2024. május 9., csütörtök

Megnyílt az állandó Robert Capa-kiállítás

Robert Capa, a tudósító címmel a világhírű fotográfus munkásságának szentelt első állandó kiállításként megnyílt kedden a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ életműtárlata.

A Capa Központ 2013-ban részben azzal a céllal jött létre, hogy bemutassa a magyar állam által 2008-ban megvásárolt Robert Capa-gyűjteményt – idézte fel a kiállítás keddi sajtóbemutatóján az intézmény igazgatója.

Kőrösi Orsolya emlékeztetett arra, hogy a neves fotográfus öccse, Cornell Capa és monográfusa, Richard Whelan által válogatott, Robert Capa teljes pályafutását felölelő sorozatból mindössze három készült; ezzel New York és Tokió mellett Budapest vált a Capa-hagyaték legfontosabb őrzőjévé.

Fotó: MTI