az asztal sarkához, és kaptam egy pohár szűrt Duna-vizet. Aztán sokáig nem mentem a lakásodra, talán évek is elmúltak közben. Úgy éreztem, nincs igazad. Ma is úgy érzem.
Pedig annak idején, nagyon-nagyon régen, az 1960-as évek végén a hadseregből még levelet is írtál nekem. Splitből hozta a posta. Valami olyasmit pedzegettél, hogy gyönyörű nők vonaglanak ugyan a ríván, de neked folyton az jár a fejedben, hogy miután leszerelsz és hazajössz, indítunk egy új lapot Eszmélet címmel. Leszereltél, hazajöttél, de az Eszméletből nem lett semmi. Nem lehetett, mert a párt nem izélt. Ezt, hogy a párt nem izél, egy nagy pártfunkci mondta, lényegtelen, senki sem emlékszik már a nevére. Te emlékszel? Mert én nem.
A katonáskodást aztán együtt folytattuk Újvidéken, mint tartalékosok. A szocializmusért vívott harcunkban katonák vagyunk mindannyian, visszahangoznak a fülembe Tito elvtárs
szavai, s ennek jegyében, mint tartalékosok, ugyanabba a körzetbe kerültünk. Mi ketten voltunk azok a megfigyelők, amolyan kémféleségek vagy kémelhárítók, akik, ha kitörne a háború, beszélnék a lehetséges agresszor nyelvét. Mi voltunk az osmatračok, koji govore jezik eventualnog agresora.
Nagyokat röhögtünk ezen a képtelenségen. Ennyire naivak lennének? A jugó belügy ennyire tudatlan lenne? A létező önigazgatású szocializmus szent eszméjének az ellenségeit nekünk kellett volna nyakon csípni?
Nem tettük, nem kellett megtennünk, mert az agresszor nem volt sehol. Aztán ebben a legújabb balkáni népszokásban, amit máshol háborúnak neveznek, fölkerültünk Budapestre, előbb Te, aztán én. Néha találkoztunk, néha nem. Amit nem értek mind a mai napig, hogy világpolgár létedre mért szeretted a legócskább, a legfüstösebb kiskocsmákat. Miért van az, hogy ezekben a zajos késdobáló lebujokban érezted a legjobban magad?
Az utóbbi egy-két hónapban már csak e-mailen és telefonon tartottuk a kapcsolatot. Képek kellettek legújabb könyvedhez. Te úgy mondtad, hogy az utolsóhoz. Én szorgalmasan digitalizáltam a régi fotókat, és küldözgettem az e-mail címedre.
És most azt mondják, hogy búcsúzzam Tőled. Ma délelőtt kellene megtennem. Tudod mit? Nem búcsúzom. Búcsúzzon az, aki elmegy. Neked szándékodban van? Na látod, nekem sincs. Nem tudlak elképzelni urnába zárva. De azt sem, hogy ezentúl a hátadat egyengesd egy láda fenekén. Tudom, egyiket sem tűrnéd. Nekünk a tágasság adatott meg, és ebből nem adunk. Meg kellene beszélnünk azt az Eszméletet. Jó lenne nyélbe ütni, nagy szüksége lenne rá a világnak, azt hiszem. Attila sem ellenezné. Gondolkodj róla. Hátha már nem izél a párt. Van egyáltalán? Különben meg kit érdekel?
A napokban láttam egy magyar filmet a tévében. Egy idekerült és itt mindenét elkártyázó kínairól és egy magyar ingatlanügynökről szólt. A kínai raktáros volt egy gyárépületben, a magyar ügynöknek pedig az volt a feladata, hogy ezt az épületet eladja. A kínai tudott ugyan egy kicsit magyarul, de hogy megértesse magát a magyarral, képekhez folyamodott. Az ügynök sok kávét ivott, s mondja neki a kínai: sok kávé nem jó. Leszel gyenge. Inni zöld tea, leszel erős. És előhozott egy képet:
Látod, magyar? Róka üti a vasat. Róka erős, nem iszik kávé. Róka üti a vasat, róka erős. Hallod, Róka koma? Üsd a vasat! Én már hallom. Zúgjatok, harangok!
