Csupán hét esztendő korkülönbség volt Szerb Antal és Szentkuthy Miklós között, de fiatal emberek esetében, amikor az egyik húsz éves, a másik meg huszonhét, szinte áthidalhatatlan szakadéknak tűnhet e különbség az ismeretek gazdagságát, a műveltség horizontját illetően. Legalábbis annak látszott az egyetemi hallgató Szentkuthy (Pfisterer) Miklós számára, akit elkápráztatott a nála idősebb Szerb Antal és Halász Gábor tudása, ismereteik gazdagsága, irodalmi, esztétikai, filozófiai jártasságuk, a világ dolgai iránti fogékonyságuk, és mindent megtett, hogy mindezek terén felnőjön melléjük. Egy merész, eddig még sehol soha le nem jegyzett olvasat szerint megkockáztatható egy olyan megállapítás is, hogy Szentkuthy első és legfontosabb regénye, a Prae ennek a két szellemi vezérnek a vonzáskörében lombosodó és alakuló szellemnek a fejlődésregénye.
Szentkuthy Miklós tizenkilenc évesen kezdett rendszeresen publikálni a Napkelet című folyóiratban, amelynek szerzői–szerkesztőségi körébe tartoztak egyebek között egyetemi tanárai is, a folyóirat szerkesztőségi ülésén ismerkedett, majd barátkozott meg Szerb Antallal és Halász Gáborral, két, nem mindennapi tehetségű és felkészültségű szellemtársával, valamint Németh Lászlóval és Hamvas Bélával, a huszadik századi magyar irodalom másik két megkerülhetetlen alkotójával. Szerb Antallal, Halász Gáborral, és még tizenhat irodalmárral együtt alapították meg 1936-ban a Mikes Kelemen Akadémiát, amely tulajdonképpen a szellemi emigráció szigete volt a Horthy-rendszerben.
Szerb és Halász elkápráztatta az élményre szomjazó, nyitott intellektusú, mindent magába szippantó fogékonyságú Szentkuthyt, aki az első találkozásuk után feltette magában, hogy egy esztendő alatt behozza a hét évnyi lemaradását, és méltó beszélgetőpartnere lesz a két szellemi óriásnak. Halász és Szerb tragikus haláláig (mindketten a munkaszolgálatosok balfi táborában estek az embertelen körülmények áldozatául 1945 legelején) tartó barátságuk tanúsítja, hogy Szentkuthy sikerrel vette az áthághatatlannak tűnő akadályt. Kezdetben Szerb Antallal a Geistesgeschichte bűvkörében gondolkodtak, lelkesedtek a szellemtörténetért, a kor kiválóságainak munkáit együtt vitatták meg. Szentkuthy figyelmét Szerb Antal terelgette a XVIII. század megismerése felé, s voltaképpen neki köszönheti Szentkuthy a Szent Orpheus Breviáriuma regénysorozat első füzetének témáját, Casanova naplóját is. Szerb Antal hívta fel a figyelmét William Blake-re, és általa, meg Halász révén ismerte meg a Times Literary Supplement alkotóinak gondolkodásmódját, ami jelentős mértékben hatott írásmódjára: „angolos distancia, irtózás minden humbugtól, idegenkedés minden német nagyképűségtől, minden francia hisztériától, szélsőségtől, misztikától és demagógiától, minden álmodernségtől – mindenen felülhelyezkedő, perspektívából látó, bölcs, kritikus, legyintő magatartás”. Szerb Antal kalauzolta a Bloomburry group irodalmi körhöz, Wirginia Woolf, Aldous Huxley, Edward Morgan Forster, Christopher Fry, T. S. Eliot, David Garnet, Lytton Strachey műveihez. Szentkuthy különösen kedvelte John Donne-t, fordított is tőle; Sir Thomas Browne XVII. századi angol prózaírót, akiről hosszasan értekezik Az egyetlen metafora felé című műve végén. Halász Gáborral folytatott beszélgetései során tudatosodott benne, hogy a világon sehol máshol nem lehet olyan nagy számú és ragyogó nőírót találni, mint az angol irodalomban, az első élményszerzők között volt Jane Austen, a három Brontë-lány, Charlotte, Emily és Anne, Rose Macaulay, Virginia Woolf.
Az egyetemen Szentkuthy angol–francia–magyar szakra iratkozott, amit az első tanítási napon meg is bánt. Angolul nem beszélt, az egyetemre egy zsebszótárból egyedül készült, pedig minden előadást angolul tartottak, a francia szakon meg franciául. Ezen a nyelven már korábban is meg tudta értetni magát, németül jól beszélt, de az idegen nyelvű előadások óriási kihívást jelentettek számára. Éppen emiatt nem hagyta ott a választott szakot, hanem szívós munkával behozta lemaradását a nyelvismeret terén is.
