Az Újvidéki Színházban csütörtökön este 100. alkalommal mutatták be Urbán András rendezésében a Neoplanta című darabot, amely Végel László azonos című regénye nyomán jött létre. A jubileum apropóján az előadás előtt Végel Lászlóval Vlasics Sarolta magyarországi újságírónő beszélgetett. A regény szerzőjének munkásságáról Aleksandra Đurić-Bosnić kulturológus értekezett.
Végel László egyebek között beszélt a mű megszületéséről, a színházi adaptációjáról és az ehhez kapocsolódó élményeiről.
– A Neoplanta egy városregény, amely Újvidékről szól. Úgy éreztem, ehhez a városhoz tartozom, és vannak dolgok, amelyeket még nem mondtak el róla. Ami azonban igazán lényeges, az az, hogy úgy gondoltam, Újvidék fontos paradigmája Európának, és erről a paradigmáról akartam írni. Urbán András kiválóan színpadra vitte a regényt, azt is megérti belőle, amit a kritikusok nem ismernek fel, vagyis a regény lelkét. Mondtam neki, hogy szabadon nyúljon hozzá, ne kösse magát a szöveghez, mert az nem jó, ha az előadás a regény rabja – fejtette ki Végel László.
Elmondta, hogy az előadást Szlovéniában, Horvátországban és Montenegróban is megtekintette. Az volt az érzése, hogy az ottani közönség ugyanúgy reagált, mint az újvidékiek: szinte ugyanott hangzott fel a taps.
– Úgy látszik, ők is ugyanazokat a terheket cipelik. Európában a többetnikumú városok hasonló drámákat és traumákat éltek át, mint Újvidék, tehát ebben a tekintetben nem vagyunk egyedülállóak. Ugyanakkor jólesik azt hinni, hogy mégis azok vagyunk. Újvidékről írtam, mivel itt élek, jól ismerem a várost. Kiderült azonban, hogy ami Újvidéken tipikus, az Közép-Európában és a Balkánon is az. Újvidék Közép-Európa és a Balkán határán fekszik. A közönség megérti, hogy a regény valójában elhúzza a hamis, hivatalos függönyt, és szembesít az eltitkolt valósággal. Azzal a valósággal, amelyet évtizedeken át különböző ideológiák fedtek el. A legnehezebb ezt a függönyt félrehúzni, és belátni, hogy a valóság irracionális. Az előadást Újvidéken körülbelül 5-6 alkalommal láttam, és érdekes volt megfigyelni a változást a közönségben. Van egy fiatal nemzedék, amely nem kívánja tovább hordozni az idősek traumáit, ugyanakkor meg akarja ismerni a titkaikat, az eltitkolt valóságot – fogalmazott Végel László, aki kíváncsian várta a Neoplanta 100. előadását.
Urbán András, az Újvidéki Színház igazgatója elmondta, hogy nagyon örül ennek a jubileumnak, hiszen tizenkét évvel ezelőtt készítették el az előadást.
– Újvidékről szerettünk volna egy előadást megalkotni Gyarmati Katával. Éppen Végel Lászlóval beszélgettem a Neoplanta kapcsán, amikor felismertem, hogy ez a regény egy olyan történetet mond el Újvidékről, amelyet a vajdasági magyarok magukban hordoznak. A szöveg kiválóan alkalmas volt színházi adaptációra. Ez egy közkedvelt előadás a színházban, szinte mindig megtelik a nézőtér. Továbbra is játsszuk, a 100. előadás után is műsoron marad. Külön öröm számomra, hogy nem egy könnyed történetről van szó, hanem egy komoly, megindító, érzelmileg megterhelő előadásról. Az újvidéki nézők egyértelműen ragaszkodnak hozzá, sokan többször is megnézték. Ez azt jelenti, hogy ez az előadás jelent valamit az embereknek – és nekünk is – fejtette ki Urbán András.
A Neoplanta jubileumi előadására sokan voltak kíváncsiak, s a produkció végén a nézők vastapssal jutalmazták a színészeket.
Nyitókép: Vlasics Sarolta, Végel László és Aleksandra Đurić-Bosnić/Fotó: Ótos András
