Átélni és átadni másoknak is a zene örömét

Losoncz Piroska zenepedagógus a magyarkanizsaiak körében jól ismert személyiség, aki már gyermekkorától a harmonika bűvöletében él. Vele beszélgettünk a pályájáról, illetve arról, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díjjal ismerte el tevékenységét.
Ezt tartja-e a legnagyobb elismerésnek, vagy milyen helyet foglal el a kitüntetések sorában ez a díj?  
– Életem során számos elismerésben volt már részem, a fellépések és versenyek eredményeként. Pedagógus díjban, Októberi díjban, Pro Urbe díjban, a Magyar Bronz Érdemkereszt díjban részesültem, és most a VMMSZ Magyar Életfa Díjjal ismerte el a munkámat. Nagyon nagy megtiszteltetés számomra ez a rangos elismerés. A hír hallatára szinte megállt a levegő körülöttem. Először azt gondoltam,  csak tréfálkozik velem valaki. Zentán a díjátadó ünnepség csodálatos volt, ami a magyarkanizsai templom harangszójával indult. Megható volt az ünnepség kezdete, mintha nekünk külön, a magyarkanizsaiaknak üzentek volna. Ebben az örömben részesültek díjazottak, ünnepeltek mindannyian. 
Magyarkanizsán nem kell bemutatni senkinek, de az életútjáról keveset tudunk. Mikor, hogyan kezdődött a zene iránti szeretet? Hogyan alakult a későbbiekben, középiskolás évei alatt és a továbbiakban a zenei pályafutása?
– Hivatásos zenész nem volt a családunkban, habár a nagyapám tudott gombos harmonikán játszani. Apukám iparos volt, bognármester és a műhelyben szinte mindig szólt a rádió. Anyukámnak szép hangja volt, nagyon szeretett énekelni és nekünk, gyerekeknek nagyon sokat énekelt, nagyon sok dalt megtanultunk tőle. Anyukám nagylány korában úgy muzsikált a harmonikával, hogy a legények és a lányok vidáman táncolhattak a szüreti és az egyéb mulatságok idején.
A szüleim piacra és vásárra jártak, és legtöbbször hoztak nekünk vásárfiát (cukorkát, mézeskalácsot). Egyszer azonban megleptek bennünket – testvéremet és engem – egy kis harmonikával. Nagyon boldogok voltunk, de nem tudtunk rajta játszani. Anyukámnak jó hallása volt és a dalokat el tudta rajta játszani. Szerencsénk volt, mert a szomszédba új lakók költöztek. Náluk láttam először zongorát, gitárt, szinte mindenki tudott hangszeren játszani. A fiuk, Zsoldos Béla, aki akkor egyetemista volt, tanított meg kottaolvasásra és sok kis dal eljátszására. A hangszert nagyon megszerettem. A szüleim nem sokkal később megtudták, hogy a Munkásegyetem keretében zenei tanfolyam indul. A következő hangszereken lehetett tanulni: zongora, harmonika, hegedű és trombita. Nekem a harmonika tetszett és Latyák József tanárhoz kerültem. Kaptam egy másik, nyolcvan basszusos piros harmonikát. Akik jól haladtak a zenetanulással, azok Zentán a Stevan Mokranjac Zeneiskolában vizsgázhattak. A sikeres vizsgák arra ösztönöztek, hogy folytassam, de akkor már Zentára kellett járnom hetente kétszer, mert nálunk Kanizsán még nem volt zeneiskola. Minden órára cipelnem kellett a hangszert, mert a Zeneiskolának nem volt hangszere. Tanáraim voltak: Nagy Vilmos, Stojkov Franciska, szolfézst, zeneelméletet Pozsár Gizella tanárnő tanított. Szerettem oda járni, de néha nagyon nehéznek tűnt a harmonika kézben való cipelése. Kanizsáról 13 órakor indultam és 19 órakor indultam vissza a füstös gőzös vonattal. Általános iskola után a Szabadkai Középfokú Zeneiskolába íratkoztam zeneelmélet és harmonika szakra. Tanáraim voltak Megyeri Mária és férje, Megyeri Lajos zenetanár, zeneszerző, az ő nevéhez fűződik a harmonika tanszak bevezetése is a Szabadkai Zeneiskolába.
Nagyon neves tanárok tanítottak bennünket és komoly útravalót kaptunk tőlük egy életre. Mindenkit felsorolni szinte lehetetlen, néhányat azért megemlítek: Égető Gabriella, Peić Josip, Molcer Mátyás, Lévai Anna, Molnár Mirko, Sarić Piroska, Tikvicki Béla. Ott tanultam meg a kórus muzsika és a zenekari muzsikálás alapjait.

