2026. február 5., csütörtök

Afrikai sertéspestist észleltek Nyugat-Szerbiában

Az állategészségügyi felügyelőség minden szükséges megelőző intézkedést megtesz

Az afrikai sertéspestist két családi gazdaságban regisztrálták Vrelo és Brezovica településen Ub községben. Összesen 7 sertés pusztult el, és 52 sertést kellett elaltatni – közölte a mezőgazdasági minisztérium. 

A minisztérium állatorvosi felügyelősége úgy döntött, hogy fertőzött és veszélyeztetett területnek nyilvánítja a fertőzés gócpontjától számított 3-10 kilométeres körzetet. Ezeken a területeken szigorúbb ellenőrzéseket vezettek be.

Az illetékes állategészségügyi felügyelőség folyamatosan a terepen tartózkodik, és minden szükséges intézkedést megtesz, beleértve az ellenőrzéseket a fertőzött és veszélyeztetett térségekben – áll a közleményben.

A felügyelőség napi szinten kommunikál az illetékes helyi intézményekkel és az állattartókkal. Fő feladatuk, hogy tájékoztassák és oktassák a gazdákat a megelőző intézkedésekről, ezzel megelőzve a betegség terjedését.

A minisztérium illetékesei kiemelik, hogy az állattartóknak, akiknek az állatai elpusztultak vagy elaltatták az afrikai sertéspestis miatt, joguk van kármentesítésre, amennyiben a törvénynek megfelelően jártak el, és betartották az előírt intézkedéseket. A kár megtérítésére szolgáló pénzügyi forrás biztosított Szerbia költségvetésében, a kifizetések rendszeresek.

Az afrikai sertéspestis egy veszélyes, a sertésre és vaddisznóra terjedő fertőző betegség, amely azonban nem veszélyes az emberre és más állatokra. A betegséget egy vírus okozza, amely közvetlen érintkezéssel és közvetett úton (szennyezett takarmány, eszközök, ruházat) terjed. 

A minisztériumból kiemelték, hogy a magas szintű biztonsági intézkedések betartása a családi gazdaságokban, az állatok állapotának idejében történő bejelentése, valamint az előírt megelőző intézkedések szigorú betartása kulcsfontosságú a betegség terjedésének megakadályozásában.

Arra kérünk minden állattartót, hogy az illetékes állatorvosi felügyelőséget azonnal értesítsék minden állat pusztulásáról vagy a betegség tüneteinek megjelenéséről, szigorúan tartsák be a biztonsági intézkedéseket, ne szállítsák a jószágokat, valamint ne vágják le és forgalmazzák az állatokat az illetékes állatorvosi felügyelőség jóváhagyása nélkül.

Kiemelték az állattartók személyes felelősségvállalásának fontosságát is, Minden állatot meg kell jelölni a családi gazdaságban, függetlenül attól, hogy a sertéseket saját szükségletre vagy eladásra tartják. A sertés vásárlását és eladását kizárólag a regisztált családi gazdaság végezheti, megfelelő állatorvosi dokumentációval alátámasztva.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Pixabay