Az angol irodalmat Yolland Arthur (Hoylake, Anglia, 1874–Budapest, 1956) tanította az egyetemen. Yolland irodalmi és tudományos munkákat fordított angolra, Hungary címmel 1917-ben Londonban egy jó (magyar) kritikát kapott ismeretterjesztő művet jelentetett meg, angol–magyar és magyar–angol szótárakat adott ki, amelyeket Szentkuthy bűnrossznak tartott, akárcsak a teniszoktatóból a katedráig avanzsált tanár úr előadásait, amelyek voltaképpen felolvasások voltak. Nem is kedvelték kezdetben egymást, ám Yolland, „aki úgy nézett ki, mint egy lakáj az angol filmekben” mégis felkeltette Szentkuthy érdeklődését a XVII. századi angol irodalom iránt, általa ismerte meg Crashaw-t, a nagy katolikus barokk költőt, Ben Jonsont, akinek munkásságát Szentkuthy bölcsészdoktori értekezésében dolgozta föl, a dekadens Ernest Christopher Dowsont, a preraffaelita Swinburne-t és másokat.
A doktori értekezés írása során Szentkuthyban már megfogalmazódott az a kettősség, ami majd strukturális váza lesz a Prae szellemi építményének: egyfelől adott a ráció szadisztikus tisztelete, aminek ideális mintája Halász Gábor, másfelől az embertelen elméletek emberies szinten történő összehangolása, aminek Szerb Antal a megtestesítője, legalábbis Szentkuthy első regényében és kései Szerb-portréjában.
Szentkuthy és Szerb Antal szoros barátsága mintegy másfél évtizeden át szinte mindennapos találkozások során edződött, megtárgyalták az élet minden részletét. Szerb szinte egyedüliként ismerte Szentkuthy azon titkát, hogy gyakorló katolikus édesanyja voltaképpen zsidó származású, ennél fogva félig ő maga is az. A hitleri zsidótörvények meghozása után az író rettegett, hogy emiatt rá is lesújt a hatalom, de attól egy pillanatig se félt, hogy Szerb elárulja a családi titkot. A hosszan tartó, tartalmas és ösztönző barátságot Szentkuthy 1946 őszén összegezte az akkor már több mint másfél éve halott Szerb Antalról szóló esszéjében. Izgalmas írói feladatként tételezte ebben annak megírását, hogy miként jutott el Szerb Antal a Hölderlin- és Jean Paul-féle német kék virágos romantikától a Gundolf-, Dilthey-, Cysarz-féle szellemtörténeten át az angolok romatikájához, „amely átmeneti folyamat tulajdonképpen azonos az ’emberiesedés’, a búskomor ’humanizálódás’ folyamatával Szerb Antalban: ugyanis a német romantika lényege, hogy vallásalapításokra és fellengző metaforikákra és mindent megoldó, mitikus világnézetekre tör […] – míg az angol romantika az egyén őrületeit, a magánosság önös vesszőparipáit, az ópiumszívó vidéki lelkészek, a titkos ’privátőrültek’ világidegen bolondériáit szabadította bele a művészetbe. A német világ egzaltált Olümposz […] – az angol világ (és ez a férfi Szerb Antal világa) a magános ember belső szabadságának, a teóriákra és szintézisekre fütyülő, rezignált, humoros, különc világa: az, amit Chesterton (Szerb kedves írója) ír le, amikor a családi otthont magasztalja – az otthon arra jó, hogy ott bárki oly anarchikusan és fantasztikusan élhet, ahogy csak akar, ott ő az úr – államok, egyházak megszűnnek a küszöbön túl.” Ugyanebben az esszében állapítja meg Szerbről, hogy hiányzott belőle a szaktudás iránti elfogultság és homályosság, amit kimondottan angolos vonásnak tart nála, hatalmas tudásából mindig csak annyit használt fel, amennyit egy „érző kultúrember” igényel, így inkább „áhítatosan pletykálkodó humanista” kívánt lenni, mint „tudós”, abban a világban élt, amit Powys írt le a Pleasures of Literature-ben, ahol a fő szabály: félrerúgni minden tudományos konstrukciót és helyette az olvasás sötét mámorában elmerülve mindhalálig gyönyörködni a költészetben. A szellemi irányadó barátot Szentkuthy Antonio Serbello fráterként jeleníti meg a Szent Orpheus Breviáriuma-sorozat Kanonizált kétségbeesés című kötetében.
Mindebből úgy tűnik, nem tévedünk, hogy a Prae-ben megjelenő Halbert és édesapja, az exceteri anglikán lelkész szellemiségének modelljében nagy részben Szerb Antal angolos eklekticizmusát és humorát véljük megtestesülni, amíg Leville-Touqué figurája mögött Halász Gábornak a francia raison iránti rajongását ismerjük fel. Szentkuthy regényalakjai természetesen nem sematikusak. Ahogy benne is egyszerre több ember lakozott, az angol Halbert-ben is van egy adag germán precizitás, miként a francia doktriner Leville-Touqué-től sem idegen a latinos könnyedség.
