A Zomborban született Mály József rövid élete során se tartozott az ismertebb festők közé, halálát követően pedig szinte azonnal feledésbe merült, noha rövid, alig hat-hét esztendőre rúgó tanuló- és alkotóévei alatt közvetlen tanúja és részese volt a festészet szemléleti és technikai megújításának, valamint az újdonságok honi meggyökereztetésének. A nagybányai művésztelep első nemzedékéhez tartozó, tüdőbajával gyerekkora óta viaskodó, végül lelkét a Teremtőnek Zomborban visszaadó alkotót időnként megidézte egy-egy emlékező, emlékeztető írásában Herceg János, Silling István, Gulyás Gizella, Kalapis Zoltán, hogy aztán a kellően mégsem ismert művész emléke visszasüllyedjen a feledés zavaros vizébe. Az emlékezőknek se volt igazán mibe kapaszkodniuk, hiszen Mály József után alig maradt fenn azonosított festmény, életében nem foglalkozott vele se a sajtó, se a műtörténet, testvérei, anyja, apja még kurta életében elhaltak mellőle, így a rokoni emlékezet se sokat őrzött meg felőle. Hiába volt a Bácska első „nagybányai” festője, aki az ugyancsak nyomorúságos sorsú társával, Juhász Árpáddal a Ferenc-csatorna, a Mosztonga és a Kígyós patak partján álmodta vászonra a másnak semmit mondó síksági táj élményét, életéről és művéről alig tudni valamit.
A festőt övező légüres tér tette merész vállalkozássá dr. Gulyás Gizella művészettörténész elhatározását, hogy éppen Mály Józsefről írjon monográfiát. Az ötlet viszont szinte magától adódott: Gulyás Gizella azonos eltökéltséggel kutatja a nagybányai művésztelep történetét és a délvidéki művészek munkásságát, amit a Magyar Tudományos Akadémián 1999-ben megvédett, A délvidéki művészek és Nagybánya 1896–1918 című doktori értekezésében egymáshoz kapcsolt, és e kapcsolódás fő illesztéke éppen a Délvidék első nagybányaija, Mály József. Csakhogy fogalmunk se lehet, mi táplálhatta a kutató eltökéltségét, amikor szinte alig állt rendelkezésére valami, néhány adat, pár nekrológ, a még autodidakta festő vázlatfüzete, egypár festmény, amelyeken egyértelműen kivehető a szerző szignója, különböző helyeken elszórt, nem egyszer tévesen feljegyzett adatok. Aki már maga is beleásta némileg magát a filológiába, vagy a levéltári kutatásokba, aki tapasztalta, hogy egy-egy adat (legyen akár a nagyközönség számára lényegtelen, ám a kutatónak és a szakmának fontos) felkutatása micsoda erőfeszítésbe kerül, eleve érti, hogy szinte lehetetlen vállalkozás a majdhogynem a semmiből fölépíteni egy hiteles életrajzot, illetve pályaképet.
