Április 11-ére a nárciszok és jácintok virágzása már meghaladta a delelőjét, a tulipánok a napszakok váltakozásával nyitják és zárják szirmaikat, a gyöngyikék virulnak, az orgonák ágain pedig millió bimbó vár arra, hogy a nap melegének hatására megnyíljon. Költészet ez. Ez maga a költészet. Az élet körforgásának költészete. Az élet költészete. A költészet élete. Nekünk, embereknek szavaink vannak. Szavaink, amiket a mindennapok során használunk, a mindennapok során elhasználunk. Ettől a mindennapi pusztulástól csak a költészet mentheti meg a szavainkat, csak a vers mentheti meg a nyelvünket. Születésünk után verseken, mondókákon, altatódalokon keresztül szólnak hozzánk, és ebből tudjuk, hogy emberek vagyunk, hogy bár virágaink nincsenek, helyettük ott vannak a szavaink.
Április 11-én a magyar versre emlékezünk, ezáltal a magyar költészet alkotóira, ismert költőkre, akikről utcákat neveztek el, akiknek fekete-fehér képe az iskolák tantermeiben néz ránk szomorú szemekkel, akiknek a szobrait évente kétszer megkoszorúzzuk, akiknek az emléktáblája mellett a mindennapokban rezzenéstelen arccal megyünk el, de ugyanúgy az ismeretlenséget vállaló névtelen költők ezreire, akiknek népköltészetünk legszebb sorait köszönhetjük, és azokra a kortárs szerzőkre, akik a nyilvánosságot vállalva, a közösségi oldalakon keresztül szólalnak hozzánk a marketing eszközeit is igénybe véve, és azokra is, akik a nyilvánosságot kerülve csak néhanapján állnak ki, hogy szavaikkal ráébresszenek arra a gazdagságra, amit a nyelvünk jelent.
Április 11-én egyértelműnek tűnik, hogy minden vers egy-egy virág, és a költészet virágoskert, a nyelvünk, a magyar nyelv pedig egy kert, amelyben a virágok mellett örökzöld cserjéket, fűféléket, fenyőket, cédrusokat, hatalmasra növő platánokat, hársfákat és diófákat, gyümölcsfákat, és több száz éves olajfákat találunk, amik a mindennapokban levegőt és táplálékot adnak számunkra. És nyelvünkre is igaz, ami a kertünkre, ha nem gondozzuk, egyes részei elvadulnak, elnyomják a közelükben lévőket, megvonják azoktól az oxigént és a táplálékot, ám ebben elfáradva maguk sem tudnak gyümölcsöt hozni.
Április 11-én már túl vagyunk a metszésen, a kertek felásva, bizonyos zöldségfélék magjai már a földben. Most a versen a sor, most a nyelven a sor. Ma a költészetet gondozzuk, olvassuk, hallgassuk, lássuk! Műveljük lelkünket!
Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)
