2025. június 18., szerda

Károly Róbert és kora

Három díjat kapott a Királytalálkozó című magyar film Las Vegasban

Három díjat kapott a Királytalálkozó című új magyar film Las Vegasban, a Vegas Movie Awardson, az első jelentős nemzetközi fesztiválon, amelyen bemutatták – közölték az alkotók az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az alkotás (angol címmel The Riddle Pact), amely Károly Róbert 1335-ös titkos találkozóját dolgozza fel a cseh és a lengyel királlyal, elnyerte a Best Inspiration Film díjat, rendezője, Pozsgai Zsolt a Best Director elismerést, csapata pedig – Dolhai Attila, Fésűs Nelly, PuskáS Samu, Gecse Ramóna, Crespo Rodrigo, Farkas Ignác, Pindroch Csaba, Verebes István és mások – a Best Ensemble díjat.
„Ezt a fesztivált szokás a független filmek Oscar-díjának nevezni, a megrendezés körülményei, a tekintélyes amerikai zsűri és a vetítések, a gálaest is hasonló” – írták az alkotók.
A tájékoztatás szerint a fesztivál zsűrije kiemelte a rendkívül egyenletes színészjátékot, a pontos rendezői munkát, és azt, hogy bár olyan történelmi eseményről van szó, ami lokális, a film ezen felülemelkedett, és mindenki számára érvényes, élvezhető alkotást hozott létre.
A film az 1335-ös visegrádi találkozót újszerűen dolgozza fel. A szövetség megteremtése után soha nem látott gazdasági fejlődés és hosszú békeidőszak köszöntött be Közép-Európában. A film azonban nem elsősorban a politikai paktummal foglalkozik, a szereplők közötti régi és új sérelmeket orvosolni kell ahhoz, hogy a szövetség létrejöhessen. Szenvedélyes emberi helyzetek, le- és elszámolások révén jutnak el a megegyezésig – összegezték a közleményben.
A filmet 2024-ben forgatták le a majki Eszterházy-kastélyban és környékén. Érdekesség, hogy a jelmezeket az AI segítségével tervezték, és Szabó Gábor operatőr az egyik legfejlettebb intelligens kamerával dolgozott – áll a közleményben.
A filmet a Nemzeti Filmintézet támogatta, producere M. Berecz Ágnes. Az operatőr Szabó Gábor, a vágó Epresi-Pálfai Réka, az író-rendező Pozsgai Zsolt. Az alkotás a Horatio Film gyártásában készült, egy hónapja mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Emlékeztettek: Pozsgai Zsolt két évvel ezelőtt már megnyerte a legjobb forgatókönyv díját ugyanezen a fesztiválon. A díjátadóra szeptember végén kerül sor, az alkotókat meghívták a díjátadóra, a szobrot személyesen veszik át.
Kitértek arra, hogy a Királytalálkozó a döntőben versenyez a Moz.Go Filmfesztiválon Veszprémben és Balatonfüreden, az NFI szervezésében. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: C kita project kft./Kuri Ákos