A zene élmény, nevelő eszköz és közösséget formál. Már a középiskolában éreztem, milyen jó érzés gyerekekkel dolgozni. A középiskolában volt lehetőségem kórusban, kamaracsoportban fellépni és a zenekari muzsikálás örömeit is átélni. Tanáraimnak szakmailag és emberileg is nagyon sokat köszönhetek. A középiskola után, 1967-ben sikeres felvételit tettem Belgrádban a Zeneakadémián. Mivel a középiskola negyedik osztályában ösztöndíjat kaptam, szerették volna, hogy mielőbb elkezdjek dolgozni, így aztán a tanulmányaimat a Zeneakadémián magánúton folytattam és mellette  idehaza a Munkásegyetemen dolgoztam. Négy nap tanítás, majd két nap továbbtanulás. Idehaza a feladatot örömmel vállaltam, négy nap tanítottam és a hétvégén utaztam és folytattam a tanulmányaimat. 
Az első évben már sok feladatot kaptam, kezdeményezésemre megnyílt a zene óvoda és első előképző tagozat, de tanítottam szolfézst és a harmonikásokat. Abban az időben nagyon sok gyerek járt általános iskolába, így délelőtti és délutáni váltásban is dolgoztam. Örültem, mert láttam a gyerekekben a lelkesedést, a kicsikkel metalofonon és gyermek hangszeren is tanultunk. A kezdő kis harmonikásaimmal és a kórussal már műsort is adtunk az amatőr színházban. A zenekar gondolata is foglalkoztatott és már szép, dallamos darabokkal szerepeltünk. 
Egyre népszerűbb lett a zenekar és sok meghívást is kaptunk a községi rendezvényekre. 1970-ben már Zomborban is szerepeltünk a vajdasági zenei gyermekfesztiválon. Nagyon sok dicséretet kaptunk és ettől kezdve egyre gyakrabban felléptünk közönség előtt. A gyerekek szívesen jöttek a zenekarba és lelkesen gyakoroltak. Fellépés is egyre több lett. 1972-ben már a harmonika zenekarok és szólisták országos fesztiválján is részt vettünk Pulában. Igaz, csak kisegyüttes lépett fel és két szólista. A költségeket a szülők maguk fizették. Nagy sikerünk volt, jól szerepeltünk. Ezután a községtől megkaptuk utólag az útiköltséget. A következő feladatunk az egyesület megalapítása volt, amelyet 1973. január 19-én a Munkásegyetem klubtermében tartottunk. Megválasztottuk a vezetőséget: Horvát Lukács elnök, Biacs Ferenc alelnök, Molnár Csikós Benedek, a végrehajtó bizottság elnöke, Pálinkás József titkár és a többi tagot: Kovács Lukács, Ćurčić Marko, Vázsonyi Ilona óvónő, Takács Mária tanítónő és Losoncz Piroska. Ezt a csoportot egy tablóképen is megörökítettük. Ment a munka, lett vezetőség, folyószámlánk, pecsétünk, zászlónk, minden, ami kellett és fontos volt, hogy a munka ne álljon le. A Zenebarátok Egyesülete nevet vettük fel (Prijatelji muzike).
Milyen sikereket ért el? A harmonika zenekarral a fél világot bejárta. Milyen évek voltak azok, milyen szép emlékei maradtak meg? 
– A zenekar – „a pirosingesek” – egyre népszerűbbek lett. A sikeresek fellépések ösztönzően hatottak ránk. A vajdasági gyermek zenei fesztivál (Zombor, Törökbecse), az amatőr zenei egyesületek fesztiválja (Ruma), a szerbiai fiatalok művészeti találkozója (Knjaževac), a  harmonika zenekarok és szólisták országos találkozója (Pula) is a listánkon szerepelt, de már a nemzetközi versenyeken is részt vettünk (1974: Annecy Franciaország – II Grand Prix Europeen de’l Accordeon (ezüstérem), 1976: Chatel Franciaország – III Grand Prix Europeen de’l Accordeon (aranyérem és Európa-kupa), 1976: Lausanne Svájc – vendégszereplés, 1978: Chambery Franciaország – V Grand Prix Europeen de’l Accordeon (aranyérem, Európa-kupa és különdíj), 1979: Aix Les Bains Franciaország – Grand Prix International del Accordeon (aranyérem, Európa-kupa és különdíj, két zenekarral szerepeltünk, Pionír zenekar ezüstérem, Ifjúsági zenekar aranyérem), szólisták: 11 aranyérem, 7 ezüst és 3 bronzérem, Losoncz Piroska a verseny legkiemelkedőbb karmesterének kijáró aranyérmet kapja, 1982: Pula, Harmonikazenekarok és Szólisták 19. Országos Találkozója – a legtömegesebb zenekarnak kijáró kristályserleg). A legügyesebb szólistáink négyszer képviselték Jugoszláviát a harmonikások világversenyén (1981: Castelfidardo Olaszország – Ilkić Irina, 1982: Reggio Emilia Olaszország – Ilkić Irina, 1983: Caracas Venezuela – Molnár Csikós Eleonóra, 1984: Bern Svájc – Molnár Csikós Eleonóra). 
