2026. április 9., csütörtök

Elhunyt a Winnetou és a Bádogdob színésze, Mario Adorf

Elhunyt szerdán 95 éves korában Párizsban Mario Adorf német színész, akit többek között a Winnetou, a Lola vagy az Oscar-díjas Bádogdob című filmekből ismert a közönség - jelentette be publicistája, Michael Stark.

Mario Adorf több mint hat évtizedes pályafutása alatt kétszáz filmben és televíziós sorozatban játszott.

1930-ban született Zürichben, olasz származású apja sebész, német anyja radiológus volt. Színészi tanulmányait Münchenben végezte, majd az ötvenes évek közepétől elindult televíziós és filmes pályafutása.

A film világában a Nachts wenn der Teufel kam (1957) című Oscar-díjra is jelölt politikai thrillerrel ismerték meg a nevét. Robert Siodmak filmjében sorozatgyilkost alakított, és játékáért az új tehetségeknek járó német filmdíjat is elnyerte. Ezt követően is számos negatív hőst bíztak rá, európai westernekben, kém- és maffiafilmekben is szerepelt. Az 1963-as Winnetouban a gonosz Santer szerepét kapta, de a kultikus filmmel őt is szívébe zárta a közönség.

Olyan nemzetközileg elismert rendezőkkel dolgozott együtt, mint Robert Siodmak, Volker Schlöndorff, Wolgang Staudte, Michel Deville, Dino Risi, Peter Fleischmann, Billy Wilder, John Frankenheimer, Claude Chabrol vagy Rainer Werner Fassbinder, akivel 1981-ben a Lola című filmet forgatta.

Ő alakította Mussolinit az 1973-ban bemutatott Il delitto Matteotti című olasz filmben, valamint az apát Günter Grass A bádogdob című regényéből Schlöndorff rendezésében született alkotásában, amely 1980-ban a legjobb idegennyelvű film Oscarját is megkapta. A Pál utcai fiúkból a 2000-es évek elején készült tévésorozatban, amelyet Maurizio Zaccaro rendezett, Janó szerepét alakította.

A számos német és európai díjjal elismert Adorf televíziós sorozatokban is szerepelt, szinkronszínészként is dolgozott, továbbá öt regényt és egy memoárt is írt.

Feleségének közlése szerint rövid betegség után hunyt el.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Wikipédia