A kilencvenes évek gyermekei

Milyen volt vajdasági magyarként a kilencvenes években felnőni? A lényegét megragadva erről szól az én meséltem neki… című, megközelítőleg harmincperces dokumentumfilm, amely a Pannon RTV produkciójában készült, Soós Georgina szerkesztő rendezésében. Az alkotást a tervek szerint március folyamán mutatják be. 
– Ennél a témánál nagyon érződik, hogy a különböző generációk különbözőképpen élték meg a kilencvenes éveket, és másként is beszélnek róla, ha egyáltalán beszélnek. A mi filmünkben az akkori vajdasági magyar gyerekek történetei elevenednek meg, akik nem éltek át konkrét csatákat, hiszen itt nem volt front, viszont a háborús helyzet nagyon sok mindenben kihatott az életükre. A szüleik hatalmas bizonytalanságban próbáltak boldogulni, és úgy felnevelni őket, hogy minél kevesebbet érezzenek a helyzetből – de a gazdasági nehézségek, az áruhiány, az infláció rájuk is hatással volt.
Mi ihlette a film elkészítését, és honnan ered a címe? 
– A film címe egy Terék Anna-idézet, a Külföld című verséből. A Külföld arról szól, hogy egy vajdasági lány megpróbálja elmesélni egy magyarországi fiúnak, hogy neki milyen volt gyereknek lenni a kilencvenes években. Mesél az üres polcokról, a fátlan karácsonyokról, és mindarról, amit gyerekként megélt. Végül a fiú megkérdezi: te is öltél bosnyákot? Ez a vers is mutatja, hogy mennyire nem voltak a tudatában – és talán most sincsenek – se Magyarországon, se máshol, hogy itt milyen körülmények uralkodtak a kilencvenes években. A Terék Anna-idézet mellett a film készítését egy baráti beszélgetés is megihlette, amikor nagyjából két évvel ezelőtt elkezdtünk arról sztorizgatni, hogy ki mire emlékszik a kilencvenes évekből. A mostani 35 és 40 év közöttiekről van szó, beleértve magamat is. Mi vagyunk az a korosztály, akik akkor általános iskolások voltunk, és a bombázások idejére váltunk kiskamaszokká. Még gyerekek voltunk, de már felfogtuk, mi zajlik körülöttünk. A filmben öt hozzám hasonló korú személy mesél, akik mára felnőttek, családosak. Elmondják, hogy ők mire emlékeznek a kilencvenes évekből, és hogyan élték meg a NATO-bombázásokat. Az interjúalanyok öt különböző településről származnak, Gombosról, Kupuszináról, Kishegyesről, Szabadkáról és Királyhalomról. Különböző helyekről és élethelyzetekből látták az egész időszakot.

Hogyan készült a film, és milyen témákat jár körbe?
– Időbe telt míg összehangolódtunk az interjúalanyokkal, hogy nyíltan merjenek mesélni és előjöjjenek az emlékek. Erre az volt a módszerünk, hogy először közösen elmentünk azokra a helyszínekre, amelyek fontosak voltak nekik azokban az időben: régi ház, utca, iskola, játszótér stb. Segítettünk felidézni az emlékeket, és utána elkészítettük az interjút. A film első része inkább a kilencvenes évek első feléről szól, hogy a csoki szinte luxuscikk volt, és karácsonykor nem igazán kaptak ajándékot. A szülők sverceltek, a határon pedig az autót tolták, hogy addig se fogyjon az üzemanyag. Meséltek arról is, hogyan barátkoztak össze azokkal a gyerekekkel, akiket az ország más részéről telepítettek ide, és milyen furcsa volt a számukra az, hogy ezek a gyerekek olyanok, mint ők, mégis másmilyenek. A film második fele pedig főleg a bombázások hónapjairól szól, mert az meghatározó volt mindenki számára, és mindannyiuknak van élménye arról, amikor a közelükben robbant a bomba. Ezek az események mélységesen megrázták ezt a korosztályt. Számomra itt derült ki, hogy ez egy olyan téma, amiről a korosztályunk nem is tudja, hogyan illik beszélni. Rendben van-e nyíltan kimondani, hogy rossz és nehéz volt, hogy traumaként éltük meg? Habár valakik szerint ezen egyszerűen túl kell lépni, azt gondolom, mégse természetes, hogy egy gyerek úgy nő fel, hogy közben a sziréna hangját hallja vagy vastag ragasztószalagokkal ragasztgatja az ablakokat, hogy becsapódáskor ne törjenek szilánkosra. 
Kik alkották a stábot?
– Az operatőrök Dobó Krisztián, Huszár Dániel és Raffai Csaba volt, a vágó Lukácsi Olga, a grafikát Miskolci Rolland készítette, Szabó Regina pedig közreműködött, Terék Anna Külföld című versét mondta el. 
Hol láthatják majd az érdeklődők az alkotást? 
– A filmet a tévében is vetítjük majd, de tervezzük nyilvánosan is bemutatni, vetítéseket tartani, hogy utána lehetőség nyíljon beszélgetni, és mások is elmondják, ők hogyan élték meg a kilencvenes éveket. Ez a film ugyanis a személyes tapasztalatokon alapszik, nem kérdeztünk szakembereket a történésekről, vagy arról, hogy mindezt hogyan lehet feldolgozni, így abszolút nyitott téma marad. Mindenképpen tervezünk szabadkai bemutatót tartani, de már Budapestről is megkerestek bennünket, ahol főleg az ottani vajdaságiaknak mutatnánk be. Jó lenne több helyen is vetíteni, hogy minél többen lássák. A közösségi hálón a hozzászólásokból is az látszik, hogy érdekli az embereket.