Tegnap a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium állatorvosi felügyelete rendkívüli ellenőrzést tartott a nagykikindai tejgyárban, ahol súlyos szabálytalanságokat tártak fel. Az ellenőrzés során mintegy 10 tonnányi maradék párolt tésztasajtot találtak újracímkézve. Az illetékes tárca mai közleménye szerint ezek az úgynevezett kimaradó darabok és szélek, amelyek a sajt méretre vágásakor keletkeznek.
‒ A probléma forrása, hogy a kimaradt sajtdarabbokra – amit ömlesztett sajt készítésére szoktak felhasználni – hosszabb szavatossági idejű címkéket helyeztek fel, mint azokra, amik az üzletekbe kerültek, a gyakorlatban azonban a kettő sajt ugyanaz. Ez azt jelenti, hogy az egyik élelmiszer szavatossági idejét illegálisan meghosszabbították – olvasható a mezőgazdasági minisztérium közleményében.
Az illetékes tárca véleménye szerint ez a tett hozzájárul a fogyasztók megtévesztéséhez, vásárláskor félrevezeti a polgárokat, mivel egyetlen termék fogyasztása sem ajánlott hosszabb ideig, mint ameddig az alapvető összetétele biztonságos. A gyanú szerint ezeket a maradványokat további feldolgozásra, ömlesztett sajt készítésére szánták, amit a törvény szigorúan tilt azokban az esetekben, amikor lejár a kérdéses termék szavatossági ideje, esetleg jogellenesen hosszabbították meg azt.
A vizsgálat során azt is megállapították, hogy a nagykikindai tejüzem jelenleg nem termel és nem dolgozza fel rendszeresen a tejet, ugyanis a gyárban feldarabolt és becsomagolt sajtot nem ebben a tejüzemben dolgozták fel, hanem importálták azt, még 2024-ben.
‒ Folytatjuk az ellenőrzéseket. Az eljárás befejezését követően a minisztérium állategészségügyi felügyelete döntést hoz a további intézkedésekről. Biztosak vagyunk abban, hogy a bizottság elrendeli a sajtmaradványok megsemmisítését, a lejárati dátumok helytelen címkézése és az előírások megsértése miatt – áll az illetékes minisztérium közleményében.
A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztériumnak elsőbbséget élvez az élelmiszer-biztonság, és a jövőben is büntetik a megtévesztési kísérleteket, a lakosságot pedig időben tájékoztatják az ellenőrzés eredményeiről.
Nyitókép: Újracímkézett sajtokat találtak a nagykikindai tejgyárban (Fotó: Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium)