Gulyás Gizella fölvállalta, ráment néhány évtizede, de végigcsinálta. Monográfiájában utal rá, hogy a délvidéki irodalom története jószerével földolgozott anyagként kezelhető, illetve a már létező fundamentum felől tovább kutatható. Ezzel szemben a régió képzőművészeti múltját illetően ismereteink, ha nem is silányak, de néhány vakfolt mindenképpen éktelenkedik az összképen. A szerencsétlen, viszont igyekvő, törekvő életét egyetlen kártyán kijátszó Mály József ilyen létező, ugyanakkor a közönyös megyeszékhely, Zombor úrhatnám közegében voltaképpen soha gyökeret nem verő figurája volt a délvidéki képzőművészetnek. Fel kell tárni életét, elemezni munkáit – gondolta Gulyás Gizella. Megér-e ennyi fáradtságot Mály munkássága? – kérdeztem én, aki a művészettörténésszel szemben fikarcnyit se ért a témához. Annyi lokálpatriotizmus viszont csak bujkál bennem, hogy városunknak, s ne feledjük, a hajdani megyék legnagyobbikának dicstelen jelennel megvert székhelyének egyetlen érdemes szülöttjét se hagyjam a gyalázatos emlékezetkihagyás süllyesztőjébe taposni. A művészettörténetben járatlanként mire hagyatkozhattam volna: teret nyitottam, hogy a monográfia szerzője meggyőzzön kutatásainak eredményeiről. Mi ásható elő erről a tragikus figuráról, meg a tőle – főként illusztrációi nyomán – talán ismertebb Juhász Árpádról, ami nem csak a lokálpatrióta kíváncsiságát, elvárását és követelőző gyökérverésének igényét táplálja, hanem a kulturális életünk felderítése szempontjából is hozadéknak tekinthető? A Mály-monográfia szerzője ez utóbbi kérdésében elszánt: Mály rövid élete, kevés fennmaradt festménye ellenére a nagybányai, Juhász Árpád a gödöllői kolónia tagjaiként egy új módszertant, egy új stílust, egy új szemléletet honosítottak meg a Délvidéken, az alakos festészettől messzebbre alig látó megyeközpontban, amely talán éppen Mály és Juhász szabadban festett tájképei nyomán ismerte fel a festőművészet dokumentarista, dekoratív, és a megrendelések által a vagyoni helyzetre utaló funkciója mellett a művészi alkotás esztétikai hozadékát. Persze a két festőnek ebből semmi haszna, a városnak meg fogalma se volt az 1800–1900-as évek fordulóján. Az utóbbit ma nem is érdekli a múltnak eme szelete.
Bennem, az inkompetens olvasóban felkeltette az érdeklődést Gulyás Gizella monográfiája, noha szakmai kiadvány, amit megjelenések példányszáma, és a kötet szerkezete is jelez. A kétszáz példányban megjelent könyv első felében a szerző Mály életrajzát rekonstruálja, a másodikban művészi pályaképét építi fel aprólékos elemzésekkel, a fejezetek, alfejezetek jelölése, az összegzések és mellékletek a tudományos értekezés szigorú formalitására utalnak. A szerző kutat, szinte nyomoz, rekonstruál és értékel. Onnét indul, hogy voltaképpen hogyan is kell ejteni a festő nevét, Málinak vagy Májnak, meg hogy a lexikonok tévesen adják meg születésének dátumát, és oda jut, hogy az olvasó előtt színes világként jelenik meg a tizenkilencedik század második felének társadalma, városi élete, művészi szemlélete, emberi sorsok szövedéke. Gulyás Gizella aprólékos filológiai bogarászással felderítette Mály rokoni szálait és baráti kapcsolatait, s azokat nyomon követve érzékletes kor- és helyrajzot rekonstruált a Monarchia több városáról, a polgárság életviteléről. Az olvasmányos szöveget nem töri meg a filológiai részletek ismertetésével, azokat a gazdag jegyzetanyagban találhatja meg az olvasó. A hatalmas ismeretanyagot felmutató első részhez hasonlóan mélyreható alapossággal és részletező aprómunkával elemzi a szerző Mály képzőművészi hagyatékának eddig azonosított darabjait. A monográfia ezen részéről a képzőművészeti szakíróknak kell véleményt mondaniuk. Tény, hogy Gulyás Gizella nem csak összegyűjtötte mindazt, ami Mály Józseffel kapcsolatosan fellelhető volt, hanem tisztázta a tényeket, amennyire azok évszázadnyi idő elteltével tisztázhatók, s bizonyította Mály fontos szerepét a képzőművészeti kultúra alakulástörténetében. A könyv külön érdeme az olvasóbarát előadásmód, viszont a szöveggondozás során több helyen értelemzavaróvá vált a központozás, amit minden esetben sajnálhatunk, a reprezentatív kiadványok megítélése során, mint amilyen a Mály-monográfia is, az ilyen figyelmetlenség a szokásosnál is többet nyom a latban.