1996 – Castelfidardo Olaszország, Nemzetközi harmonikafesztivál, 1998 – Spanyolország: vendégszereplés, 2003- Castelfidardo Olaszország, Nemzetközi verseny.
Igen sokfelé jártunk, többször Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, Spanyolországban, de a régi Jugoszlávia területén is sok városban, Magyarországban, stb. Az öt évtized alatt sokfelé jártunk, rengeteget láttunk, tapasztaltunk. Generációk váltották egymást, de amikor sikerről szólunk, meg kell említenünk ezek előfeltételeit is, mind a hazai és külföldi szerepléseken csak is színvonalas szerepléssel lehet sikereket elérni. A felsorolt eredmények mögött óriási akaraterő, tudásvágy és lemondás rejlik. A zenekarok tagjai általános, középiskolás tanulók és egyetemisták voltak, akik megtanulták a zenekari tevékenységük során hogyan kell a sikerért dolgozni és küzdeni. Minden nehézség ellenére is összetartottak és közösen viselték munkájuk terhét és élvezték gyümölcseit. Olyan helyekre eljutottunk ahova egyénileg lehetetlen lett volna.
Jelenleg mivel foglalkozik, mennyire része a zene az életének? 
– Mivel nyugdíjas vagyok, kevesebb lehetőségem van részt venni a fiatalok zeneoktatásában. A harmonika zenekar továbbra is működik. 2011. január 31-től Harmonikabarátok Egyesülete Magyarkanizsa néven folytatjuk a munkát. Fellépéseinkkel megünnepeltük az egykori tagok segítségével a 40., 45., 50. jubileumi éveinket, az egyesület fennállását. A zenekari muzsikálás továbbra is része az életemnek. 
Mit jelent önnek a zene, és biztatja-e a fiatalokat, hogy zenéljenek? Ha igen, miért érdemes ezzel foglalkozni? 
– A zene szeretete és a gyerekek szeretete mindig átsegített minden nehézségen. Az évek folyamán megtanultam örülni a kis dolgoknak, becsülni azokat.
Őszintén hálás vagyok a tanítványaimnak, a szüleiknek, a mindenkori vezetőségnek, akik mellém álltak, a községi és tartományi támogatóinknak. Nélkülük, soha nem jutottunk volna el olyan helyekre és megmérettetésekre. 
Az első sikeres fellépés, az eredmények győzelmei öntöttek belénk erőt és bátorságot. Mindig az a gondolat járt a fejemben, hogy jól kell szerepelni, ne keljen szégyenkezni, mert a sok munkaszervezet (sok-sok ember), intézmények, járultak hozzá, hogy az utazást és az egyéb költségeket ki tudjuk fizetni, hazai és külföldi versenyekre eljuthassunk. A gyakorlás, a kitartó munka megtanított bennünket arra, hogy a sikerekért, a jó eredményekért meg kell dolgozni. Éppen ezért ez a díj mindannyiunk közös érdeme.
A volt tanítványaim között vannak, akik ezt a hivatást választották. De vannak, akik az óvodában, általános iskolában, zeneiskolában, középiskolában, orvosként, egészségügyi nővérként, jogászként, magánvállalkozóként végzik a munkájukat, de a zene szeretete és a zenekarban való muzsikálás öröme megmaradt. 
Többen a mai napig is aktív tagjai maradtak a zenekarnak és fontos része maradt az életüknek. A célunk egy volt: átélni és átadni másoknak is a zene örömét, szeretetét. Ezer és ezer emléket őrzök és őrzik a gyerekek is, akik részesei voltak a zenekarnak. Elégedett és boldog vagyok, mert azt csináltam-csinálom, amit szeretek. Úgy érzem, hogy sok gyerekkel sikerült megismertetni a zenét és elérni, hogy meg is szeressék. Szerencsés embernek tartom magam, mert azt csinálhattam ami a hivatásom, a munkám és a hobbim.