Nincs mellébeszélés

Oliver Frljić térségünk egyik legkontraverzebb rendezőjének számít. Nála nincs mellébeszélés. A dolgokat a maguk kegyetlen valóságában tárja a nézők elé. A Desiré közönsége kíváncsi az előadásaira és aki a fesztivál programjait hűségesen kíséri, több produkcióját is láthatta. A tíz évvel ezelőtti Desirét a Kompleks Ristićtyel nyitotta meg, az azutáni években pedig a Second Exile, és a Pirandello műve alapján készült Šest lica traži pisca (Hat szereplő szerzőt keres) produkcióját is játszották a fesztiválon. 
Oliver Frljić, önmagához hűen, egy igazán meghökkentő és megrázó előadással tért vissza az idei Desirére, a ljubljanai Slovensko mladinsko gledališče színház produkciójával. Az Inkubátor című előadásnak, sokatmondó az alcíme: Altató azoknak a gyerekeknek, akik a halál nyelvét előbb tanulták meg, mint a szavakat. Oliver Frljić ezúttal sem kertel, rögtön az előadás elején megtudjuk, hogy a palesztinai Gázai övezetben vagyunk, az Al-Shifa kórházban. A produkció létrejöttét ugyanis a háború kezdetén megjelent hírek ihlették meg, miszerint koraszülött babák haltak meg, miután az inkubátorok leálltak az áramkimaradás miatt. A rendező az oxigénnel, mint lételemmel foglalkozik, de nem kíméli a nézőt a háború kegyetlenségeinek a szemléltetésével sem. Az inkubátor a védelmet jelképezi, és a rendező ezt állítja ellentétbe a háborús rombolásokkal. Oliver Frljić provokatív színházát nem várják mindenhol tárt karokkal, így az Inkubátor előadást sem, holott a cél az lenne, hogy az emberek szembesüljenek a témájával. A rendező a kegyetlen színházával nyilván a háborús borzalmakra általánosságban utal és felteszi a kérdést, hogy mikor szűnik meg az ember embernek lenni. 

A budapesti TranzDanz táncegyüttes Hermész című produkciója a mozgásszínház lenyűgöző világába repített el bennünket. Egy kiváló koreográfia és egy kitűnő táncművész találkozásának lehettünk a szemtanúi. A Hermész Kovács Gerzson Péter koreográfus első olyan koreográfiája, amit másra alkotott, így az előadás mérföldkőnek számít sikeres pályáján, Tókos Attila táncművésznek pedig kihívást jelentett megtalálnia önmagát Hermészben. De valójában kicsoda ez a Hermész? Ember vagy állat? Bolond vagy hős? Hízelgő szélhámos vagy pimasz jófiú? Tókos Attila szinte megszámlálhatatlan karaktert formázott meg, játékában az érzelmek, emberi magatartásformák sorozatát láthatjuk egymás után peregni. Hermész szimpatikus, de tartunk is tőle, mert időnként magunkra ismerünk benne. Mintha minden emberből lenne valami Hermészben. Talán emiatt is van az, hogy elvarázsol és magával ragad bennünket.