Hétvégén a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületben tartották meg a Boldog irány a völgy… címet viselő irodalmi estet, amelyen bemutatták Beszédes István Viszonylag szép című verseskötetét.
A szerzővel Móger Tímea, Döme Szabolcs és Wilhelm József beszélgetett. A jelenlévőket az egyesület elnöke, Csernicsek József köszöntötte.
A kötet szerzője a versek születéséről, üzenetéről így vallott:
– Ebben a kötetben nagyjából az elmúlt öt év versei vannak. Nem túl vaskos kötet, nem szoktam száz oldal fölé menni a verseskönyveknél. Menet közben ír az ember, kell egy hangulat, és kell egyfajta kapcsolat a világgal, ami nem üzletszerű, nem célszerű, hanem egy furcsa ébredéssel vagy magából az álomból jön. A verseimnél mindig fontosak voltak az álmok, már kezdettől fogva sokat tanultam belőlük. Akkoriban még többet álmodtam, bizonyára mert több időm volt rá, és az álmok világa jött át, miközben sokféle verset olvastam, és nagyon megragadott ez a világ. Az igazi útja mindig valamilyen köztes állapotból ered, tehát valahol a valóság és a teremtés között van az ember. A teremtés egy folyamatos dolog, ami számomra mindig is a kutatások tárgya volt. A dolgok mibenléte, a világ körülöttünk mind olyasmi, ami tankönyvekből nem tanítható. Ezek a versek olyan térbe kerülnek, amelyek a hétköznapi életben homályban léteznek, és ez a homály egyébként fontos, van is egy ciklusom az árnyékról. Tehát a tudás mint a fény, a hatalom jelképe, ugye az uralkodó nap és a sötétség mellett, ami abból is adódhat, hogy – mint Saulus a damaszkuszi úton – belenézünk a napba, és van az a jótékony sötét… Számomra fontosak ezek az árnyékok, a létezésünk árnyéka. Az obszervációm tere a feketerigó a kertben: madár, ami árnyként lép ki, egy eleven, meleg kis test, és néha elrepül egy háromszög alakú, narancssárga csőr ebben a sötétségben. Tehát ez maga a lét értelme, illetve kapcsolódásunk valami többhöz, mint a hétköznapok, mint a társadalom, mint a család, a barátságok. Azt hiszem, hogy ezeket a mély kötődéseket szeretem keresni, néha álomszerű helyzetekből kiindulva, de egyébként is keresve azokat a tereket, amelyekben lebegés van. Így az álomban, az úszásban van lebegés, ezért a vízi terek és maga a repülés kérdése is ebben a kötetben megidéződik. Exupéry, aki nekem egy nagy kedvencem, egy repülő író, aki valahol ki is repült a világunkból végül.
A könyv címét illetően elmondható: inkább a viszonyítás számít, hiszen a viszonyításokban nincsenek abszolút szépségek, értékek, hanem mindig valami valamihez mérhető. A megfogalmazás kötetcímként nem szándékos, hanem egy versben jutottam el a „viszonylag szép lábadozás” kifejezéshez, ami megint csak köztes állapot. Álomszerű, és gyakorlatilag a világ fölött van, amelynek nagyon szeretjük a bódító és mérgező gázait. Innentől kezdve rájöttem, hogy ez a viszonylag jelző nagyon szépen megfogalmazza, „becsomagolja” a szépirodalmi törekvéseket és értékeket is. Tehát ebben a viszonylagosságban szépek igazán a dolgok, ahogy a fény játéka is az árnyak között az igazi és jól megfigyelhető – mondta Beszédes István költő.
Döme Szabolcs, a verseskötet szerkesztője a költemények formavilágáról, olvasatáról ezeket mondta:
– Ezek a versek szinte készek voltak már, amikor én a kézirattal találkoztam. István tapasztalt szerkesztő is, amellett, hogy alkotó, úgyhogy ő a saját szövegeit nagyjából készre írta. Nekem igazából nem volt nagyon sok dolgom. Más kéziratokkal időnként sokkal több teendő van, mint az övével volt. Azt hiszem, hogy tizenegynéhány javaslatot tettem a versekhez, és tulajdonképpen nagyon gyorsan elnyerték a végleges formájukat. Már az első olvasás alkalmával azt éreztem, hogy nagyon fontos a képiség, a látvány, a vizuális hatás ezekben az írásokban, és azt rögtön éreztem én is, hogy szemantikailag sűrűbbek, mint a korábbi versei. Nagyon tömörek, és ezt magamban úgy fejtettem meg, hogy ezek tulajdonképpen allegóriák. Metaforák sorozata, láncolata az allegória, amely általában egy fogalmat próbál kibontani, és mindez szerintem azért izgalmas, mert próbára teszi a kortárs olvasót, hiszen viszonylag hosszú ideig kell összpontosítani. Ez nem egy könnyű olvasmány, nem szórakoztató irodalom, hanem az elmélyülés, az olvasás művelete révén kell kibontani, sorról sorra, képről képre az adott fogalmat, bölcseleti lényeget, amit Beszédes leírt – hallottuk a szerkesztőtől.
Az irodalmi est végén a közönség is bekapcsolódott a diskurzusba. Felvetések hangzottak el a költői, illetve az olvasói katarzis kérdéséről, valamint a költői megszólalás jellegéről is.
Nyitókép: Az irodalmi est résztvevői és közönsége/Fotó: Stock János
