Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter Sevojno községben tett látogatása középpontjában az oktatási infrastruktúra fejlesztése, a digitalizáció és az előttünk álló tantervi reform állt.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az Oktatási Minisztérium idén több mint egymilliárd dinárt fordít infrastruktúra-fejlesztésre az oktatás minden szintjén. A beruházásokat prioritások alapján valósítják meg annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló forrásokat igazságosan osszák el, és Szerbia minden régiója lehetőséget kapjon a korszerűbb, magasabb színvonalú oktatási feltételekre.
Stanković emlékeztetett arra is, hogy a minisztérium az elmúlt időszakban több projektet finanszírozott a sevojnói Aleksa Dejović iskolában. Az intézmény idén korszerű oktatási eszközök beszerzésére is pályázott a 2026-os beruházási program keretében. Külön kitért a digitalizáció fontosságára. Elmondása szerint az iskolák 99,5 százaléka már csatlakozik az internethez, ugyanakkor mintegy 40 százalékuk rendelkezik a mesterséges intelligencia alkalmazásához szükséges internetsebességgel. A minisztérium célja, hogy a digitális infrastruktúrába történő további beruházásokkal növelje ezt az arányt, miközben a pedagógusok digitális kompetenciáinak fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektet.
A miniszter beszélt az előttünk álló tantervi reformról is, amelynek célja az oktatás szervezésének átalakítása és az eredményközpontú tanulás megerősítése. Mint fogalmazott, a jövőben a tanulási folyamat nem csupán az információk elsajátítására és azok visszaadására épül majd, hanem a diákok kognitív képességeinek fejlesztésére, a kritikai gondolkodás és a kíváncsiság erősítésére.
A látogatás során Stanković találkozott Mirjana Đurićtyal, Sevojno község elnökével is, akinek megköszönte az oktatás fejlesztését célzó helyi kezdeményezéseket. A minisztert elkísérte Ivan Ćilerdžić, az óvodai és általános oktatásért felelős miniszteri segéd, valamint David Ivanović, a miniszter különleges tanácsadója.
A program részeként a miniszter Bajina Baštába is ellátogat, ahol a Sveti Sava Általános Iskolában az intézmény vezetőségével és az iskolák igazgatóival egyeztet az aktuális kérdésekről, az oktatási intézményeket érintő kihívásokról és a tanítás fejlesztésének lehetőségeiről.
Nyitókép: Fotó: Ministarstvo prosvete



