Herceg János Viharban című novelláskötete 1933-ban jelent meg a zombori Jugoslovenska štamparija kiadásában, Szenteleky Kornél előszavával. A 2009-es hasonmás kiadáshoz, amit a szabadkai Szabadegyetem jelentetett meg az Életjel Könyvek sorozatának 130. köteteként, dr. Toldi Év a írt utószót.
Herceg ezen első novelláskötete a 24 esztendős írót állítja az olvasó elé, akit néhány tépelődő széljegyzet mellett kiemelkedő tehetségű elbeszélőként ajánlott az érdeklődők figyelmébe a már végóráit élő Szenteleky Kornél. A kötet megjelenésekor Herceg nem számított pályakezdőnek, első novelláját 17 évesen jelentette meg, tehát hét év írói munkálkodást tudhatott már maga mögött. A 76 évvel ezelőtt megjelent novelláskötet Hercegnek az expresszionizmus jegyében kiteljesedett pályaszakaszának dokumentuma. Bár egyes teoretikusok szerint az expresszionizmus programja és formanyelve nem vert mély gyökeret az elbeszélő prózában, Herceg korai elbeszéléseiben a mese, a fantasztikus mese, a szürrealizmus nyomai mellett legmarkánsabban mégis az expresszionizmus eszköztára jelenik meg.
Herceg elbeszéléseiben minden él, ennél fogva a halál kényszerűségének tudata alatt sínylődik. A kötetbe foglalt nyolc történet mind valami módon a halállal szembesít. Hőseinek, amíg élnek, cselekednek, a természeti jelenségek és erők megszemélyesítésük által partnerei vagy ellenlábasai lesznek, pompás fények és dübörgő hangok kíséretében a köznapi cselekedetek egyik pillanatról a másikra monumentálissá terebélyesednek és monstre rémületet hoznak a világra. A hangsúlyozott szociális érzékenységről tanúskodó Őszi vízió kimondottan meseszerű, parabolisztikus elbeszélés, óriási képekkel, túlcsorduló érzelmekkel, erkölcsi ítéletekkel. A Meghalt a szeretőm hőse egy „fáradtlelkű csavargó”, akinek szívéből „lángoló pipacsok nőnek”. A lezáratlanul hagyott történetben a villózó elbeszélő technika az igazán megkapó, még ma is átsüt rajta a modernség. Az elbeszélés formai követelményeivel szembeszegülő narráció mellett a helyi színek is határozott foltokban jelennek meg a szövegekben. Kekez Tuna, a szelencsei betyár a hajdani Zomborban használt három nyelv keverékén búcsúzik az őt megugató kutyától: „Szervusz bruder. Zbogom! Reggel találkozunk.” A Pálinka Ördög(e) pedig nem pattogatott kukoricát ad a tőle rettegő gyermeknek, hanem „kókicát”. Ez a Pálinka Ördög remekbeszabott figurája a Herceg-elbeszélésnek: „hórihorgas legény, fekete ruhában, magas gallérral és félrecsapott kemény kalappal”, akit nem ugatnak meg a kutyák, hajnalban pedig „görnyedt hátát úgy vitte maga mögött a szénapadlás felé, mint a gazdátlan kutya”, nappali rejtekhelyén „levetette kabátját, magas kaucsuk gallérját és hagyta, hogy egy pillanatra megcsillanjon a hold fényesre keményített ingmellén.”
A kötet címét adó Viharban elbeszélésben a valamikor jobb időket is megélt krumplisütő asszony látomása a megsokszorozódó és rátámadó gyerekekről egyenesen hátborzongató, a rémületet pedig gigantikussá növeli a természeti erők megszemélyesítése, és azok pusztító munkálkodása. A vihar idején meghal a más időkre is emlékező öregasszony, és az elemek tombolása után lecsendesedik a természet, kezdődik a megújulás, „minden megváltozott a viharban, mintha uj1 világ jött volna a régi helyébe.” Arról már nem számol be az elbeszélés, hogy milyen ez az eljövendő új világ, de semmi biztatóra nem számíthatunk, mert a záróképben „a fűszálak” ugyan „megbízhatóan csillogtak a napban”, de a vénasszonyt a halálba üldöző, végnyugvását is meggyalázó „gyermekek ujjaikat a szájukba véve hosszat, éleset fütyültek”, és füttyük úgy hasított át a városon, mint a kéthangú kiáltás Déry Tibor elbeszélésében.
A novellákban gyakori expresszionista nagytotálok lírai miniatűrökkel váltakozva adnak ritmust az elbeszéléseknek. Tény viszont, hogy Herceg ritkán ad teret terjedelmesebb lírai szólamnak, kivéve a Kirándulás a nagyapámmal című lírai remeklést, amiben átsüt a líra heve az érzelemmentes hangon elmondott, akár szociális panorámaként is olvasható történeten. A Titok a fenyvesek felett meseszerű példabeszédei is a szociális különbségek köré szövődnek, illetve az erkölcsi törvények illusztrálására szolgálnak, szélsőségesen leegyszerűsített és didaktikus formában, a hét akasztott ember egy olyan, az erdőben eltévedt kisfiúnak mondja el a maga zanzásított sorstörténetét, aki vélhetően többet tud őrangyaláról, mint a világról. Ebben az elbeszélésben a kerettörténet sokkal színesebb az erkölcsi emlékeztetőknél. Az Ujhold játszott az égen hőse Jézussal vél találkozni a realitásból látomásba forduló, remek ötletre építő, feszes szerkezetű történetben. A Bolond legény a faluban története szerint a bolond fiú ártatlan kíváncsisága folytán sanyargat egy oltalomra vágyó lányt, de olyan fantasztikus, expresszionista díszletek közt, amilyeneket például az 1920-as2, Das Kabinett des Doktor Caligari című német expresszionista filmben láthattunk.
Szenteleky a kötethez írt előszavában egyebek közt a nyers színekre figyelve tépelődött „a fiatal, ígéretes íróban több-e az erő, mint a poézis, lényegesebb-e kinyilatkoztatni valója, mint az elbeszélő kedve.” Reménykedő kétkedése ma azzal látszik igazolhatónak, hogy a korai elbeszélések valóban nem utaltak azokra az árnyalásokra és kilombosodásokra, amelyek a későbbi Herceg-prózára jellemzőek.
1 Az eredetiben így, akárcsak a lentebb következő novellacímben.
2 Más források szerint már 1919-ben elkészült a film.
