2024. május 13., hétfő
NAGYBECSKEREKI MÚZEUM

Wanyek Tivadarra emlékeznek halálának 40. évfordulóján

Negyven éve, 1981. május 29-én hunyt el Wanyek Tivadar festőművész. A Nagybecskereki Népmúzeum a jubileum kapcsán felhívja a figyelmet, hogy a tiszteletére rendezett kamarakiállítása július végéig tekinthető meg.

Wanyek a festészet alapjait a budapesti művészeti szabadiskolákban sajátította el, ahol mesterei Patkó Károly és Aba-Novák Vilmos voltak. Ezután Nagybecskereken telepedett le. Az écskai művésztelep alapítója (1956), majd vezetője lett. 1974-től a művésztelep galériájának igazgatója volt. Tagja volt a nagybecskereki impresszionisták csoportjának és aktívan részt vett a város művészeti életében. A Nagybecskereki Kortárs Galéria első igazgatója volt. Egyéni kiállításai voltak Belgrádban 1958-ban, Bécsben 1961-ben, Brüsszelben 1964-ben, Budapesten, a Fényes Adolf Teremben 1964-ben és Velencében. Csoportos tárlaton hazai és külföldi városokban mutatta be műveit. Számos művében a vajdasági élet sajátos hangulata jelenik meg. A barátság ablakai című, 36 képből álló festménysorozatával nagybecskereki művésztársainak állít emléket.

Több, mint 250 képét adományozta a Nagybecskereki Népmúzeumnak, ahol a hagyatékából összeállított önálló kiállítása jelenleg is látható.